Férfiak, ha a házasság szerintetek csak egy papír, akkor miért féltek annyira tőle?

Nem úgy tekintek rá, mint "csak egy papír". Én a házasságra úgy tekintek, mint egy gazdasági szerződésre. Szeretni valakit, együtt élni vele, gyereket csinálni lehet anélkül. Az egyetlen dolog, amivel a gyakorlatban többet jelent, az a jogi háttere a házasságnak, ami főleg a kapcsolat pénzügyi részére vonatkozik (most attól tekintsünk el, hogy az Istennek tett fogadalom és társai, mert ebben vagy hisz valaki, vagy nem). És nem csak én gondolom így. Az utóbbi 50-100 évben liberalizálódott a világ abba az irányba, hogy azzal házasodsz, akivel akarsz. Jó 200 éve ez nem jelentett se többet, se mást, mint azt, hogy két család így kötötte össze egymást. Rohadtul nem érdekelt senkit az, hogy te kit szeretsz és kit nem, megmondták, hogy kihez mész hozzá. Ez önmagában nem lenne gond szerintem, de sokan blaszfémiának tartják ezt. Ez az ő dolguk. Az meg, hogy toronymagasan lesz.rom a véleményüket, az meg az enyém. Nem azt mondom, hogy csak és kizárólag pénzügyi alapon keresek partnert magamnak, de ha valaki úgy házasodik, hogy ezzel a tényezővel nem számol, az az én értékrendem szerint elmeháborodott, de legalábbis nem normális döntést hozott.

És éppen ezért én nem félek a házasságtól, inkább attól tartok, hogy valaki mást lát bele, mint én.

Példának okáért nem hiszek abban, hogy létezik életen át tartó szerelem. A világon mindennek megvan a maga életciklusa, pont az emberi kapcsolatoknak ne lenne? Arról nem is beszélve, hogy 30-40 év alatt igencsak meg tud változni az ember személyisége. Persze, ha hasonló életvitelt élünk, elképzelhető, hogy nagyjából hasonló irányban és mértékben, de így is igencsak másképp tekint az ember a párjára X év házasság után, mint annak előtte. Mindehhez kapcsolódik az is, hogy tetszik vagy sem, a legtöbb ember egy idő után igényli a változást az élet minden területén, pont a párkapcsolatában ne tenné? Nyilván, lehet azt mondani, hogy az utóbbi időben lett ez divat, de ehhez kapcsolódóan pár dolog; egyrészt egy jó száz évvel ezelőtt az átlag életkor 50 év körül volt. Ma ez 75-höz közelít. Rohadtul nem mindegy, hogy valakivel 25 vagy 50 évet kell leélned. És mikor válnak leginkább az emberek? Teljesen véletlenül 40 és 50 között. Mik vannak... Másrészt akkor is ugyanúgy voltak félrelépések, csak nem volt beszédtéma. Harmadrészt egészen egyszerűen társadalmilag nem volt elfogadott az, hogy valaki elváljon, és ne egy emberrel élje le az életét. Nézzük már meg, hogy az állatvilágban mely fajok azok, akik egy életre választanak párt maguknak! Nem sok van belőlük, azok is főleg madarak. Emberszabásúak közül pedig is tudnék mondani hirtelen. Ha evolúcionálisan az lenne belénk kódolva, hogy egy párral éljük le az életünket, akkor úgy tekintenénk azokra, akik félrelépnek, mint az ötlábú borjúra. Valamiért mégsem ez van. A házasság évszázadokon keresztül az emberi természettel ellentétes viselkedést erőszakolt ránk, és igyekszik ezt tenni a mai napig is.

Régebben legalább annyi értelme volt, hogy egyben tartotta az embereket. Ma nem. Lassan gyorsabban megvan egy válás, mint egy esküvő. A kapcsolatot tehát nem tartja össze, mert aki menni akar, ezzel együtt is megy. Akkor jobban fogom szeretni a másikat? Hát, nem irigylem azt a kapcsolatot, ahol ez kell hozzá. Társadalmilag elfogadottabb? Miért lenne az? Alig lehet olyan középosztálybelit találni, aki ne vált volna el legalább egyszer.

Sokan pedig meg se házasodnak, mert mi szükségük lenne rá? Mi értelme van? Mi változna az ő mindennapjaikban?

A válasz mindhárom kérdésre: SEMMI.

Nem félünk csak egyszerűen feleslegesnek tarjuk a sok húhót azért hogy egy másik ember az aláírásával hitelesítse... Vagy egy pap halandzsáját halgassuk aki ugyanolyan ember mint mi, ezektől nem lesz több egy kapcsolat...

Egyébként minden további nélkül újra házasodnék(elváltam), ha megtalálnám azt akivel minden 100% os, és ezzel még boldogabbá tehetem őt.