A férjem elhívta a 8 fős baráti társaságát, bedagadt a kezem a főzéstől-takarítástól. Jogos, hogy ezután még kéri, hogy holnap is főzzek?

Tárkonyos csirkeragulevest csináltam, vörösboros marhapörköltet és almáspitét. Mindegyiket külön ő kérte, aki főzött már valaha, sejti mekkora munka volt ez 8 főre... összesen majd 3 kiló húst felkockázni, a sok zöldség, hagymát meg az almát reszelni, mert ha nagyobb darabokban van a hagyma a kiskörömujjnyi kockáknál azt a férjem már nem eszi meg... no mindegy, megcsináltam mindent, a vacsi nagyon jól sikerült. Éreztem, hogy fáj a kezem, meg láttam, hogy dagad, de gondoltam sebaj, katonadolog. Miközben mosogattam meg pakoltam, már szörnyen nagy volt a jobb kezemhez képest (balkezes vagyok).

Bekentem fenil-butazonos kenőccsel, meg készítettem be jégzselét a fagyasztóba, férjem kijött a konyhába, hogy mit ügyködök még a fagyasztónál. Mutattam a jégzselét meg hogy nézze meg a kezemet, kérdezte, hogy ezt mi az istennel csináltam. Mondtam hogy ilyen mennyiségű kajával dolgozni megerőltető az ember kezének. Erre szomorú fejet vágott, hogy holnap akkor biztos nem lesz a szokásos pénteki túróstészta (házilag csinálnom a tésztát, valóban esélytelen ilyen kézzel, most is csak jobbal gépelek)...

Annyit mondtam, hogy hát szívem lehet, hogy nem, de belül majd' felrobbantam, hogy lehet ilyen. De ahogy meg néztem, hogy elkeseredett, kicsit bűntudatom lett, elvégre én vállaltam el, hogy főzök a srácoknak, mikor megkért rá, és tényleg mindig túróstészta van péntekenként, és tudom, hogy az egyik kedvenc kajája.

Kinek van "igaza", ha van egyáltalán? Mi legyen a holnappal, mit lehet csinálni? Esetleg valami tipp, amitől gyorsabban lemegy a duzzanat?

Köszönöm a válaszokat :)