Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez megcsalásnak számít?
Megcsalás, ha a párod hónapokig mással levelezik, és szexchatel?
És mikor kiderül mást mondanak?
Párod szerint nem akart semmit, másik fél szerint több találkozó is meg lett beszélve, de mindig lemondta a párod.
Párod nem gondolta komolyan, másik szerint csak megijedt a folytatástól.
Párod úgy adja elő, hogy csak kis egotuning kellett, nem is érdekelte a másik, de a nő elmeséli, hogy volt képváltás, szexchat, és tudott olyan dolgokat rólunk, ami elárulja, hogy volt komoly beszélgetés is köztük.
Nő hívott fel, úgy derült ki.
Viszont tényleg nem lett semmi és tényleg a párom nem ment el soha.
Ezzel mit lehet kezdeni?
Nekem ezeknél a kérdéseknél nem lényeges, hogy most megtörtént-e az konkrét szex, vagy nem. Teljesen lényegtelen. Nekem csak az számít, hogy továbbra is meg tudnék-e benne bízni maradéktalanul, mint ahogy korábban. Ha a válasz "nem" - mint a te esetedben - akkor ennek vége, nincs rajta mit menteni. Hosszú ideig csinálta, így abszolút benne volt a szándék, hónapokig a szemembe nézett és hazudott, nekem ennyi elég, hogy egundorodjak és kiábránduljak.
Előbb megbocsátanék egy csatakrészeg bulis egyéjszakást, ahol volt szex, mint ezt. A megcsalásban nem az a fájó, hogy lefekszik mással, hanem a hazugság és bizalommal való visszaélés - nekem legalábbis.
Megköszönöm, ha kissé bővebben válaszolsz.
Nekem nem megcsalás? Nő vagy férfi vagy?
Szerinted ez belefér?
Felhív a vadidegen ellenérdekelt fél és te inkább neki hiszel mint annak akivel kapcsolatban vagy? 🤷🏻♂️
Nem azért, de milyen szándék vezérelte őt, hogy felhívjon ezzel? Gondolom a felebaráti szeretet.
Nálunk egyébként ez nem megcsalás.
5/Nem arról van szó, hogy kinek hiszek, hanem, hogy a párom sem tagadta a levelezéseket. És már ez önmagában megingatta a bizalmam. Hátam mögött levelezett és élvezkedett egy másik nővel.
6/ Ez a félelmem nekem is, hogy nem tudom elfelejteni. Mikor lesz megint ilyen? És hogy egyáltalán mi szüksége volt hónapokig másik nővel leveleznie
"ha a párod hónapokig mással levelezik" - nem
"ha a párod hónapokig szexchatel" - igen
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!