Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek, ha kiderült a feleségem évekkel korábbi félrelépése (ami többször is megismétlödött)?
4 éve vagyunk együtt párommal. Közel 1 éve vettem feleségül.
Kezdettől fogva harmonikus kapcsolat, sosem volt hiányérzetem és semmi se tünt fel. Épültünk és mélyültünk érzelmileg folyamatosan, jelenleg sincs semmi gond a kapcsolatunkban.
Pár hete tudtam meg egy ismerőstől, hogy szeretett párom a kapcsolatunk kezdetétől fogva megcsalt 1 éven át (bizonyítani tudta és tényleg nagyon profin vert át). Pontosabban, volt még egy párja mellettem, hiszen ő se tudott rólam és párjának tekintette. Nem vettem észre, hisz akkoriban egyetemi kollégiumban élt és dolgozott is. Így megértettem, hogy nem minden nap találkoztunk. Akkor sürösödtek a találkozók amikor végzett az egyetemmel de az később volt mint amikor szétmentek a másikkal.
Tény, hogy az utóbbi hetekben figyeltettem őt, hogym mit csinál miközben nem látom. Nincs senkije ez egészen biztos. Odaadó barátnő amióta kidobta a srácot, az hogy mi miatt mentek szét és maradt velem nem tudom. De őszintén még mindig úgy gondolom, hogy ő a másik felem.
Egy barátomnak mondtam el, ő azt javasolta, hogy hagyjam el
Amikor megtudtam mérges voltam és fájt lelkileg, hogy hosszú időn át orromnál fogva vezetett. De miért haragudjak ha már vége és boldog vagyok vele. Miért rugjam fel a harmonikus jelent a múltért? Ki tudja, lehet, hogy az a srác kellett ahhoz, hogy úgy döntsön, hogy velem marad.
Feleségemnek nem mondtam el, hogy megtudtam és nem is fogom, meghagyom magamnak.
Minden halad úgy ahogy eddig, viszont gyanakvóbb leszek.
Mit tennétek a helyemben? Felrugnátok mindent vagy szépen csendben megszenvednétek és mennétek tovább kéz a kézben
Nem olvastam el a többi hozzászólást, mert te nem adtál több információt.
Tény, hogy hosszú ideig finoman szólva becsapott téged.
Szerintem gondold át, hogy mit szeretnél, mire vágysz, milyen értékeket tartasz fontosnak és nélkülözhetetlennek egy kapcsolatban, kezdeményezz egy higgadt beszélgetést.
Írd össze esetleg a kérdéseidet, de úgy, hogy ne veszekedés legyen belőle.
Ha ez megvan, AKKOR beszélgess el vele.
Ha úgy érzed, hogy megváltozott, és mindketten ugyanazt akarjátok, és te megbocsátottál neki, akkor van értelme, hogy együtt maradjatok, ha nem, akkor nem.
DE ennek a beszélgetésnek kb. egyszerinek kell lennie, és az kell, hogy legyen a célja, hogy lezárjátok a múltat, és így vagy úgy de tiszta lappal induljatok a jövőbe. Hogy együtt, vagy külön, az más kérdés, de ez a beszélgetés csak így lehet konstruktív.
Később nem hozakodhatsz fel a múlt sérelmeivel folyton, mert az már egy mérgező kapcsolat mindkettőtök számára, ami felejtős.
Tehát beszéljétek meg, és utána tedd fel magadnak a kérdést, hogy akarod-e folytatni, meg akarsz-e bocsátani... ha igen, akkor azt, hogy ezt meg tudod-e tenni, tudsz-e bízni benne, vagy nem, és szükség van-e segítségre, ha igen, milyenre: egyéni vagy párterápiára. Lehet feltétel a párterápiás együttműködés, ez reális, de zsarolni nem érdemes.
Olyan kérdéseket feltenni, hogy hogy szexelt, hányszor... pláne nem érdemes, mert ez csak megalázó mindkettőtöknek, de a lényegről eltereli a figyelmet, és nem lesz megoldás.
Nyilván innen már 2 dolog van. Elnezed és benyeled. De ha újra viszket neki újra atver mégha csak szerető aki 1..1 lopott órát kap tőle
Vagy elmondod és lépsz.
De bármi is lesz ha úgy alakul már nyugodtan félre lephetsz 😀
Elsőoldalon 9#esnek végig teljesen igaza van.
Rengetegen mantrázzák az ilyeneket, hogy ha megcsalás van, nincs tisztelet. És akkor mi vagyunk a rosszak, ha ismerjük a világ egy nagyobb szeletét.
Hát kérdező, mintha csak rólam írtál volna. 7 éve vagyok a férjemmel, amikor megismertem volt valakim és baromira nehezen engedtem el, pedig nem voltam belé szerelmes. Én is egy évig játszottam ezt, két kapcsolatom volt egyszerre, egyikük sem tudott a másikról. Igen, kétszínű és gerinctelen dolog. Aztán végérvényesen a férjem mellett döntöttem, a másikkal megszakítottam minden kapcsolatot, azóta sem léptem félre, nem is szándékozok. Mindennél jobban szeretem a férjem, fogalmam sincs miért nem tudtam az elején választani. Nekünk is harmonikus a kapcoslatunk, nagyon szeretjük egymást. Sose gondolok arra az időszakra, el is felejtettem már szinte, nem jelentett semmit.
Gondold át jól, valószínűleg neki se jelentett túl sokat az egész, ha ilyen jól megvagytok. Szerinte többet veszítenél a szakítással mint nyernél. Mindenki hibázik.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!