Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Húgom, ordas nagy k.rva....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Húgom, ordas nagy k.rva. Hogyan buktassam le és mit csináljak vele?

Figyelt kérdés
Adott a húgom és a kollégám. A kollégával osztálytársak voltunk érettségiig és a technikumban, tehát régóta ismerem az ürgét, nem sokat beszélgettünk, de miután mindkettőnket "kiemeltek" a karbantartási osztályról, újra egy időben sulizunk (beírattak minket) és dolgozunk, most kifejezetten baráti lett a viszonyunk. Így tudtam meg, hogy a húgom a barátnője. Ennek már fél éve. Múlt héten volt húgom szülinapja, gondoltam a hétvégi fülhúzás mellett meglepem aznap egy döner tállal. Hazafelé be is toppantam megvenni a tálat, akkor láttam, hogy az étteremben egy idegen csávóval ücsörög, kézenfogva. Eddig is voltak ellenérzéseim vele kapcsolatban a lustasága, nemtörődömsége miatt, de így, hogy most én is bekerültem a felsőoktatásba félig-meddig átértékeltem, de azért így is csinál(t) rázós dolgokat. Most úgy gondolom, hogy így összesen is és ezen eset alapján is megérdemelné, hogy koppanjon egy nagyot. Egyedül ötletem nincs a dolog kivitelezésére. Ha valakinek van ötlete ne tartsa magában.

2021. okt. 28. 09:45
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
74%
Közöd? Ő élete, ő dolga.
2021. okt. 28. 09:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
69%
Szép testvéri kapcsolat. Tippelek! Neked kéne a kanija, mi?
2021. okt. 28. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
76%

Semmi közöd nincsen hozzá, nem látsz bele abba, mi történ kettejük között.

Inkább undorító, ahogy a testvéredről beszélsz.

2021. okt. 28. 09:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
22%
Majd lenyugszik 30 után mikor már senkinek se kell :D
2021. okt. 28. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
84%

Nagyon trükkös. Ez annak a kamunak a párja amiben egy 16 éves lány kiverte a 30 éves kérdezőnek. Nem tetszik neki hogy ott le vannak pontozva a 16 évest ivarérett mindenfélének elhordó válaszok, ezért most feltette ezt hogy arra manipuláljon mindenkit hogy azt mondják hogy egy 16 éves lány azt csinál amit akar.

Gusztustalan maga a kérdés is. Hogy írna valaki így a húgáról?

2021. okt. 28. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
71%
Szerintem irigykedsz a húgodra, hogy neki két férfi is jut, te meg egyet se bírsz összeszedni.
2021. okt. 28. 10:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
83%
azert szep testver vagy, hogy egybol ordas nagy krvazod a hugod es le akarod buktatni, mint valami 10 eves (fuggetlenul attol, hogy tenyleg nem szep, amit tett) ahelyett, hogy leulnel vele, hogy ‘figyelj xy, beszeljuk ezt meg, mert ha tenyleg ez a helyzet, akkor nagyon nem korrekt a viselkedesed’. nem vagy tul erett agyilag.
2021. okt. 28. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
44%

Ja, szerintem is inkább a magad életét irányítsd!

[link]

2021. okt. 28. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
71%
Nem a te dolgod. Azt megértem , hogy a haverod szemébe nehéz nézni így. Tudod az igazat de itt csak két szék közül a pad alá fogsz esni. Egyikkel mindenképp összeveszel. Játszd el a tudatlant és felejtsd el. A testvéred és akár milyen majd kinövi. Most van abban a korban amikor válogathat. Rossz kimondani de mindenki ezt csinálja ha teheti ha fiú ha lány. A családi béke a legfontosabb!
2021. okt. 28. 10:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
91%
De ha jól értem, hogy a barátodat megcsalja a kebabos sráccal, akkor azért a húgodnak annyit mondhatsz, hogy képzelje el, hogy a srác mit szólna, ha tudná, hogy csalja a húgod. Ennyit megtehetsz a magad jóérzéséért, meg, hogy a húgod kicsit érjen, vagy érezze a felelősségét a tetteinek. De ezen is ki fog akadni valszeg. Ha meg a barátod megkérdezi, hogy szerinted bízhat-e a húgodban, akkor válaszolj őszintén. Én egy kolléganőmnek hosszú vívódás után elmondtam, hogy a pasija csalja, semmi jó nem lett belőle, együtt maradtak utána is, csak veszekedtek egyet.
2021. okt. 28. 10:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!