Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kiderült, hogy átvert, hülyített. Lebuktassam a párja előtt?
Volt egy alakulóban lévő kapcsolatom 2 hónapja. Minden jól ment, csakhogy lebukott, hogy kamu fb-ról beszélgetett velem, és valójában 6 éve van barátnője és van egy pici gyerekük is.
Azonnal szembesítettem vele (először tagadni próbált mindent), aminek során megmondtam, hogy jó lenne, ha a barátnője szemébe merne nézni és elmondani. Habogott valamit, majd egyszerűen otthagyott, és neten írt egy hosszú üzenetet, hogy ne is merjem háborgatni az ő magánéletét, és csak, hogy tudjam, szándékosan választott olyan nőt, aki alkalmatlan komoly kapcsolatra, hogy ne sérüljön senki. Nézzek magamba, és gondolkozzak, mekkora jogom lenne szétrombolni egy családot úgy, hogy engem egy pillanatra sem lehet komolyan venni, és senki nem akart tőlem eddig gyereket, sem 6 éve tartó komoly kapcsolatot, meg, hogy ha apám nem lépett volna le, akkor én is talán egészségesebben szemlélném a világot (tudja, hogy elváltak a szüleim).
Ezek után nekem csak még nagyobb ingerem van elmondani a barátnőjének.
Jó ötlet vagy nem? Nem az itteni válaszok alapján fogok dönteni, de az értelmes válaszok lehet, hogy segítenek a mérlegelésben.
Sziasztok!
Lebuktattam, szakítottak, de előtte a veszekedések sorozatában még bántalmazta is a nőt, fel is lett jelentve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!