Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a szeretőd, mindenkinek azt mondaná, hogy te csábítottad el őt, és hazudozik mindenkinek te borítanád a bilit, vagy hagynád, hogy éljen úgy ahogy akar?
Tudom megkapom, hogy mennyire erkölcstelen nő vagyok, hogy nős férfival kezdtem. Igen, az vagyok, egyben naív is, mert lhittem mindent amit mondott.
nem én voltam neki az egyetlen, hanem kb. az 50., a felesége mégis most szerzett tudomást erről. Azóta folyamatosan mennek ki a közös képek facera, megkerste már a főnököm, hivogat, rám uszított mindenkit. A férj elmondta, hogy csak egyy botlás voltam.
Hányni tudnék magamtól, mert elhittem, hogy külön élnek, hogy rossz a házasság, hogy engem szeret. Nem akarok bosszút állni, mert attól nem lenne jobb, de lassan a városból is el kell költöznöm, annyira aláásott.
Megmondta a feleség is, hogy minden házasságban van egy botlás, semmi esélyem, és nem is kell. Anno én mondtam a férfinek, hogy hozza rendbe a házasságát, mikor kiderültek a dolgok.
Most iszom a leevét annak, hogy mit csináltam, és a lekiismeretem hagyná, mert jogos, de az eszem meg nem szeretné ezt annyiban hagyni, hiszen valamilyen szinten én is meg voltam vezetve.
Tök mindegy, ki csábított el kit, két ember kell egy kapcsolathoz.
Másrészt ne legyen lelkiismeret furdalásod, hiszen egy csomót hazudott neked, és te csak egy vagy a sok közül, akivel csalta az asszonyt.
Azért ha a férfi előadja, hogy külön élnek, rossz a házasságuk, az közel sem az a szint szerintem, mint amikor a harmadik fél egy köztudottan "jól működő" házasságba gyalogol bele. A kérdezőnek is hazudtak, őt is átverték, bizonyos értelemben ő is áldozat, akkor is ha lehetett volna óvatosabb.
Azt hiszem kérdező ebből tanulsz rendesen. Én emelt fővel benyelném a támadásokat és szomorúan mosolyogva minden vádra mindenkinek csak annyit mondanék, hogy minden éremnek két oldala van, téged megaláztak, te nem kívánod ugyanezt tenni egy másik emberrel. Már úgyis mindegy mi is történt pontosan. Ha magyarázkodni kezdesz, az csak kétségbeesett kapálózásnak fog tűnni. Légy elegáns és próbálj inkább magadra, a saját felépülésedre koncentrálni a bosszú helyett.
"egy szeretőnek nincs joga beleszólni a párkapcsolatba"
Inkább a pasinak nem kéne félre dugni, vagy viselje a következményeket, amibe beletartozik az is, hogy ha keresztbe tesz, hazudik a szeretőjének, akkor ő is ezt fogja visszakapni.
Hellmano fordítva ülsz a bilin.
Egy házasságba nem lehet belegyalogolni, mindegy hogy működik. A házastárson múlik, hogy beenged egy harmadikat vagy nem. Ha úgy dönt, hogy nem léphet közéjük senki, akkor egy szeretőnek esélye sincs.
A férj tartozik hűséggel a feleségnek, nem a szerető.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!