Megcsalásnak számít-e, ha...?

Elgondolkodtató. A kérdésem feltevésének az volt az oka, hogy reménykedtem benne, hogy valaki a tanácsaival tud segíteni megoldást találni a problémára, vagy segíteni jobban érezni magam. De én azt veszem észre, hogy a válaszadók nem segíteni akarnak, hanem csak szeretnek leszólni, mert ők ettől jobbnak gondolják magukat. Mondjuk igaz a mostani gonoszabb erkölcstelenebb stb énképem is jóságosabbnak gondolja magát egy sorozatgyilkosnál. Ha így nézem, akkor nagyon erkölcsös még az erkölcstelen énem is. Csak perspektívát kell váltanom. Az araboknál egy férfinak lehet 4 felesége és senki se szólja le, pedig lehet, hogy bántalmazza őket. Ellenben én a barátomnak és annak a pár "ügyfelemnek" is örömet próbálok okozni.

Vagyis itt akkor inkább a társadalmi normák és a személyes lelkiismeretem összeegyeztetéséről van szó. A primitív jelzővel nem értek egyet, akkor nem gondolkodnék el ennyire a témán. Megrémít-e az a tudat, hogy valami olyat össze tudnék egyeztetni magammal, amit a társadalom nagyrésze megvet? Hmm... Talán. Bár az abortuszt is elfogadhatónak tartom, míg mások gyermekgyilkosságnak. Vagy lehetne itt egyes vallások vallási szabályainak be nem tartásatát venni.És eljutunk ahhoz a kérdéshez, hogy mi az erkölcs? A jó szándék? Elvégre én jót akarok a barátomnak, szeretném, hogy boldog legyem, akkor is, ha ezt úgy érem el, hogy bizonyos dolgokat elhallgatok. Nem használom őt ki. Nem kell tőle semmi, csak a társasága. Én jól érzem magam vele és ő is velem. Én az "ügyfeleimmel" is összebarátkozok, nekik sem akarok rosszat. Örülök, ha boldoggá tudom őket tenni. De magamnak se akarok rosszat, mert azért ez egy olyan dolog, amit ingyen mégse csinál az ember (ezért fizetős szeretet szolgálat, mert bár szeretetet szolgálgatok, de mivel nekem is idő és fáradtság ezért pénzért csinálom). És valóban kellemesebb jó táraaságban lenni, mintha még egy állást felvennék és el kellene viselni a kollégákat, a főnököt, meg a sok marhaságot, ami egy munkahelyen van. Volt olyan munkahelyem, ahol megalázóan bántak velem. Ha egy ügyfelem csinálná ezt, akkor otthagynám. De a főnökét nem küldheti el az ember a picsába, mert bunkó/rosszindulatú stb...Csak pár ügyfelem van, de olyanok, akiket én is kedvelek, érdekel mi van velük.

De akkor mi is az erkölcs? Talán inkább az, hogy mennyire tud az ember megfelelni a társadalom elvárásainak? Talán ez okozza a disszonanciát. Van egy rossz szituáció és én abból a legjobbat szeretném kihozni. A szituációt a kényszer szülte. A szituáció nem erkölcsös, mert a társadalom szemszögében megvetendő. Nyilván a társadalom engem lát erkölcstelennek, aki a szituációban vagyok. De mennyire határoz meg engem a szituáció? És visszatérek oda, hogy kell-e, hogy bűntudatom legyen. Nyilván nekem az lenne a jó, ha nem lenne bűntudatom, ha oly mértékben hedonista lennék, hogy a morális kérdések nem érdekelnek. Belegondolok, hogy a férfiak akik csalják a feleségüket el szoktak-e ilyeneken gondolkodni. Pedig ők nem kényszerből teszik. Én erkölcstelennek tartott dolgokat teszek, de nem rossz szándék vezérel. A bibliaban az eredendő bűn az engedetlenség volt. Éva megszegte Isten szabályát és evett a Jó és Rossz tudás fájáról. Így jónak és rossznak tudója lett. Érdekes, hogy előtte nem tudhatta, hogy rosszat cselekszik a szabály megszegésével, mert nem volt birtokában a jó és a rossz megkülönböztetésének képességének. Csupán kíváncsi volt. Mi az igazi tanulság: ne legyünk kíváncsiak. Na mármost én abba a bűnbe esem, hogy kíváncsi vagyok. Kíváncsi vagyok mi a rossz, mi a jó és arra is, hogy miért rossz. Hogy lesz egy cselekedet rossz, ha mindenkinek jót akarok?

De ugyanúgy ott a másik nagy kérdés, hogy van-e jogom elhallgatni az igazságot a másik elől, mert így ő is boldogabb? Szeretem és jót szeretnék neki, azt akarom, hogy boldog legyen. Velem most boldog és én is vele. Ezt nem szeretném elrontani. Én se faggatom a múltjáról, pedig tudom neki is van.

Filozófia kategóriában kellett volna feltennem ezt a kérdést.