Vannak itt olyanok, akik babavárás alatt tudták meg, hogy hosszú ideje csalják őket? Mit tettetek?

Jobb egy olyan olyan kapcsolatban felnevelni egy kicsit, ahol nem tisztelnek, vagy jobb egyedül nevelni (amennyiben van segítség)?

Szerintem az utóbbi, nekem nem volt ilyenben részem, de aki egyszer megcsal, az többször is megfog.

Én nem tudnék bízni, és óvnám a gyermekem.

N

Sajnálom. :(

Hogy derült rá fény?

Már előtte is gyanítottam, de nem volt annyi önbecsülésem (?), hogy emiatt szakítsak, egyértelmű bizonyíték nem volt rá. A gyereknek nagyon örülünk mindketten, a családalapítás közös cél volt évek óta, így azt gondoltam (racionálisan), hogy ha a párom ettől boldog, a lelkiismeretével el tud számolni, otthon is odateszi magát, akkor számomra ez így elfogadható, nem is álmodtam nagyobb közelségről a kapcsolatunkban.

Váratlanul meghalt a barátnő. A férjem, feltehetően emiatt, sokkal jobban igényelte az együtt töltött időt. Én viszont megismertem valakit, aki nagyon boldoggá tud tenni, és komolyan jól is érzi magát velem, nem csak annak függvényében, hogy mennyire dolgozom alá, hanem egyszerűen a személyiségem miatt kedvel és értékel. Megcsillant a reménye annak, hogy létezhet olyan kapcsolat, ahol én is fontos vagyok, számít, hogy mit akarok.

A továbbiakban így nem hiszem, hogy működni fog a házasságunk, mert azt hiszem, nem kölcsönös érzelmeken alapul, mindketten egy-egy külső kapcsolatban éltük meg a szerelmet. Az egyik résztvevő kiesett, már ettől labilissá vált a működésünk.

Nagyon sajnálom, mert jó csapat vagyunk, de sosem éreztem, hogy ő igazán szeretne engem. Vagy nem is gondoltam, hogy engem igazán lehet szeretni.

Hány hetes vagy, Kérdező? Mit tervezel ezek után? Szembesíted a párod, és hogyan? A nő mit mondott, szerelmesek?