Hogyan lehet tovább élni egy házasságban, ha már nem szeretem a férjemet?

A válással azért járnátok jobban, mert akkor ráébredne, hogy ha látni akarja még a gyerekét az életben, akkor bizony időt kell rá szakítania. Az apás hétvégét vele kell töltenie, különbem az az idő elvész. A volt férjemből azóta lett valamiféle apa, mióta elváltunk. Azelőtt neki is mindig minden fontosabb volt. De most már tudja, mit veszített és próbál tenni érte. Sajnos ez kellett, hogy ráébressze, mit veszített.

Én párterápiára gondolnék és boncolnék egy -két fontos kérdést. Te mennyit viszel haza? Dolgozol? Jó életszinvonalon éltek? Mert ha jol eltek de ennek terhe rajta van, az megint más, mintha te is dolgozol és jo korulmenyek kozott elnetek akkor is ha ö kevesebbet dolgozna. Azert ez az info nem mindegy. Mert pl ha o nem dolgozna ennyit, de akkor nem telne nyaralasra, se három naposra se semmire akkor a válasz meg is van.

Sajnálom, az en ferjem is ilyen. Ö nem.munkamániás egyszerűen elvan a kis életével en hiaba próbálom csábítgatni ha olyankor pont fardt.. ez annyira fusztralo mert elutasitva erzem magam..

Már miért viselné meg a gyereket? No persze, nyilván nem fog örülni neki, de gyakorlatilag most sem látja sosem, ha elméletileg közös háztartásban is lakik vele. A férjed hétfőtől vasárnapig dolgozik, nyilván minimális időt tölt veletek, nem lesz újdonság a gyereknek, hogy nem látja minden nap, az meg nem akkora trauma, hogy nem jár haza aludni. Az is lehet, hogy így összekapná magát és a láthatások alatt ténylegesen töltene vele minőségi időt, hiszen ilyen munkarend mellett nem tudna találkozni a gyerekével, így kénytelen lenne bizonyos napokon nem dolgozni, ha kapcsolatot akar tartani vele, márpedig ha szereti, biztosan az lenne a cél. Két hetente egy teljes hétvége sokkal több, mint napi 10 perc fürdés előtt/után és persze a láthatás amúgy is rajtatok áll, megállapodhattok más rendszerben is. Azt írod mindig Ti vagytok az utolsók, a családja áll a prioritásai között a legutolsó helyen. Akkor mégis mi tart mellette, milyen apakép ez, ami annyira hiányozna a gyereknek, ha gyakorlatilag haza sem jár és semmi közös időtöltés, program, nem funkcionáltok családként sem? Kénytelen lenne időt felszabadítani, ha meg nem, akkor annyit is ér, mint apa, hisz akkor nem számít a gyereke. Nem kell alibinek használni és vele takarózni, bár biztosan problémásabb volna önállóan, a segítséged nélkül ellavíroznia, ha nem tiszta lakás és terített asztal, fullra töltött hűtő és vasalt ruha várja haza, mikor méltóztat esténként betoppanni. Minek az ilyen férfinak család? Neked sincs rá szükséged és nem, a gyereket kifogásnak használva nem kötelességed boldogtalanságban és társas magányban leélned az életedet, csak azért mert az uradnak még így is elég kényelmes. Válj el, ha már próbáltátok többször tényleg menteni, de sikertelenül és nem változik semmi, ne fecséreld az időtöket. Lehet boldog életetek a gyerekkel és idővel felépíthetitek a külön életeteket. Semmi baja nem lesz attól, hogy elvált szülők gyereke, ha kiegyensúlyozott környezetben, szerető szülőkkel nő fel, sokkalta rombolóbb számára a mindennapi frusztrációt látni, a feszültséget, boldogtalanságot érezni, mert érzi és mérgezi Őt is erősen, arról nem is beszélve milyen hibás és elcs@szett kapcsolati mintát tanít ez neki a jövőre nézve,ha azt gondolja ez a normális. Nem kell félni a változástól, lehet ijesztőnek tűnik elsőre, de egy életed van neked is, esélyt kell adnod magadnak(magatoknak), hogy azt boldogabban élhesd le. Rengeteg ember kapcsolatfüggő, pedig függetlenül egyedülállóként is sokkal jobb, mint társas magányban élni, aztán persze az is könnyen lehet, hogy előbb-utóbb betoppan valaki, ha úgy akarod és szükségét érzed és már hagytál időt magadnak regenerálódni, visszataláltál a régi önmagadhoz, akinek az életével elégedett leszel.

Ez mindig nagyon nehéz, befejezni, lezárni valamit, újrakezdeni. Sajnos van, amikor nincsen más lehetőség, az pedig, hogy nyomorultul érzed magad teljesen normális, sőt... Azt jelzi, hogy dolgozik a lelkiismereted, hogy kötődtél/kötődsz, hogy szeretted, hogy tiszteled, hogy ha véget is ért, nem volt hiábavaló és nehéz elengedned. Ha nem fájna, akkor vagy csapnivaló lett volna az egész házasságod (nyilván nem volt mindig az), vagy te magad lennél érzelmi analfabéta, (ami ugye nem vagy) aki csak úgy átlép azon, akivel egykor azt tervezte örökkön-örökké. Biztosan kudarcként éled meg, meg kell majd ezt is gyászolni. nem vagyok annak híve, hogy dobjuk el ami nem működik, de ha valami menthetetlen és az ember minden tőle telhetőt már megtett, akkor tényleg nincs tovább és úgy tűnik ez a helyzet, hisz írod is, hogy amikor ilyen komolya helyzet és a végső megbeszélés jött el, akkor is csak elbeszéltek egymás mellett. Sok erőt kívánok a következő nehéz időszakhoz, ezen csak az idő segít, ahogy a roncsokon felépíted az új életeteket, egyre könnyebb lesz, míg egy napon már örülni tudsz neki, hogy meglépted ezt az irdatlan nehéz döntést és kíváncsian várod, hogy mit hoz a jövő. A legjobbakat és kitartás!

14es vagyok, hasonló szitu.Irj privit ha akarsz. Az a kulonbseg hogy nalunk nincs gyerek.