Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Volt olyan, akinek az anyósa-a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt olyan, akinek az anyósa-apósa tette tönkre a házasságát annyira, hogy már a válást fontolgatta, vagy olyan aki pont emiatt menekült el még házasság előtt? Mi a megoldás?

Figyelt kérdés

Sajnos mi még házasság előtt állunk fél évvel. 5 éve vagyunk egy pár, 2 éve élünk együtt, van egy fél éves kisfiúnk. A gyerek születése előtt is voltak "konfliktusok" anyósékkal, de azóta még több. Dióhéjban annyi, hogy családi cég, mindenki együtt dolgozik.Egymás mellett élünk anyósékkal. A szomszédban lakás átmeneti jellegű, mikor belementünk is az volt és most is, csupán azért, hogy még felépül a házunk spóroljunk kicsit, mert ez a ház üresen állt, majd az esküvő után szeretnénk építeni. (Ez volt a terv)

A helyzet borzalmas, lelkileg felemészt, mert én mentem bele tudom, de nem gondoltam, hogy ez ilyen rossz lesz.

Folyamatosan gyerekként kezelnek minket, párom nem száll szembe velük, nem áll ki értünk a szüleivel szemben. Igazából sok esetben én úgy látom, hogy mikor együtt vagyunk mindannyian, párom gyerek, és ha mi külön vagyunk egy semleges helyen akkor tud csak felnőtt lenni. Amúgy ha ők nem lennének, nem vitázunk, nincs gond. De mivel szomszédok vagyunk, naponta van valami amivel felhúznak, amire már nem tudok jó pofát vágni. És gyakran összeveszünk, mert párom őket védi, vagy egy ideig tűr és utána kiborul, hogy miért szidom a szüleit. AZ esküvőnkbe is beleszóltak, de leállítottam őket. A gyerek nevelésébe főként! azóta lett napi szintű a vita. Szerintük a nő a gyerek nevelésével foglalkozik és a férfi csak dolgozik. Ő neki nem kell pelenkázni, se altatni, se semmi házimunka, mert dolgozik. (Anyósom szerint.) Én mindent megteszek, nem kell semmit tennie páromnak, max néha ha főzés, vagy takarítás van fél órát vigyáz a fiúnkra, de más ha ezt ti döntitek el, nem az, ha anyós. Az a baj, hogy kezdek besokallni, mert állandóan vitázunk. Szeretem őt, de rengeteg sebet ejtünk egymáson a szülei miatt. Sokszor már azon is elgondolkozom van-e értelme az egésznek így? Akarok-e a felesége lenni? Holott szeretjük egymást!! Természetesen a szülei ragaszkodnak hozzá hogy közelben építsünk, vagy az utcában, vagy a közelben 5 pernyire kb. Párom munkaidejét őt határozzák meg, rendelkeznek vele mindig és mindenben, és mivel őt így nevelték, ő ezt el is fogadja, és szerinte én hálátlan vagyok..

Mit tehetnék? Nagyon el vagyok keseredve. Hiszen a párommal minden a legnagyobb rendben ment előtte, jó ember, jó apa, jó pár és szeretjük egymást, de anyósomékkal együtt megbolondulunk. Valaki aki hasonló helyzetben volt, hogy alakult a helyzet?


Köszönöm a válaszokat!

33 N



2019. febr. 6. 23:16
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
70%

Hú hát nem irigyellek, borzasztó helyzet :( nálunk ugyan nincs vita ebből, de a férjem szülei minket is néha gyerekként kezelnek. A férjem sokszor leállítja az anyját, hogy már családapa, majd ő eldönti a dolgokat, ne szóljanak bele. De nálunk tényleg apróságok vannak, messze nem ilyen durvi a helyzet.


Legjobb, amit tehetsz, hogy leülsz beszélni a pároddal. Mond el neki szépen, hogy te önállósodni szeretnél és úgy érzed a szülei gyerekként kezelnek titeket. Semmiképp se szidd őket, hisz ez a helyzet a páromnak is nagyon nehéz lehet, hiába ők a hunyók, mégiscsak a szülei. Ezt értsd meg, ebbe próbálj belegondolni. De persze ne hagyd magad, próbáljátok megbeszélni.

2019. febr. 6. 23:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%

Családi cég...na itt a gond. Mint anyagilag, mint lelkileg a szüleihez kötődik a párod, és hát te is...

Le kell válni a szülőkről, drasztikusan. Munka (pénzkereset) és lakhely változtatás min. 20 km-re.

Nincs más út. Ha szeret a párod benneteket megcsináljátok.

Új élet kezdés kell együtt. Beszélj a pároddal, sztem ő is érzi, h két tűzben nem tud élni, fel kell nőnie, vagy a családja, vagy a szülei.

2019. febr. 6. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Mi nem voltunk házasok de egy két éves kapcsolatot sikerült tönkre tennie az "anyosnak". Az én exem is ugyanilyen szerencsétlen anyuci pici fia volt mint a te párod. Mindegy volt hogy alázza az anyja akkor is mindig anyuci volt a szent mert "mégis csak az anyám". Én meg aki próbálta védeni stb. én a szemét voltam. Hidd el, akit így elcsesztek a szülei azokat soha nem fogod ebből kigyogyitani. Megprobalhatod de nem fog sikerülni és csak te mész rá idegileg.
2019. febr. 7. 05:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
47%

nálunk anyám anyja, egy 80 feletti banya.

utálom, ezért ő sokat tett, most meg ránk telepszik.


mindennap azért szorítok, h. végre elpatkoljon, de nem fog.


vitát szít közöttünk, mindig rohadt feszkós vagyok.


