Szerintetek elrontják a kislányok neveltetését a házassággal kapcsolatban?

Legyél független mindenkitől, hogy egyedül is megálld a helyed. Ennyi az egész. Ez nem azt jelenti, hogy ne szeress, ne bízz, ne tartozzatok egymáshoz, de ne függj, mert annak rossz vége lehet. És nemcsak azért, mert a másik gonosz, rossz, hanem az életben egyszerűen vannak váratlan események, amivel lehet, egyedül kell megbirkóznod. Ilyen az, ha a férjed meghal, szülők már nem élnek, esetleg vannak gyerekek. Ha függtél a férjedtől, egyáltalán nem biztos, hogy ebből a helyzetből ki fogsz tudni lábalni.

Ez nem bizalmatlanság, ez realitás és biztonságérzet.

A házasság életed egyik legnagyobb kompromisszuma is a boldogsággal teli napok mellett. Egy maratoni futás, nem épp sprintelés. Már, ha érted. Egyáltalán nem kell függni egymástól, viszont szerencsés, ha meg van a pozitív szimbiózis a kapcsolatban. Magyarul két egész emberként menjetek bele, ne felekként, és akkor nem egymás hiányosságait kell kiegészíteni, hanem egyenként is hozzá tudtok adni valamit ehhez a szellemi, érzelmi és anyagi közösséghez. Akik már a házasság előtt sem biztosak magukban, hogy valóban azzal az emberrel szeretnének élni és el is tuják képzelni a közös életüket, azok gondolnak bele mindig olyat, hogy ennek úgyis válás lesz a vége. Vagy azok is, akik már túl vannak egy váláson, de az nem jelenti azt, hogy mindegyik kapcsolatuk így érne véget.

A legnagyobb probléma az emberekkel az, hogy mindig elvárnak valamit, mielőtt adnának. Válassz jól! Hangzik az utasítás, mit is jelent ez valójában? Azt, hogy olyat válassz, aki az igényeidet, szükségleteidet kielégíti. De ez nem a másikról szól, hanem rólad. És ugyanígy a másik ember részéről is. Szóval előbb kicsit adni kéne valamit egymásnak, és nem elvárni azt, hogy folyamatosan csak én kapjak, mert az én személyem a legfontosabb. Persze jól esik, ha kapsz, de az adást nem attól kell függővé tenni...

Túl kell lépni az énen, mert ilyenkor belép a mi fogalma, szóval feladod valahol a saját egyéni életedet, és létrehozol egy közöset a másikkal. Na aki ebben nem hisz, nem akarja meglépni, annak felesleges nősülnie, férjhez mennie.

Ehhez még csak házasnak sem kell lenni, hogy valaki függő helyzetbe kerüljön egy hosszú kapcsolatban.

A korábbi generációk számára természetes, hogy hosszú kapcsolat egyenlő házasság, ezért így fogalmaznak.

Viszont MINDEN kapcsolatra igaznak kellene lennie, hogy mindkét félnek függetlenül is meg kell tudni állni a lábán mind érzelmileg, mind anyagilag. Ez ugyanis a harmonikus párkapcsolat alapja.

Régen rossz, ha valaki azért van együtt a párjával, mert egyedül nem boldogulna...

Más kérdés, hogy egy intimitással teli kapcsolatban a felek képesek egymásra támaszkodni, egymás életét jobbá tenni, egymást inspirálni.

De a függőség már nemkívánatos fogalom egy bármilyen kapcsolatban. Voltam házas, és nem úgy álltam az oltár elé, hogy azon agyaltam volna, hogy majd vége lesz, de határozottan megnyugtató érzés volt számomra, hogy HA nem érzem jól magam a kapcsolatban, akkor van lehetőségem kilépni belőle. Ez nem bizalmatlanság, hanem önállóság.

Szerintem aki függő kapcsolatra vágyik, az valójában a szülőktől való függésből lép át egy másik függő viszonyba: a párkapcsolatba és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek hosszú távon megvan a böjtje.

