Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy lehet valakinek ekkora bőr a képén? Elhagyta a családját, most mégis visszakívánkozna?
Egyik barátnőm a szóban forgó személy.
21 évig élt házasságban, 2 gyermeket szült. Aztán bekerült a képbe egy férfi, akibe fülig beleszeretett, és mindent felrúgott érte. Az emberek túlnyomó többsége igyekezett lebeszélni, de nem hallgatott senkire. Az előző férje szerette volna megjavítani azt, ami elromlott. Egy idő után, azonban közölte vele, hogy kiléphet, ha akar, de visszaút nem lesz. 11 hónapnyi ismeretség után az új férfival házasságot kötött a barátnőm.
Az utóbbi időben azonban panaszkodik, hogy mégsem jött be a számítása. Úgy érzi, két szék közül a pad alá esett. Közte és a párja között szellemileg nagy a szakadék, intellektuálisan nem társai egymásnak. Ezen kívül rühelli a férfi volt élettársát és a fiát is. Elkezdte rágni a fülemet, hogy puhatolózzam a volt férjénél, visszafogadná-e. Az alábbiakkal érvelt:
1. Talán semmi sem történik véletlenül, mert a második házasság kudarcot vallott, és az exférj egyedül él a válás óta,
2. A gyerekeket megviselte a válás, és az lenne az érdekük, hogy ismét egyesüljön a család. Majd hozzáfűzte, hogy bármilyen nő is sodródik az exférj életébe, előbb-utóbb úgy is baj fog származni abból, hogy a férfi költ a gyermekeire, gondjukat viseli, és egy nő sem fogja sajátjaként szeretni őket.
Kissé megorrolt rám, mert közöltem vele, hogy én ugyan nem fogok az életükbe avatkozni, hiszen ez nem az én tisztem, továbbá egye meg, amit főzött, mert anno magának kereste a bajt; és ne alkalmazzon kettős mércét, mert ha ő nem egyedül tengeti a napjait, az exférjnek miért kéne búslakodnia? Társas lények vagyunk, érthető, hogy az exférj sem szeretne teljesen magára maradni. Azt pedig valószínűleg nem hagyná, hogy valaki más bántsa a gyermekeit. Volt korábban egy kapcsolata, de amikor megneszelte, hogy a 3 gyermekes mostohaanya ki akarja fúrni a gyerekeket, kitette a hölgy szűrét.
Nyilvánvaló, hogy nem egy mozaikcsalád az ideális felállás, de ha egy házasság megromlott, nem látom értelmét az újrakezdésnek, mert egy-egy vita alkalmával ismét egymás fejéhez vágnák a sérelmeiket.
Barátnőm a kisebbik gyermeke révén tud 1-2 nőről, akik tetszettek az exférjének, szinte mindegyiküket leszólta. Mai napig nem értem a viselkedését, amikor irigynek neveztem, és figyelmeztettem, hogy eszébe ne jusson szart kavarni, megsértődött. 4, 5 éve elváltak, úgymond semmi köze ahhoz, kivel melegszik össze a volt férje. Jobban tenné, ha a saját dolgával törődne.
Ti hogyan vélekedtek?
Köszönöm, hogy válaszoltál!
Nem értem egyes emberek viselkedését.. 🤷♀️
Miért nem bírják a kritikát?!
Dehogyis, szó sincs ilyesmiről.
A barátnő párjára egyébként sem mozdulunk rá, ez aranyszabály.
Értem én, csak egy 2 gyerekes anyuka már nem válogathat annyira, mint egy fiatalabb, gyermektelen nő.
Ha neki vannak gyerekei és elfogadást vár a párjától, irreális elvárás, hogy a másik fél taszítsa el a gyermekét.
🤷♀️
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!