én sem tudom, mi a megoldás.


utáljuk, mégis a nyakunkon van.


mindenbe beleugat, semmi magánszférát nem hagy.


csak a halál fogja megoldani ezt a szitut, sztem nálatok is.

2019. febr. 7. 06:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

"Én mindent megteszek, nem kell semmit tennie páromnak, max néha ha főzés, vagy takarítás van fél órát vigyáz a fiúnkra"


ez hatalmas baj, ne folytasd így!


amúgy is el van cseszve a párod, gyakorlatilag infantilis félig felnőtt csak.


ha mindent a segge alá teszel, mindent te csinálsz, kapcának fog venni,akivel bármi megtehető.


egy pár vagytok, a gyereknevelést és a házimunkát is felesbe nyomjátok.


te jelenleg is dolgozol, neveled a gyereket, ezt bwcsüljék meg.


de emiatt neked nem kell többet dolgoznod.


a párodat ne kapasd el ennél jobban.


amúgy én nem mennék hozzá, nem jósolok nektek sok jót.


a csávó el van cseszve, hála a hülye anyóséknak.

2019. febr. 7. 06:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
68%

nincs mese, mint drukkolni, h. a Kaszás megoldja.

le lehet pontozni, de vannak ilyen vérszívó emberek, akik annyira megnyomorítják a másikat, és nem tudsz tőlük megszabadulni, csak a halál fogja ezt megoldani.

2019. febr. 7. 06:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Persze, a férj nem csinál semmit, mert ő dolgozik és viszi a pénzt haza. Ezzel két baj van.

1. Nem sokára te is dolgozol. Akkor neked se kell csinálni semmit? Vagy te továbbra is neveld a gyereket és vidd a háztartást?

2. A párod az apa. A gyermeknevelésben neki is fontos szerepe van, a gyereknek igenis szüksége van az apai mintára, amit te nem tudsz átvenni. Ez nem házimunka, nem női munka, neki is ugyanúgy a gyereke, mint neked.

És ő fog a legjobban hisztizni, hogy amikor te játszol a kicsivel, lesznek közös szertartásaitok, közös vicceitek, csak te tudod, hogy mit akar, mit szeret, akkor ő kívülállónak érzi magát. Akkor majd jön a köpködés, hogy bele vagy bu2ulva a gyerekbe, ő a kis szerelmed, a férjed meg kimarad.


De a legnagyobb baj az, hogy neki a családja még mindig az anyja, és őket védi be, veletek szemben. Ezért tudja anyós aláaknázni a kapcsolatot, mert ő nem állítja le.


Felesleges összeházasodni, ebből csak válás lesz. És akkor teljesül, hogy te csinálsz mindent a gyerek körül, a pasid meg csak fizeti a gyerektartást.

2019. febr. 7. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

Nálunk is mindig az volt: "Tudod anyu ilyen.."

Mikor először mondta ki ezt a mondatot, akkor kellett volna lelépnem. De maradtam, szültem két gyereket, összeházasodtunk. 18 év ment el az életemből erre a kapcsolatra, mire rájöttem, hogy helyrehozhatatlan károkat okozott az, hogy sosem állt ki értünk-egy éve elváltunk. Ő még mindig nem érti, hogy én mégis miért voltam boldogtalan, hiszen szerinte minden rendben volt.


Azt tudom tanácsolni, hogy vagy költözzetek el , vagy hagyd el. Sajnos igen, én még akkor sem hagytam el mikor nem akart költözni. Utólag látok minden jelet, minden mozzanatot, ami a váláshoz vezetett... Aki ilyen helyzetben van, mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy menjen még most,nekem a fél életem ráment a tapasztalásra :(

2019. febr. 7. 09:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%
Utolsóval szinte ugyanaz a sztorim, 16 év házasság, 1 gyereket szültem, válunk, én kezdeményeztem a válást, mert elég volt. Mindig anyja volt az első, "az anyja nagyon érzékeny, meg ne bántsuk" jelszóval, én soha nem voltam azonos szinten az anyjával a fontossági sorrendben, szó szerint mindenben mi alkalmazkodtunk hozzá és a férjem sosem állt ki mellettem, ami nagyon fáj. Bánom, hogy ráment 16 évem, sőt azt is, hogy nem gyerekvállalás előtt hagytam ott (nem a gyerek megszületését bánom, őt imádom, csak hamarabb kellett volna utólag lépnem).
2019. febr. 7. 10:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%

Szia! Sajnálom ezt a helyzetet, tudom milyen egy mérgező anyós.

Ilyen körülmények között hiba lenne a házasság. Komolyan beszélgess el a férjeddel erről, ha meglesz a pénz az építkezéshez, biztos, hogy a te szavadat veszi előtérbe, anyósé helyett az építkezés helyét illetően? Ha anyós azt mondja, hogy a szomszédja telke eladó, azt vedd meg kisfiam, te azt mondod ne, akkor rád fog hallgatni?? A leírásod alapján nem.

A férjed családja nem te és a közös gyereketek, hanem a szülei.. Ti utánuk jöttök a sorban. Sajnálom. Legyél karakánabb, állj ki magadért, különben borzasztó éveknek nézel elébe. Általában az ilyen anyósok élnek 80-90 éves korukig.

2019. febr. 7. 10:07
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!