Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez megcsalásnak számít?
Sziasztok! 2022 nyarán ismertem meg a jelenlegi páromat. Részemről már a legelső perctől megvolt a szimpátia, de nála időbe telt. Teltek a hetek, hónapok és mi egyre többször beszélgettünk, randiztunk. Még abban az évben decemberben jöttünk össze, de előtte is éreztük a szerelmet. Részéről nagyon bizonytalan volt. Néha közölte, hogy nem akar semmit, azután már igen. Így ment ez, mire össze jöttünk és azóta elkötelezett. Mesélte, hogy régen sok fiúval smárolt. Megkérdeztem tőle, hogy abban a három hónapos időszakban (mikor még csak bizonytalanul ismerkedtünk egymással) is smárolgatott-e fiúkkal. A válasz "igen" volt.
Ez most megcsalás?
Mert részemről akkor megvolt a vonzalom és a hátam mögött smárolgatott másokkal. Minden bizonnyal úgy, hogy közben velem is.
Még emlélszem egy akkori randi alkalomával mondta is, hogy ő még nem akar párkapcsolatot, mert kiélné magát. De nem vettem komolyan ezt a kijelentést. Később ő lett féltékeny, mert más lányokkal beszélgettem és így szép lassan elkötelezte magát mellettem, utána leállt a smárolgatással.
Igazad van! Észrevettem, hogy a párom is mai napig bájolog és tartja a kapcsolatot a régi fiú ismerőseivel, akikkel kavart régen.
Ugyanakkor minden alkalommal, mikor lehetősége lett volna megcsalnia, nem tette meg. Még. Múltkor reggel hatra ért haza, egy barátnőjével volt, meg a bandájával. Elmesélte, hogy a barátnője rá akarta venni, hogy smároljon egy sráccal, de nem tette meg. Nagyon rossz érzést érzett.
Uhh, na ez azért rosszabb eset! Feltételezem már nem vagytok együtt.
Nálunk azért másról van szó. Ő régen nagyon sokat csalódott, majd felhagyott a párkapcsolatokkal, így csak szórakozgatott. Ezt meg is szokta. Ha valaki bejött neki, szerelmes nem lett tőle. De aztán jöttem én. Össze-vissza hezitált, majd végül beadta a derekát, de mondanom se kell: nem volt könnyű dolga az érzelmekkel. Ezt több alkalommal is megbeszéltük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!