Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Kiderült, hogy átvert, hülyített. Lebuktassam a párja előtt?
Volt egy alakulóban lévő kapcsolatom 2 hónapja. Minden jól ment, csakhogy lebukott, hogy kamu fb-ról beszélgetett velem, és valójában 6 éve van barátnője és van egy pici gyerekük is.
Azonnal szembesítettem vele (először tagadni próbált mindent), aminek során megmondtam, hogy jó lenne, ha a barátnője szemébe merne nézni és elmondani. Habogott valamit, majd egyszerűen otthagyott, és neten írt egy hosszú üzenetet, hogy ne is merjem háborgatni az ő magánéletét, és csak, hogy tudjam, szándékosan választott olyan nőt, aki alkalmatlan komoly kapcsolatra, hogy ne sérüljön senki. Nézzek magamba, és gondolkozzak, mekkora jogom lenne szétrombolni egy családot úgy, hogy engem egy pillanatra sem lehet komolyan venni, és senki nem akart tőlem eddig gyereket, sem 6 éve tartó komoly kapcsolatot, meg, hogy ha apám nem lépett volna le, akkor én is talán egészségesebben szemlélném a világot (tudja, hogy elváltak a szüleim).
Ezek után nekem csak még nagyobb ingerem van elmondani a barátnőjének.
Jó ötlet vagy nem? Nem az itteni válaszok alapján fogok dönteni, de az értelmes válaszok lehet, hogy segítenek a mérlegelésben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Undorító, hogy még földbe taposott. Nekem is volt szeretőm de tiszteltük egymást, tudtam ki ő, mi ő, mindent róla.
Egyszer nem bánt így velem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
21# köszi, soha nem csalt meg senki. 😘
Én a férjemet. De eszébe se jutott a szeretőmnek hogy cirkuszoljon, mert tudod mi egy család vagyunk otthon. Azért puszi hogy mellélőttél.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
25# mi csak jól érezzük magunkat. Irigykedsz? Csináld te is ezt, aztán megtudod mi a jó.
Tudod élni tudni kell. 😘😘😘
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
még szép, hogy le!
Ő mondja, hogy TE rombolsz le egy családot? Ő ingatta meg a család alapjait... és még Ő fenyeget? 😂
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
25# bocs de mellélőttél, a szüleim 35 éve boldog házasok.
És, akkor mi van?
Ami jár az jár.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
28# Mindenkinek más a boldogság. Nekik az, nekem ez.
Én szeretem élni az életem házasságban és szeretővel is.
Mindegyik más jót tud hozzátenni az életemhez és ez nekem így pont jó.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tedd meg. Küldj olyan dolgokat, amibőlmkiderül, tényleg ez a pasi vokt az.
Te ne menj bele a dolgokba, ha bedobtad a bombát, maradj háttérben.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Teljesen nyugodtan buktasd le. Legjobb, ha alátámasztod és átküldöd azokat a dolgokat a barátnőjének, amiből egyértelműen kiderül, hogy ő volt, úgy nem fogja megkérdőjelezni, amit mondasz.
Egyébként valószínűséggel annyi fog történni, hogy összevesznek, majd kibékülnek és a pasi egy idő után újra valakivel kavarni fog.
Ugyan miért akarsz elmenni szó nélkül ezek után? Már rég szét van rombolva az a család azzal, hogy az egyikük máshol próbálkozik. Legalább tudja majd az a kisgyermekes nő és nem fog majd egyszer a jövőben úgy váratlanul pofára esni, hogy teljesen hiú ábrándokba ringatta magát a pasija hűségét illetően. Aki megcsal valakit az nagy eséllyel többször is megteszi és nem azért, mert rossz, hanem azért, mert nem érzi jól magát a kapcsolatában, de neki ez így kényelmes.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!