Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak tanácsra lenne szükségem. Hogyan vészeljem túl a szakítást? Megcsalt a párom és szakított velem. Mit lehet tenni hogy könnyebben túl tegyem magam a szakításon?
Nem rég még jót is jövőt terveztünk. Ígyen intenzív volt a kapcsolatunk. Nagyon heves szerelmes. Kacifántos volt a kezdet. Mindketten olyan kapcsolat batyuját hordoztuk magunkkal, ami lelkileg bántalmazó volt. Pont emiatt éreztük azt, hogy a miénk teljesen más. Igaz 4 hónapig tartott csak. Nekem van egy kis gyermekem és mióta az apjával külön menti k lassan 2 éve, ő volt az első férfi akibe bele tudtam szeretni.
Tudom, kevés az idő a kapcsolatból és nem ez lenne a lényege.
Tudom mit érzek, éreztem hogy ő mit érzett. Olyan dolgokat mondott nekem amit én kb az elmúlt 11 évben egy férfi nem mondott így az érzéseiről.
Ezért volna szükségem segítségre, mert ugye az lenne az ésszerű, hogy lezárom, tovább lépek.
Köszönöm a válaszokat előre is 😊
Hát elég hosszú lenne leírni az elejétől az egészet. Október óta ment ez a dolog. Decemberben konkrétan leültünk megbeszéltük, hogy igen is szerelem van, legyünk egy pár. Egy városban éltünk, sajnos úgy alakult hogy egy messzebb városba kellett mennie dolgozni, igy csak hétvégente volt itthon. Szinte együtt éltünk már előtte is, de így meg persze pláne. Sokszor mondta hogy nehéz neki nagyon, mert hiányzunk neki nagyon és sokszor hálás volt nekem, többször elmondta, azért mert vagyok neki és mert törődik vele és meg nagyon sok mindent, többször is. Volt egy kisebb vitánk az én elbizonytalanodások miatt. De ezt telefonon pár nappal később meg tudtuk beszélni. Fantasztikus Valentin napunk volt és hétvégénk akkor, ráadásul hármasba voltunk. Most is itthon volt hétvégén. És szombaton nem aludt itthon. Az egyik barátjának család tagja meghalt, mondta hogy ott aludna nála mert szegény nincs jól, én is tudtam hogy nincs jól. Úgy voltam vele, hát jól van, persze kicsit mérges lettem. De másnap reggel hívott, jön majd haza.
Később elég illumináltan közölte elköltözik kell minden cucca. Nem értettem, hiszen eddig az volt hogy bármi van leülünk és beszélünk róla. Elvitte a cuccait. Később hívtam józanabb volt és rákérdeztem. Azt mondta tegnap történt a megcsalás. Hát azt hiszem ennyi. Bocsi hosszú lett.
Persze a gyermekem az első, csak át kell élnem ezt vagy hogy is mondjam és az ha elnyomom magamban az anyai kötelességek miatt az sem jó hosszú távon, mert egyszer csak kibukik. Azért is említettem meg a gyermekem, hogy tud-e valaki olyan tanácsot adni, ami úgymond gyermek észrevétele nélkül is menne. Tudom este miután elalszik és a többi, de jobb szeretném ha ezek nem elalvás előtt foglalkoztatnának.
És köszönöm a válaszod és várom, hogy ha tudsz még adni jó tanácsokat! 😊
Nagyon sajnálom ami veled történt. Próbáld meg úgy felfogni hogy ez nem a vége valaminek, egy újnak a kezdete. 🙂 Közhelyes, de nálam működik. Sokkal jobbat érdemelsz ennél az embernél. Foglalkozz most a csemetéddel. Olvass sokat, mindegy mit, csak ne gondolkodj túl sokat. Én egy másfél éves kapcsolatot zártam le ma az ex miatt...
Kitartást nekünk! 🤗
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!