Hosszabb házasságban volt már a házastársad mellett alkalmi kapcsolatod (nem hosszabb szeretői viszony, csak kaland)? Hogy alakult ki, hogy lett vége? Nemet és kort is írjatok! (A nem a kérdésre válaszoló önkéntes erkölcsrendészeket jelentem. )

Most vagyok túl egy nagyon (lelkileg) nehéz megcsaláson, tehát még viszonylag frissek az èlményeim. Közel 20 éve vagyok a férjemmel, van két csodaszép gyerekünk és mindezidáig azt gondoltam nem született még olyan férfi aki ebbe érzelmileg bele tudna rondítani. Egészen mostanáig... kisebb kalandjaim, fellángolásaim voltak a 20 év alatt, de megcsalás nem, ill. egyetlen sráccal úgy 10 éve pár csókig jutottunk, de érzelmileg nem jelentett semmit. A nyáron véletlenül megismerkedtem egy férfival a neten, hozzászólt valamihez amihez én is és ebből beszélgetés kerekedett. Pár levélváltásig csak nagyon semleges témák voltak, mindig ő írt rám, különösebben nem is érdekelt bár nagyon passzolt a véleményünk, az értékrendünk, az érdeklődési körünk. Egy alkalommal aztán mikor megint rámírt nem írtam vissza mert akkor már úgy éreztem többet akar ebből mint szimpla baráti beszélgetést! Egy hónapig nem is történt semmi, majd rámjött a hoppondáré és hirtelen mégis kíváncsi lettem mit akar kihozni a dolgból. Ráírtam, de rögtön jeleztem, hogy azért nem válaszoltam a múltkor mert féltem más irányt vesz lassan a beszélgetés. Na innentől aztán nem volt megállás... mindennapos levelezés, egyre mélyebb, egyre érzelmesebb, becézgetés, álmodozás (főleg az ő részéről, mert az ő házassága már régóta egy katasztrófa és nagyon magányos) stb. Ez ment kb 3 hétig, majd találkoztunk. Hát... Rögtön imádtuk egymást, de az a baj, hogy már előtte a levelezés alatt is, amit a találkozás csak felerősített. Egy egész délelőttöt végig csókolóztunk, ölelkeztünk, nagyon érzelmes volt az egész. Ezt még 3 alkalom követte, mindig kicsit több történt, végül le is feküdtünk. Az 1 hónap alatt, mintha egy család lennénk, minden apró dolgot megbeszéltünk, egész nap írogattunk, kikértük egymás véleményét, mindig tudtuk ki mit csinál stb. De ez sajnos nem mehetett így tovább, érzelmileg nagyon bepörgettük egymást. én végig tartottam magam ahhoz, hogy otthon minden szép és jó és mi egy boldog család vagyunk és ezt sose rúgnám fel. Így végül lelépett, betelt nála a pohár, hogy én csak kihasználom őt, ill. , hogy magamnak is hazudok. Letiltott mindenhol, hallani sem akar rólam. Őrülten hiányzik, szerelmes vagyok belé, de csak úgy tekintek rá mint szerető! Sose állnék a gyerekeim elé azzal, hogy mást szeretek mint az apjuk. ....és nem is igaz! Mindkettőt szeretem és bár rohadt nagy szemétség, de az új “páromat” szívesen megtartottam volna, de csak mint szeretőt. Ha lebuktunk volna valószínűleg visszasírom magam a férjemhez. Rettenetesen hiányzik, semmi másra nem tudok gondolni, de ennek így kellett lennie, a saját és a családom nyugalma érdekében. Egyszer lehet, hogy el fogok vállni a férjemtől, de még nem most. Talán ha a gyerekek nagyobbak lesznek, inkább érzem majd úgy hogy itt van az ideje. Ennek most még nem volt itt! Nálam még nem...

11-es vagyok. 37/N, ő 39. A férjem 40, a gyerekek 8, 15. Igazából mindhármunk előtt még előttünk az élet, úgyhogy később még bármi lehet. De így utólag azt mondom még kalandba se menjünk bele, mert pillanatok alatt bele lehet szeretni akárkibe.

