Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon mennyi nő pasija vesz részt időnként meleg orgiákon?
Időszerű ez a kérdés most a fideszes politikus botránya kapcsán, aki házas ember, és egy olyan orgián vett részt, ahol 25 pasi volt, és kiléték a homoszexuális vágyaikat. Plusz drogot is fogyasztottak.
Emellé megemlítenek még pár dolgot:
Az egyik fiatal srác, aki melegprosti, a neten azzal vágott vissza az őt ért kritikákra (a nőknek), hogy vigyázzanak azzal, hogy kivel vannak együtt. Ugyanis állítólag hozzá járnak olyan férfiak, akik aztán (miután vele együtt voltak) hazamennek, és befeküdnek a nő mellé az ágyba - valami ilyesmit mondott.
Való igaz, hogy a férfiak kb. kétszer nagyobb eséllyel lesznek a homoszexulisak, mint a nők, erről "A női agy" című könyben olvastam. Egyébként ezt a jelenséget már a South Park is kiparodizálta, amikor Butters édesapja titokban melegbárba járt...
Rengeteg. A férfiak csalnak, erőszakolnak, nőket, férfiakat, egy nő sem tudja, hogy mit csinál titokban a pasija, mert mind betegek, állatok.
Ezt lehet iróniának is venni, meg nem is.
Magam is ismerek több férfit, aki a neje háta mögött férfiakkal is kavar, illetve hím prostikat vesz igénybe.
Ez van. Sok újdonság nincs ebben.
Biztos, hogy nagyon kevesen.
Amiből rengeteg van az a hetero szeretőzés esetleg hetero prostizás....
Sok férfi gerjed az análra.
Sok férfi ítéli el a melegeket.
Ezekben az emberekben mindig ott van, hogy az egyik énjük meleg, mint a kályha. Nézd csak meg, a hetero szerepben is abnormálisan foglalkoztatja őket mások ánusza.
Meleg orgia: Téves. Ilyen orgiákra iszonyú kevés meleg jár. A kettesben találkozás a leggyakoribb.
Hímprosti: Téves. Azaz az öreg/kövér/csúnya melegek biztos, de aki fiatal, vagy akármilyen korú és jól néz ki, jól tartja magát, az iszonyú könnyen talál szexpartnert ingyen is. Két férfi ezerszer könnyebben megbeszéli a szexet egymás közt, mint egy férfi és egy nő.
Prostituáltként dolgozom.
"Nézd csak meg, a hetero szerepben is abnormálisan foglalkoztatja őket mások ánusza."
Uhhh ... 10-ből 9 vendégemet ... durva... abnormális .
Mind hetero férfi.
Legalábbis nekem úgy mutatkozik be... 60% eséllyel volt már férfival, 80% eséllyel kipróbálná (ha még nem volt).
A dolog igen-igen veszélyes a betegségeket figyelembe véve.
Ne dugjon SENKI gumi nélkül egyetlen hetero férfival se SOHA !!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!