Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Miért nem beszéli meg velem a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Miért nem beszéli meg velem a férjem a munka, és üzleti ügyeit?

Figyelt kérdés
A párom még autószerelőként dolgozott úgy 9éve. Aztán egyik nap hazajön, és mondja, hogy a következő egy-két hónap kicsit szükösebb lesz anyagilag, mert elhagyja a céget, és keres más munkát. Akkor még énis dolgoztam, nem csináltam belőle problémát, hogy folmond. kb 10nap otthonülés után bejelentette, hogy újra lesz munkája, szóval megnyugodhatok. Mondjuk én addig sem idegeskedtem, mert tudtam, hogy a párom dolgos ember, nem ingyenélő. Mindez 9(!)éve történt, azóta is ennél a cégnél van. A 9évben nemsok mindent mesélt nekem arról, hogy hogyan telnek a napjai munka közben, csak 2-3 szóval jellemezte, úgy mint fárasztó volt, vagy esetleg egész nap nemvolt semmi dolga, stb. Kb ugyanannyit keresett mint azelőtt, majd a negyedik évtől a dupláját. Mikor kérdeztem, hogy hirtelen miből lett ennyi pénze csak annyit mondott, hogy kicsit fellendült a cég, több a munka. A közelmúltban beugrottam hozzá a munkahelyére, mert át kellett adnom neki egy fontos üzenetet, és nem vette fel a telefont. Azelőtt még sose voltam ott. Beszélgettünk még ott egy darabig, és feltünt, hogy egy csomó munkásnak feladatokat osztogat. Nem értettem a dolgot, és megkérdeztem, hogy ő akkor itt most csoportvezető lett, vagy miért utasitgatja az embereket? Azt válaszolta, hogy az övé itt minden, és a munkások az alkalmazottai. Mindezt olyan természetes hangsúllyal, mintha csak azt mondaná hogy kedd van. Teljesen ledöbbentem, sokkot kaptam. 9évig azt hittem, hogy a férjem egyszerü melós, mostmeg kiderül, hogy saját vállalkozása van 8alkalmazottal. Rádadásul mégcsak nemis bérli a mühelyt hanem megvásárolta, és több millió forintos szerszámai, felszerelései vannak. Hogy fordulhat olyan elő, hogy 9évig nem tudtam semmit arról, hogy mivel foglalkozik a párom? Kérdőre vontam, hogy mégis hogy épitette ezt fel, és miért nem mondta, hogy már nem csak szerelőként dolgozik. Erre egyszerüen azt válaszolta, hogy sose kérdeztem, hogy van-e vállalkozása, és hogy miért nem mindegy nekem, hogy honnan származik a fizetése amig minden hónapba letesz x összeget az asztalra.

2016. aug. 4. 06:44
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Nem, nem mindegy.

Én se szoktam kérdezni a férjemet, hogy "drágám, ugye néha nem árulsz drogot kisgyerekeknek", de attól még padlót fognék, ha kiderülne róla. Tudom, sarkított példa.


Főleg úgy, hogy egyes vállalkozás formákban a saját tulajdonai erejéig felel a károkért, vagyis ha a műhelyben valami berobban, megsérül a szomszéd épület, a kár 20 millió, akkor egy reggel ébredhetsz arra, hogy elárverezik a házatokat.

Meg azért az ember nem szokott ilyesmit titkolni a párja előtt, főleg ha amúgy rendszeresen érdeklődik a munkája iránt.


Azt nem mondom, hogy hanyatt-homlok rohannék beadni a válást, de hogy a bizalom tartósan megrendülne, az egész biztos.

2016. aug. 4. 07:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Mindehhez annó hitelt vett fel az én tudtom nélkül. Igaz, már visszafizette, és nincs tartozása, de akkoris hogyan tehet ilyet az én jóváhagyásom nélkül?!
2016. aug. 4. 07:12
 3/8 anonim ***** válasza:
0%

Egy dolog hogy ő nem mondta el és nem kérte a jóváhagyást tőled a fontosabb dolgokra... Na de neked a 9 év alatt hogy nem volt igényed megkérdezni, hogy "Drágám, mégis mivel foglalkozol?"

Milyen kapcsolat ez??? Te pont ugyanolyan "leszarom" voltál mint ő. Gratulálok.

2016. aug. 4. 07:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
21%
Mert nem rád tartozik
2016. aug. 4. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
0%
Miért érdekel ennyire? Szerintem ne szólj bele ilyesmibe. Attól, hogy elvett még nem lett a rabszolgád is (vagy igen..?).
2016. aug. 4. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
0%
Őszintén? Én se vagyok teljesen tisztában azzal, hogy a férjem mit dolgozik. Jó életem van, meg van mindenem, akkor minek fagassam? Azert jön haza, hogy pihenjen, relaxáljon, jól érezze magát itthon, nem fogom faggatni arról, amivel nap végére már tele van a töke. Igaz, ő néha mesél magától, én pedig meghallgatom és persze, ha van kérdésem felteszem, de nálunk nyilvánvaló, hogy nekem nem kell minden apró részletről tudnom...
2016. aug. 4. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Hogy lehet úgy együtt élni valakivel, hogy sosem kérdezed meg, hogy mivel foglalkozik? Hogy nem kérdezed meg este, hogy mi volt a munkahelyén?

Volt, hogy azért szakítottam valakivel, mert az NBHnál dolgozott és nem beszélhetett a munkájáról és én ettől a falra másztam. A férjemmel minden nap megosztjuk egymással, hogy mi volt a munkahelyen. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de nem működik köztetek a kommunikáció.

2016. aug. 6. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

elvégzi a feladatát viszi neked a pénzt.. 9 évig ez neked jó volt most mi a gond ?? ha elmondja mit változik ?

Én néha elmesélem, olyan mintha egy zsák krumplinak mondanám.. De beszélek mert azzal erősítem a kapcsolatot.

Te belenyugodtál hogy nem tudod, az életed rendben volt, mi kell még ??

2016. szept. 28. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!