Lehet abban valami igazság, hogy azért megy tönkre sok házasság/tartós kapcsolat, mert a másiktól várjuk a saját boldogságunkat?

Aki nem boldog egyedül, az kapcsolatban se lesz az (max csak ideig-óráig).

Illetve a kapcsolat 2 emberen múlik. Másik fél ne azért tegyen a kapcsolatért, mert én is teszek érte.

Nem kell ahhoz a boldogságunkat mástól elvárni, hogy tönkremenjen egy kapcsolat.

Viszont egy kapcsolatban alap, hogy szeretnénk a másikat boldognak látni, tehát elvileg nem próbálunk a boldogsága útjába állni, talán még meg is próbáljuk elősegíteni a boldogságát.

Még ha nem is várjuk el, a párunk sokszor igenis sokat rásegíthet a boldogságunkra, vagy a boldogtalanságunkra. Egy kapcsolat általában erős érzelmeken alapul, így ez egyáltalán nem is meglepő.

De még ha teljesen függetleníteni is tudom magam érzelmileg a másiktól (ami szerintem szinte lehetetlen olyan embernél, akinek vannak érzelmei és nem egy gép), és bármilyen nehézség adódik, én csak árasztom magamból a fene nagy boldogságot, még akkor sem biztos, hogy a másik is tenni fog a kapcsolatért. Mert ahhoz, hogy tönkremenjen egy kapcsolat, sokszor még az sem kell, hogy az a felek veszekedjenek, egymás torkának essenek. Lehetek én akármekkora sunshine baby, ha valami oknál fogva nem működik a kapcsolat.

Persze hogy van benne igazság, ha folyton depisek vagyunk és a másiktól várjuk hogy felvidítson, akkor a párunk ezt előbb utóbb meg fogja unni. Senkit sem kényszeríthetünk hogy egy személyes szórakoztató központ legyen számunkra. Valamint a másiknak is lehetnek problémái mégsem panaszkodik, hanem megoldja. Én úgy vélem mikor ilyen dolgokról van szó sokan csak a boldogtalansàgukat próbálják pillanatnyilag elfeledni. Nem pedig a kiváltó okát megszüntetni. Azt pedig úgy gondolom mindenkinek magának kell megtenni!

De nyilván ha én látom tudok segíteni , akkor szívesen, de elvarni szerintem nem szabad senkitől sem ,hogy helyettünk oldja meg a problémáinkat. Jó kapcsolatban alap lenne hogy közösen egymást segítve, de mikor a mérleg átbillen és az egyik fél már elvárja a másiktól na ott kezdődnek a problémák.

Szerintem van olyan, hogy valaki úgy megy bele egy kapcsolatba, hogy jól érzi magát, és nem érzi úgy, hogy bármit is várna a másik embertől, attól még a végén jöhet úgy ki belöle, hogy a belső harmóniájának hiányát érzi, ami a kapcsolat előtt még rendben volt.

A saját bensőmmel összefüggő problémák a magam bajai, amit semmiképp sem kell másokra kivetítenem, vagy arra használjam a kapcsolatot, hogy elvárjak valamit, amit a másik nem föltétlenül akar.

Attól még a másik emberrel való viszonyom határozza meg a kapcsolatot, és általában egy másik, szerethető emberrel való kontaktus az, ami úgy igazán boldoggá tesz, önmagában, a másik szerethető ember megismerése, függetlenül attól, hogy elvárnék tőle valamit, vagy talán az egyetlen amit elvárunk az egy megértő, gondtalan kapcsolat, amiben emberien tudjuk megoldani a konfliktusokat.

Ha úgy viszonyultnék a kapcsolathoz, hogy magamat vetítem ki a másikra, legyen ez pozitív/negatív kép, ha bármilyen okból tönkre megy, akkor összetörve érzem a saját boldogságomat, ami persze valójában belül fakad.

Ha nem müködik a kapcsolatom annyira ideálisan a másik emberrel, nem úgy kell értelmeznem, hogy "én nem müködök".:D