Szerintetek nem lenne jó ha házasság és gyermekvállalás előtt a pároknak komoly teszteken kellene megfelelniük?

Ezt nem lehet központilag megoldani...ahány féle személyiség van annyi féle párkapcsolat is létezik. Innentől kezdve igen nehéz lenne felállítani egy "kritériumrendszert" ami alapján besorolod, hogy egy kapcsolat oké vagy nem.

Én megkötés helyett inkább törekednék valamiféle pozitív kommunikációra a témával kapcsolatban. Lehetne pl oktató filmeket csinálni párkapcsolati kommunikációról, és problémamegoldásról. A szexuális felvilágosítások is a nemi betegségek felsorolásán kívül szólhatnának arról, hogy miért és mikor is érdemes szexelni, mire kell figyelni, hogy mindkét félnek jó legyen. Lehetne beszélni a pornó torzító hatásáról stb...

A gyerekvállalást most nagyon támogatja a kormány, bár nekem pl a "szülj egy magyart" kampány pont nem tetszik. Nem azt emeli ki, hogy mi lehet jó egy gyerek vállalásban és népszerűsíti mondjuk a házasság intézményét, és hogy lehet "jól" csinálni, hanem kvázi lecsesz mindenkit aki nem akar.

Mondom ezt úgy, hogy alapvetően nekem sem szimpatikus a mostani "fuj fuj gyerek, minek házasság" mentalitás ami mostanában elterjedt. Viszont erre szerintem inkább a pozitív példák kiemelése lenne a megoldás, nem pedig a "csesztetés".

Szerintem nem lenne jó. A szabad akaratodat és a döntéseidet befolyásolná.

Inkább azt kellene megtanítani a fiataloknak, hogy a házasság szentsége jelentsen valamit a számukra. Ne egy kötelező társadalmi elvárás miatt keljenek egybe, hanem mert azt valóban így szeretnék.

Nem életfogytig tartó rózsaszín felhő egy kapcsolat/házasság. Régen sem volt az. Az emberek felfogása volt más.

Ezt kellene valamilyen szinten visszahozni.

A gyerekvállalás pedig két felnőtt ember döntése jobb esetben. Szerencsére hatalmas a baráti társaságunk és nagyon sok szülés körüli történetet hallottunk, mire mi is belekerültünk a dologba. Okulva ezekből én magánklinikán szültem, ahol két éjszakát voltunk bent. A babával és apukával. Én úgy érzem, hogy nem csak nekem volt jó érzés, hogy ott volt végig mellettem, ő is teljesen más lélektannal állt a helyzethez úgy, hogy minden mozzanatunknál jelen volt, nem csak látogatási időben jöhetett és akkor is csak a társalgóig.

Együtt mentünk a vizsgálatokra, védőnőhöz "megelőző oktatásra", kórház bejárásra és utána jelen lehetett a szülésnél elejétől végéig, majd ő is kapott egy ágyat velünk egy szobában. Teljesen más volt az első napokat így megélni szerintem. Néztünk egymásra az első felsírásoknál, ő is felvehette, volt segítségünk.

Ha a védőnőnk jött, akkor mindig igyekeztünk úgy időzíteni, hogy apa is itthon legyen, hisz nem csak nekem segít, ad tanácsot, hanem nekünk.

Én alapvetően ebben látom a hibát.

Nagyon sok apuka panaszkodik, hogy az első hónapokban anya van és baba. Ő meg gyertyatartónak érzi magát és próbál a háttérmunkálatokkal segíteni anyukának, hogy könnyebb legyen az életük, de őszintén nem érzik családtagnak magukat sokáig. Az ilyen sztorik után én tudatosan próbáltam már az elejétől figyelni arra, hogy nálunk ez ne így legyen.

Hát, végülis ez is egyfajta munkahely teremtés lenne, máshonnan nem lehetne munkaerőt elszívni erre a célra. :-D

De nem hiszem, hogy kivitelezhető, egyrészt sokat számít, mit lát otthon az ember, és milyen kapcsolatokat él meg, mire eljut a házasságig, gyerekvállalásig, másrészt a legnagyobb szerelem is elmúlhat úgy, hogy nem marad a helyén semmi. Hiába oktatnák, rossz berögződéseket nehéz kiiktatni a gyakorlatban.