Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Meg akartam csalni, és szakított? Van még bármi esélyem?
Az a helyzet, hogy sajnos meg akartam csalni az ex barátnőm. Nagyon szégyellem azóta is, és fáj, hogy emiatt már nincs mellettem. Végül nem csaltam meg, mert lebuktatott, de neki már maga a tény is elég volt, hogy meg akartam tenni, amit teljesen megértek. Ez történt kb 2-3 hónapja, azóta nem hallottam felőle, le is tiltott mindenhol.. Főleg azért sajnálom rettenetesen a történteket, mert nála jobb embert nem igazán ismerek. Hatalmas szíve van, odaadó, iszonyú rendes mindenkivel, szóval egy nagyon pozitív személyiség. Ezek mellett gyönyörű, mégis van tartása, nem kalandozik, ő a tökéletes nő számomra. Tudom, hogy hatalmas hibát vétettem, és bármit megtennék, hogy vissza tudjam csinálni.:( Az a baj, hogy sose voltam hűséges típus, az előző barátnőimet is nagyrészt megcsaltam, ha éppen adott volt a lehetőség. Tudom, egy patkány vagyok, de elkezdtem járni pszichológushoz, hogy fejlesszek magamon. Ez a párkapcsolatom tökéletes volt, soha nem veszekedtünk, imádtam a lányt, a szex is vele volt a legjobb, tényleg nem lett volna semmi okom megcsalni, csak tálcán kínálkozott a lehetőség. Amikor szakítottunk nagyon szépen váltunk el egymástól, nem volt semmi ordítozás, trágárkodás/szidalmazás, végig kulturáltan beszéltünk. Ez is jól tükrözi, hogy milyen harmonikus volt a kapcsolatunk. A végén egy szenvedélyes csókkal köszönt el, azt mondta, hogy többet nem látom. Kifejtette, hogy számára a hűség és az őszinteség a legfontosabb, és én egyik sem voltam vele. Rögtön kidobott, nem is gondolkodott a megbocsátáson, pedig ténylegesen nem csaltam meg soha. Nagy az önbecsülése, olyan határokat húz meg és tarttat be, amit másoknál még nem igazán láttam. Azt mondta, hogy nála a megcsalásnál nincs második esély, ne is kérjem. Pedig tudom, hogy szeretett és nagyon odavolt értem, mert 100%-ot beleadott a kapcsolatba, mindig a kedvemben járt, magát szorította inkább háttérbe, csakhogy a kedvemre tegyen, szenvedélyes volt, és még hosszan lehetne sorolni. Ezért sem értem, hogy most hogy tud velem ennyire rideg lenni és ilyen szinten elvágnia magától.
Egy biztos, még egy ilyen nőt nem fogok találni. Van bármi esélyem még nála? Ha akarnám, meg tudnám oldani, hogy “véletlenül” találkozzunk, csak nem tudom mennyire lenne vevő rám. Mit gondoltok?
33F és 26N
"Tudom, egy patkány vagyok"
Igen, most mit szépítsük... Ha ilyen nőd van, amit fent leírtál és letagadod, hogy mást (is) hülyíthess és még ki is derül, akkor viseld a következményeit! 👏👏👏
Egy ilyen nő nem marad 2-3 hónapig egyedül... Valószínűleg már régen mással randizgat.
Hagyj neki békét, teljesen felesleges zaklatni.
“Ezért sem értem, hogy most hogy tud velem ennyire rideg lenni és ilyen szinten elvágnia magától.”
Persze, meg o a rideg.
Neki mi elonye szarmazna abbol, ha ujra osszejonne veled? Mit nyerne? Elarulom, semmit. Most nyert, azzal, hogy lapatra tett.
Igerhetnel fut-fat, az eddigi parjaidat is szarracsaltad. Semmit nem valtoztal. Minek neked kapcsolat? Felejtsd el, hagyd elni, legyen boldog valaki massal, aki megbecsuli. Te meg inkabb vallald fel, hogy hutlen vagy, es ne kezdj kapcsolatba, max ilyen osszefekvosbe, ahol nincs kotottseg.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!