Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha meg tudna egy család normálisan élni egy fizetésből, akkor szerintetek is ideális lenne, ha a férfi dolgozna, a nő pedig tudna a gyerekekkel, háztartással foglalkozni?
Ez nem azt jelentené, hogy az apa nem foglalkozik a gyerekekkel, nyilván este,hétvégenként, szabik alatt igen, meg azért, ha tudja elvinné őket oviba ilyesmik. És persze a nő is vállalhat munkát, de nem napi 8 órában, hanem csak annyit, amennyire ideje van a család, háztartás mellett.
Én férfiként ezen a véleményen vagyok, és igyekszem is megteremteni ezt anyagilag, de sok nő (szerencsére a feleségem nem) ezt begyepesedett gondolkodásnak véli, szerintük egy nőnek karrier kell, stb, és lealacsonyító ha pl. csak otthon van és 3 gyereket nevel.
Azt gondolom, hogy ahhoz hogy egy család 3 gyereket megfelelően tudjon nevelni, szükség van arra, hogy az anya ne napi 8-9 órában (+1-2 óra utazás) dolgozzon (persze amikor még kisebbek, nem amikor 16 évesek már a gyerekek).
“Nekem nem lenne ideális. Nem házicseléd és nevelő akarok lenni.”
Mindig óvonő akartam lenni, de szépen szólva alulfizetettek.
A pénz elenyésző, amit azért a munkáért kapnék, sokkal értékesebb lenne, ha a saját gyerekeimet nevelhetném.
Szerintem az lenne az ideális, ha amellett, hogy a férfi dolgozik, és ebből jól el tudja tartani a családot, van ideje is rájuk,
és amellett, hogy a nő törődik a háztartással és a gyerekekkel, van alkalma önkifejezésre is, legyen az valami munka, amit tanult, művészi tevékenység, vagy akár társadalmi munka, akármi.
Még ideálisabb, ha nincsen "te dolgod - én dolgom", hanem munkamegosztás van amellett, hogy bizonyos feladatokat rendszeresebben az egyik fél végez el.
Én pl bediliznek csak othon a gyerekkel.
Több hátránya van mint előnye....
N27
0-24-ben nem maradnek itthon.
Azt viszont elkepzelhetonek tartom, hogy napi 4 oraban vagy heti 2-3 alkalommal 8 oraban dolgozzam “csak”.
Emellett termeszetesen vinnem a haztartast es a maradek idoben jobban fokuszalni tudnek a muveszi karrieremre is.
Ez egyebkent tolunk nyugatabbra eleg megszokott felallas.
Persze, ehhez kell egy megfelelo partner, aki nem ugy gondolja, hogy a csillogo hazat, finom eteleket a kismanok csinaljak, mikozben en csak itthon vakargatom a labam kozti kis venuszt.
Szerintem nem lenne ideális. Egy betegség esetén, ahol a férfi hosszabb távra kiesik a munkából, váratlan elhalálozás miatt, vagy akkor, ha a férj elhagyja a feleségét, eléggé kiszolgáltatott helyzetbe kerülne a nő és a gyerek(ek). Arról már nem is beszélve, hogy ilyenkor a férfi simán visszaélhet azzal, hogy azáltal, hogy egyedül csak ő a kereső fél, alá-, fölérendeltségi viszonyba kerülnek.
Nem minden nő elégszik meg azzal, hogy "csak" anya legyen, hanem vannak ezen kívül egyéb céljai, álmai is, amiket szeretne megvalósítani. Nem gondolom, hogy lealacsonyító, ha valakinek megfelel az a felállás, amiről te írsz, ugyanakkor úgy hiszem, az a legideálisabb, ha mindenki maga döntheti el, hogyan szeretne élni.
Vannak nők, akik kifejezetten az anya szerepre születtek, és mindenük a gyerkőcökkel való foglalkozás, és vannak nők, akik elteszik saját gyereküket láb alól... [link]
A legjobb meg az lenne, ha senki sem szólna bele, ki hogyan akar élni.
Ha valaki házicselédként, akkor éljen úgy, ha valaki bankigazgatóként, szupernőként, akkor szintén éljen úgy.
Nem vagyunk egyformák.
Pláne, amikor megszólják azon nőket, akik imádják a piciket, és szívesen maradnak otthon velük akármeddig, ebbe szólnak bele.
Senkinek semmi köze hozzá.
Ez nem ideális, hanem egyszerűen sz@r.
Ez a felàllás kizárólag a férfiaknak jó. Abba nekem mi a buli?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!