Él valaki közületek olyan házasságban (tartós párkapcsolatban), amit a szülők (közvetlen hozzátartozók) nagyon elleneztek - de azután elfogadták? Mi volt az oka annak, hogy ellenezték? Hogyan változott a vélemény?

Szia.

Nálunk nem a szülők , hanem a férjem lánytestvére utál engem, de nagyon. Valószínűleg nem vagyok neki szimpatikus. Egyébként 2 szót sem beszéltem vele soha, mert amennyire lehetett, mindig elkerült. Az első találkozásunkkor sem köszönt nekem.

Mikor a férjemmel még csak rövid ideje voltunk egy pár, csak úgy közölte velem (velünk), a saját esküvői buliján, hogy a mi kapcsolatunk nem fog sokáig tartani.

Azóta eltelt 6,5 év, gondolom elfogadta, hogy a testvérével vagyok, de igazság szerint nem tudom, és nem is érdekel. Az anyósom már akkor is családtagnak nevezett engem mikor csak pár hete voltunk együtt, a testvér meg gyűlöl.

A férjem úgy gondolja, hogy egyrészt azért utálhat, mert én nem kezdtem el nyalni neki amikor észrevettem, hogy nem kedvel, hanem ráhagytam. Engem nem érdekel az ilyesmi, ha ismeretlenül utál akkor utáljon. Mert ő állítólag csak azokat szereti akik a seggét nyalják. Illetve irigy a boldogságunkra, a testvére boldogságára. Mert hogy ő konkrétan úgy ment férjhez, hogy nem szerette a pasiját. Ez állítólag nyílt titok volt a családban. Lehet benne valami, mert folyamatosan csalja azóta is a férjét. Amit a férje is megtesz amióta kiderült, hogy hűtlenkedik a nő.

Nálunk elfogadás nem hiszem hogy történt, inkább csak beletörődött, hogy vagyok. Pár éve nem láttam hála égnek, csak a család mesél vele kapcsolatban ezt-azt, mikor látogatóba megyünk.

Nalunk anyai ag es noverem nem fofadta el a ferjem. Mert 12 evvel idosebb de valojaban nagyobb bue hogy nem diplomas csak egy lepattant kis semmirekello asztalos... szerintuk.

Aztan anyam megbekelt. A nagyszuleim elfogadtak a helyzetet de a noverem tovabbra is gyuloli...

Na hat evvan.