Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az unokatestvérem eltartottnak számít?
Az unokatestvérem (lány) 26 éves a pasija, mostmár férje pedig 33. A lány most végzett az egyetemen nemrég, eddig nem dolgozott sosem, csak gyakornoki munkája volt, amiért nem kapott valami sokat. A férje viszont mérnök, jól fizető munkája van gondolom, mert elég jól elvannak.
Unokatesóm már akkor együtt volt vele mikor elkezdte az egyetemet, a pasijával együtt béreltek lakást, persze mindet a srác fizetett neki, így nem kellett dolgoznia suli mellett, közben meg gyakran mozi, étterem, síelés, wellness stb. szóval nem kellett úgy élnie mint egy átlagos egyetemistának a pasi pénzének köszönhetően. Külföldön is voltak nyaranta. Az esküvő után Thaiföldön voltak nászúton, persze ismét a férjecske pénzén. Most meg boldogan tervezgetik a csili-vili házat mondanom sem kell kinek a pénzéből.
Szóval a csajnak az volt a szerencséje hogy egy idősebb pasassal jött össze akinek a korából adódóan már van egzisztenciája, a csajszi meg szépen kihasználja a helyzetet. A legrosszabb az, hogy mindig boldogan újságolja hogy hova mennek legközelebb, meg posztolja az éttermes, wellneszes képeit a facebookra, mindenféle szégyenérzet nélkül, hogy konkrétan el van tartva és más pénzét költi.
Szerintetek is eltartottnak számít?
Van pénzük, boldogok, szerelmesek, te pedig emiatt sárgulsz az irigységtől.
Hogyne, véleményed lehet. De normális emberek nem így és nem ilyen véleményt alkotnak.
Kérd meg, hogy a kedvedért ne legyen boldog, amiért szép és jó életük van, játssza el inkább, hogy mennyi a gondjuk. Vagy akkor meg az zavarna?
"Az utolsónak meg igaza van, az ilyenek miatt tartják alacsonyabb rendűnek sokan a nőket, mivel önerőből tuti nm tudta volna ezeket elérni csak a pasija segítségével."
Ez egy logikai bukfenc.
Sok nő sikeres és sok férfi nem.
Most diplomázott, honnan tudod, mennyit fog keresni 10 év múlva?
Nem értem, ezzel mi a probléma? Főleg, ha ők boldogok. Házasok, közös a pénz. Miért kéne szégyellni? A te fejedben súlyos problémák vannak. És nagyon irigy vagy. Inkább keress magadnak te is 1 férfit, vagy egy állást ami jól fizet és mutasd meg nekik, hogy te egyedül is képes vagy mindenre.
Egyébként meg ha nem tetszik, ne nézd. Senki nem kényszerít rá.
Nem értem, miért irigyezitek le a kérdezőt. Kitartottnak lenni nem valami nagy öröm. Amíg szép és fiatal, addig jó dolga van, de ha eléri a 30-at, kib...sszák, mint a macskát, és ott fog állni pályakezdőkén 30 évesen, nulla munkatapasztalattal. Kinek fog kelleni? Hú de irigylésre méltó.
Nekem volt egyetemista koromban gazdag pasim. Sosem tartott el. A szüleim tartottak el, mint minden normális egyetemistát, és mellette diákmunkáztam. És még így is megkaptam, amikor nála voltam, a szokásos dumát: "az én házamban az van amit én akarok.." blabla. Te jó ég, mi lett volna, ha még el is tartott volna. Én inkább teszek azért, hogy ÉN legyek gazdag, és nem függök semmilyen hapsitól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!