Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Húgom, ordas nagy k.rva....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Húgom, ordas nagy k.rva. Hogyan buktassam le és mit csináljak vele?

Figyelt kérdés
Adott a húgom és a kollégám. A kollégával osztálytársak voltunk érettségiig és a technikumban, tehát régóta ismerem az ürgét, nem sokat beszélgettünk, de miután mindkettőnket "kiemeltek" a karbantartási osztályról, újra egy időben sulizunk (beírattak minket) és dolgozunk, most kifejezetten baráti lett a viszonyunk. Így tudtam meg, hogy a húgom a barátnője. Ennek már fél éve. Múlt héten volt húgom szülinapja, gondoltam a hétvégi fülhúzás mellett meglepem aznap egy döner tállal. Hazafelé be is toppantam megvenni a tálat, akkor láttam, hogy az étteremben egy idegen csávóval ücsörög, kézenfogva. Eddig is voltak ellenérzéseim vele kapcsolatban a lustasága, nemtörődömsége miatt, de így, hogy most én is bekerültem a felsőoktatásba félig-meddig átértékeltem, de azért így is csinál(t) rázós dolgokat. Most úgy gondolom, hogy így összesen is és ezen eset alapján is megérdemelné, hogy koppanjon egy nagyot. Egyedül ötletem nincs a dolog kivitelezésére. Ha valakinek van ötlete ne tartsa magában.

2021. okt. 28. 09:45
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
55%
de rossz testvér vagy.
2021. okt. 28. 10:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonim ***** válasza:
43%
Testvérként az lenne a dolgod h támogasd! szemét vagy ha bábtod
2021. okt. 28. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
51%

Van köze hozzá, a testvére az egyik, a barátja(és kollégája) a másik.


Szépen meg kell mondani annak, aki fontosabb neked(tesó), hogy tudsz a dologról és nem fogsz falazni, de adsz neki lehetőséget, hogy elmondja, mert neked ez így nagyon kellemetlen, hogy a szemébe kell vigyorognod egy barátodnak/kollégádnak, mintha mi sem történt volna és nap mint nap vele kell lenned.


Egyébként lehet, hogy a pasi tudja is, valami szexuális játék cuckold vagy mi a neve, ha bírja a pasi, ha a csaja mással is kavar mellette.

2021. okt. 28. 11:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
71%
#13 ebben is van igazság
2021. okt. 28. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
64%

Miért nem beszéled meg ezt a tesóddal és adsz neki tanácsot, hogy lehet rossz úton halad?

Annyira primitív vagy.

2021. okt. 28. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
82%
#15 azért tök jó, hogy itt feltette a kérdését előtte.
2021. okt. 28. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
35%
Gondolhatsz úgy is erre az egészre, hogy még ő is most tanulja ezt a párkapcsolati témát, és van még mit finomodnia, pl. úgy, hogy figyelembe veszi mások érzését is. Meg akár a tiédet is, kicsit. Hogy reagált, amikor láttad a kajáldában, észrevette egyáltalán? Azért csajozz te is, továbbra is ez a legfontosabb, ha nem teszed és úgy utálod, az más, mintha neked boldog, kielégítő párkapcsolatod van és úgy mondod ezt az egészet, mintha csak sóvárogsz a lányokra és úgy.
2021. okt. 28. 11:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
52%

1-es ha ez igaz lenne te minek szólsz bele?

Azert sem igaz mert az emberek felelősséget vállalnak egymasert....keress rá mit jelent.

2021. okt. 28. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
0%

Mennyire vállalsz felelősséget, ha azt sem tudod mi történt. Úgy értem, hogy valakivel látta a helyen és ebből levonja a következtetést. Max annyit lehet csinálni, hogy rákérdezel, de ha hárít, akkor ez itt véget is ér. Nyilván tudja a nő, hogy egy barát mellett egy másik barátot tartani nem szép dolog. Erről mit lehet még mondani?


Amiről te beszélsz, az max egy vallásos trollkodás, amikor a pap osztja az észt a templomban, utána meg gyalázza a migránst, dugja a ministránst, sír trianon miatt, hajkurássza a takarítónőt, piál, mint a kefekötő meg ilyenek. Ezek után mikor rákérdezel a másik papnál, az annyit mond, hogy ő is ember.


A másik iránti felelősségvállalást inkább úgy értékelném, hogy elég a saját tetteim felelőssége. Ha a másiknak támogatás kell, akkor jelezze vagy ajánljam fel, de nehogy már én legyek rosszul attól, hogy ki mit csinál.

2021. okt. 30. 04:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
100%

Milyen vallásos trollkodás 19es? Ugyan nem én írtam, de én is így gondolom, pedig nálam kevés ateistább ember van!


Igenis segíteni kell a másiknak mindig aszerint, hogy mi a helyes, szépen mérlegelve neked mennyire kellemetlen, neki mennyire az, ki mit fog elszenvedni.. Előbb a tesóval kell beszélni, mérlegelni azt, amit elmond, elmondani te mit gondolsz, utána a kollégádnak/barátodnak.


Te hogy reagálnál, ha veled történne, és kiderülne, hogy megcsalás és a kollégád/barátod végig falazott a tesójának átejteni téged?


Itt szerintem egyértelmű az erkölcsi rész, rá kell venni a tesót, hogy valljon a kollégának, vagy ha valami más van, mondja azt. De rákérdezni mindenképp kell, max hazudik neked is, akkor pedig te már "fel vagy mentve" a titok alól mert megpróbáltál tenni érte, és utána elhitted, hogy nem is csalja meg, hanem csak szexuális játékban vannak hárman, vagy ilyesmi.


Nem vallásos dolog, aki próbál normális maradni a világban hogy tudjon aludni, az így csinálja. A közöny pusztítja az embereket.

2021. okt. 30. 07:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!