Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
5 év házasság után megbocsájtható ha a párod félrelép?
Ha lebukás után téged választ és a családját.
Naponta elmondja, hogy szeret, romantikus gesztusokat tesz.
Másikat mindenhonnan tiltja, pedig nem kérted rá, és egyértelműen mutatja a családi állapotát.
Örömmel és magától tölt fel közös képeket és nyilvánosan udvarol.
Ez a jele a megbánásnak? Hogy üzen a szeretőnek, hogy ő mást szeret?
Engem ugyan nem csaltak meg, de egyszer olvastam olyantól, akit megcsaltak, hogy ez a "nem jelentett semmit neki az a nő" igazából egy rossz dolog. Sokkal "jobb", ha beleszeret másba, akkor legalább egy érző lény, aki kiszeretett belőled, és elhagy a másikért.
Persze nem tudom, milyen de látom benne a rációt. Elhagynak azért, mert szerelmesek másba, vagy azért, mert a nő nem jelentett semmit? Tudod, ki nem jelent még semmit a férjednek? Én. A felettem válaszolók, meg az alattam válaszolók. Nem egy különleges, egyszeri alkalom volt valakivel, akivel szikra volt, hanem egy akárkivel. Akárkikkel meg tele az utca. A férjednek annyi kellett, hogy megcsaljon, hogy talált valakit, aki hajlandó.
"Nem látom rajta, hogy mesterkélten mosolyogna, vagy ilyesmi. Mikor megdicsér sem látom hazugságnak."
Azt sem láttad, mikor megcsalt.
Megint te? Ne is tagadd, a 7honapos szeretos tortenet megint...
Ha ennyire hiszel a ferjedben minek jossz ide allandoan bizonygatni h milyen szuper minden?
En lesz.rom hogy mi van veled , de legalabb magadat ne akard atverni.
Te a következő csalást és az utána következőket is megbocsátod neki. Egyszerűen ilyen önbecsülés, tartás nélküli nő vagy, aki élvezi a lábtörlő szerepet. Ellenkező esetben nem ömlengenél a jellemtelen férjedről folyamat a gyakorin, nem olvadoznál az általa előadott színházi előadástól, nem versengenél a szeretőjével, hanem kibsztad volna oda, ahová való.
Légy boldog, ha neked ez a boldog élet titka, de szerintem a továbbiakban ne tedd magad nevetségessé, mert itt kb. csak röhög rajtad a többség. Simán fel lehet ismerni a kérdéseidet, amikben folyamatosan a férjed talpát nyalod azért, mert másba(okba) dugta a farkát.
Most kell kilépni.
Az első 5 év házas élet a legkönnyebb. Ha most megcsalt, a későbbiekben biztosan újra megteszi.
Most még nem olyan nagy döntés elvállni, ha nincs gyerek. Még van időd mást találni...
Rengeteg radikális "tanács", közben téged le"butá"znak, őt meg le"féreg"ezik...
A #4. és újra a #4. sztem!!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!