Rengeteg olyan házasságot látok magam körül, amiket kizárólag az egymástól való függés tart fenn, és már rég megszűnt minden érzelem és intimitás.

Igen, válassz magad mellé jó párt, és bízz abban (sőt, tegyél is érte), hogy a kapcsolat jó legyen és életetek végéig kitartson. Nem szabad bizalmatlanságra építeni a kapcsolatot. DE ha 10 év múltán arra ébredsz, hogy a házasság menthetetlenül megromlott, mert szépen, észrevétlenül elfejlődtetek egymástól, nem egyezik a jövőképetek, vagy ha neadjisten a pároddal valami történik és elveszíted, akkor azért tudj megállni a saját lábadon is. Aki függ a párjától, annak a párja nélkül az élete összeomlik. És az életben bármikor adódhat olyan helyzet, hogy a társunk nélkül kell boldogulni!

Engem és a testvéreimet arra neveltek, hogy legyünk önállóak, küzdjünk a sikerekért, előbbre jutásért, és legyünk képesek megállni a saját magunk lábán.

Azt soha, de soha nem mondták, hogy a házasságban én elvesztem a saját identitásomat.

Miért függnék bárkitől anyagilag, csak azért, mert összeházasodtunk?

A szüleink is, és nyilván mi is, úgy látjuk ezt a dolgot, hogy van a páromnak valamije, van nekem valamim, rakjuk össze és csináljunk az egészből egy sokkal nagyobbat és jobbat.

Ez nem függővé tétel, hanem társulunk és ezentúl közösen küzdünk a céljainkért, a jobb életért.

Ha elválnánk, akkor meg egyedül is meg tudnék élni, épp úgy, ahogy a kapcsolatunk előtt. Ez persze rá is igaz.

Szóval engem is függetlenségre és saját egzisztenciára biztattak, de ez sehol nem zárja ki a házasságot és sehol nem állítja, hogy a házasság rossz és csak egy börtön.

A férfiak iránti bizalmatlanságot pedig nem nevelték belénk. Inkább emberismeretre tanítottak. Lássuk az emberekben a jót, keressük bennük az értékeset, de ne járjunk szemellenzővel és ne dugjuk a homokba a fejünket. Ha valami nagyon nem oké, akkor azt vegyük észre. Na de ez teljesen független a párkapcsolatról. Ez ugyanúgy igaz barátokra, ismerősökre, munkatársakra, férfiak, nőkre.

http://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__parkap..

Ajánlom figyelmedbe a "... már kezd elegem lenni csak sajnos se pénzem se ház ahova mehetnék a gyerekekkel..."- mondatot.

Egyébként a többi válaszadó már leírta a lényeget. Örömmel olvasom, hogy ma már tényleg van ilyen, hogy a kislányokat függetlenségre, önállóságra, tanulásra... stb. nevelik. Ez nem elrontás, ez a lehető legjobb nevelés. Ahogy előttem is írták már: a függetlenség nem zárja ki a szerelmet, sőt, igazi, komoly, jól működő házasságot, ahol a felek egyenrangúak... stb., kizárólag két felnőtt, független ember képes működtetni. Nálam a függőségi kapcsolat konkrétan kizárja a felnőtt "létet". Nem azért mentem hozzá a férjemhez, hogy egymástól függjünk, hogy két fél emberként összerakjunk egy egészet... stb., hanem igazi, mély, őszinte szerelemből, és barátságból, és vonzalomból...

Amit tanítanak neked, az teljesen rendben van és a leges leghelyebb, amit tehetnek. Nem könnyű ez az út egy nőnek, az biztos, de még mindig sokkal könnyebb és nyugodtabb, mint a férfifüggőségből való felállás egy olyan Európai Únióban, ahol még a 21.sz.-ban is középkoriak a családvédő törvények, konkrétan a férfi bármikor megkalapálhat csak azért, mert az ő lakásában vagy, vagy ha albérletben, akkor mindketten üthetitek egymást - ez a törvény Magyaro.-n 2016.ban!

Azokat a nőket kérdezd, akik így vagy úgy már átéltek családon belül erőszakot, az ő példájuk a leghitelesebb.