Én hasonlókon megyek keresztül mint az előző hozzászóló. 12 éve tart a házasságom és van egy gyerekünk is. Egy pár hónappal ezelőtt barátság alakult ki egy munkatársammal, aki pár évvel fiatalabb tőlem. Az elején eszembe se jutott hogy bármi is lehetne köztünk. Igazából nem is tetszett annyira külsőleg sem. Ő egyébként elvált és van gyereke is. Aztán rámhajtott. Nagyon kedves velem, érdeklődő. Többször sejtetni engedi hogy nagyon bejövök neki. Bár a házasságom ellaposodott ugyan, nincsenek veszekedések otthon, a gyereket szépen neveljük. Őrültségnek tartottam még a gondolatot is, hogy elhagyjam a családom, de elsősorban a gyerekemet egy nőért, hogy aztán nevelhessem az ő gyerekét. Viszont most ott tartok, hogy teljesen belehabarodtam. Nem feküdtünk le, semmi testi kapcsolat nem volt köztünk. Őrület az egész. Nem tudom mi lesz a vége. 40/F

Ha szabad válaszolnom neked 40F... az előző nő vagyok. Én megmondtam a “páromnak”, hogy egy anya soha Bem hagyja el a gyerekét! Erre ő azt mondta, hát azt nem is hagyná, sőt ő is hozná az övét! Csak hát ezt meg a feleség nem hagyná! Nem is tudom ezt hogy gondolta, hogy mi majd együtt neveljük az egymásnak idegen gyerekeinket. Így azt javaslom próbáld meg kiverni a fejedből! Amikor vége lesz (mert vége lesz), nagyon de nagyon fogsz szenvedni! Én lassan 2 hónapja szenvedek, de ésszel fel fogom, hogy ez így jó mindenkinek. De az is igaz, hogy az a pár együtt töltött szerelmes alkalom és az addig vezető út, maga volt a csoda!

37/N-nek: próbálom kiverni a fejemből és próbálok arra gondolni, hogy ez a nő is csak egy azok közül akik szembe jönnek velem az utcán és hát ugye ők közömbösek számomra. A baj az hogy naponta találkoznom kell vele, de arra készülök, hogy lezárom az egészet. Hogy miért? Mert ebből nem lehet semmi (tudom az eszemmel) és így csak magamat szivatom. Nem hogy jobban lennék ettől az egésztől, de sokkal jobban kínlódok, mint önmagában attól, hogy a házasságom kiüresedett. A baj csak az, hogy most döbbenek rá arra, hogy talán el kellene válnom és egyedül élnem ha ilyen érzelmekre képes vagyok egy házasságban. Lehet még az is jobb mint becsapni magamat. Nem tartom magam még olyan öregnek. Az életem hátralévő részét éljem le megalkuvásban? Ja még annyi, hogy az ilyeneket mint amilyen most én vagyok a 20-as éveimben lúzernek tartottam.

Én ugyanezeket érzem! Minden találkozásnál megkérdezte a “párom”, hogy most is úgy gondolod, hogy otthon minden rendben van? Mondom igen, csak szükségem van az érzésre, hogy újra szerelmes vagyok! De ahogy te is írtad, mi is békében és szeretetben élünk a férjemmel és a két gyerkőccel. Ezt most is így gondolom, viszont miután szakítottunk rájöttem, hogy ilyen érzések mellett, lehet új életet kéne kezdenem, egyedül a gyerekekkel. De azután gyakorlatiasan végig gondoltam, hogy mi élünk egy lakásban a két gyerekkel (egyenlőre férfi nélkül), a férjem meg egy másikban egyedül. Aztán esténként arra gondolok majd, hogy ennek mi értelme van, hogy ő nem lehet a gyerekeivel, ők meg az apjukkal, csak mert más iránt is tudok szerelmet érezni...

Egyébként jó hogy ilyen dolgokról van kivel beszélni és érezni, hogy nem egyedül te mész keresztül ilyeneken. Én ezt senkivel nem tudom megbeszélni. Mellesleg amikor azt írom hogy örültség lenne otthagyni a családomat, nem vagyok benne biztos hogy nem kellene már végre valami őrültséget csinálnom. A legtöbb ember úgy éli le az életét, hogy semmit nem tesz a vágyaiért és én most beállni készülök ebbe a sorba. Ez kiábrándító. A másik dolog: azzal hogy nem válok el közelről sem adok magamnak annyi esélyt az ismerkedésre és boldogságra mintha egyedülálló lennék. Szóval lehet ezt mondani hogy majd akkor válj el ha valakinél ezt meg ezt érzed, de ez el se jön ha kapcsolatban vagy. Sok embernek nyílván alapból kizáróok ha a másik kapcsolatban van.