Jól gondolom, hogy mára totál értelmetlen dolog lett a házasság?

Jól gondolod.

A házasság már egy elavult konstrukció.

A közkeletű téveszmékkel szemben ugyanis a házasság soha nem a szerelemről szólt, ezt csak a romantika hazug ideológiája mosta bele az emberek agyába.

A házasság az "együtt könnyebb" elvéről szól és szólt mindig is. A célja az egzisztenciális bizonytalanság csökkentése, a túlélés és szaporodás esélyeinek növelése. A környezet és a nehéz körülmények által kikényszerített sorsközösség.

De a modern embernek ma már annyira könnyű az élete, hogy semmiféle ilyesmi kényszer nincs a házaspárokon, ami összetartaná őket, ezért a szerelem elmúlása után nyilván elválnak, hisz semmi más nincs, ami egymáshoz láncolná őket.

Hát, ha neked ezt jelenti a házasság, akkor valóban nincs értelme.

De nekem mondjuk nem ezt jelenti. A házasságban a férfi és nő teljes életközösségre lép, ennek persze az a feltétele, hogy ne csak pár évre akarj berendezkedni a másik mellett - ahogy te is elképzeled - hanem egy teljes életre. Az a baj, hogy ma azt tartják a kapcsolat és a szeretet csúcsának, ha rózsaszín felhőből ömlengünk, hogy mennyire "imádjuk" a másikat. Na, erre nem is lehet házasságot építeni, mert ez törvényszerű, hogy elmúlik. Aztán lehet újrakezdeni egy másikkal, aztán ha azzal is elmúlt, akkor jöhet a következő és így ilyen sekélyes kis formában szépen el is telik az élet, ahelyett, hogy komoly, felelősségteljes döntéseket is hoztunk volna.

21 évesen én is mindenfélét mondtam.

aztán kétszer is férjhez mentem. most úgy tervezem, többet nem fogok, de 100%-ra már semmit nem mondok.

Én úgy gondolom, hogy a házasságnak nem az a lényege, hogy a szerelmet magasabb szintre emelje, hanem hogy ez egy döntés. Egy döntés arról, hogy a hátra levő életedet akkor is azzal az egy emberrel éled le, ha "kiszeretsz" belőle. Én komolyan veszem azt, amit akkor ott az oltár/ házasságközvetítő előtt el kell mondani, miszerint, "Egészségben, betegségben, jóban és rosszban, míg a halál el nem választ." Úgy gondolom, hogy nincs a világon olyan ember, akivel életem végéig minden egyes nap úgy kelnék fel és feküdnék le, hogy pillangók repkednek a gyomromban annyira őrülten szerelmes vagyok. Nem így lesz ez a jelenlegi párommal sem, de nem is lesz így senki mással. Hiába tudna nekem majd esetleg egy nehéz időszakban valaki könnyebb utat mutatni, 5-10-20-30 év múlva semmivel sem lenne jobb, mint azzal, aki mellől elmennék. Számomra a házasság azt jelenti, hogy ezekben a nehéz helyzetekben nem a könnyebb utat keressük, hanem együtt építjük a saját jövőnket.

Abban egyet értünk, hogy szép dolog az eljegyzés és az esküvő, de szerintem amikor a nagymamám 53 évvel az esküvőjük után (és 15 évvel a halála után) is tapintható szeretettel beszél nagypapámról, vagy amikor az 50 éve házas házaspár a színházban a jelenetnél, ami arról szól, hogy jóban-rosszban együtt lenni erősen megszorítja egymás kezét, nincs szebb.

Én jobban szeretem őt feleségemnek szolitani mint baratnomnek :P

A mi esetunkben azert is hazasodtunk ossze mert o kulfoldi es igy nem tudtam volna kikoltozni hozza de o se tudott volna hozzam. Eldontottuk h egyutt elunk akkor miert legyunk barat-baratno evekig? A csaladja is konzervativ. Masreszt a kotelek is erosebb igy h hazasok vagyunk.

Lagzi nem volt. A folyoson adtak ossze minket 2 tanuval es majd csak most lesz hamarosan egy kisebb osszejovetel a csaladdal h megunnepeljuk.