Akik nem házasok: hogy élitek meg, ha a környezetetekben valakik házasodnak, vagy kiderül, hogy babájuk lesz?

Soha nem akartam és akarok gyereket,de ha másoknak van nem ítélem el. Annó a gimiben volt egy igen erős 5 fős társaság,akik az egytem alatt is tartottuk a kapcsolatot,akár napi szinten,sajna a házasság és a gyerek robbantott és mára csak 2,maradt az 5-ből. :( Az első koporsószög a pasik féltékenykedése volt,nem lehetett egy jó csajos estét szervezni,aztán jött a gyerek és akkor már idő sem volt. :(

28/N

Lelkileg kicsit megvisel. Nem irigyseg, inkabb sovargas, hogy en miert nem jutottam meg el oda, hogy megtalaljam azt, akivel ossze kotnem az eletem.

A bartsagunkra pedig ugy hat, hogy konkretan az megszakad gyerekvallalas eseten. Nem reg szuletett az egyik baratnomnek babaja. Hulla faradt allandoan, igy nem vagyik arra, hogy ott lebzseljek korulotte. Azota a szinten gyerekes baratnoivel szorosabbra fuzte a kapcsolatot, egyutt jarnak setalni a babakkal es hasonlok. A hazassagkotes eddig semennyire nem befolyasolta egyik baratsagomat se. Attol meg, hogy meghazasodtak, ugyan annyi szabadidejuk van, ugyan ugy eljarunk bulizni, vagy vasarolgatni, vagy beulunk dumalni egy kavezoba es hasonlok.

"Párkapcsolatban élő, vagy egyedülálló nők..." válaszai érdekelnek.

Ezt te írtad. AKkor miért is baj, hogy én mint párkapcsolatban élő írtam?? Ja mert nincs irigység bennem ha valaki házasodni akar vagy gyereket akar?? Ez olyan nagy baj? Szerintem inkább az a gáz, ha valaki annyira ostoba, hogy mások boldogsága miatt irigykedik.

Utolsó: tovább is kellene néha olvasni:

"Párkapcsolatban élő, vagy egyedülálló nők (akik házasodni ,vagy családot alapítani szeretnétek) válaszai érdekelnének, "

30 vagyok, egyedülálló nő.

Nem sokat tudok hozzászólni, mert a közvetlen környezetemben még kisgyerek sincs olyanok körében, akivel mondjuk közelebbi kapcsolatom lehetne (nem vagyok nagynéni, keresztanyuka, akikkel úgy vagyok baráti kapcsolatban, ők messzebb laknak, egy volt osztálytársnőmnek most lesz kisbabája, de ő sem a szomszédban lakik, bár kb. hetente találkozunk).

Nem nagyon tudok hozzászólni, ha előkerül a téma, a többiek mesélnek, én meg hallgatok, vagy esetleg a saját gyerekkoromból tudok előbányászni sztorikat.

Nekem így alakult az életem, a szüleimnek sose volt jó a választottam, sokat kellett munkahelyet váltanom gazdasági okok miatt, azzal el voltam foglalva, ismerkedni nem nagyon maradt energiám emellett (néha még életkedvem se, de valahogy túléltem). Ráadásul anyámnak van egy pszichés betegsége, ami miatt ha kívülállók előtt jön rá a "műsor", eléggé lesajnáló tekintettel néznek rá és ránk, akik épp vele vagyunk. Szóval így nehéz bárkihez is közel kerülni meg bárkit közel engedni, hogy ilyen van a családban (Talán el kéne titkolnom? A környéken sokan ismerik a családunkat, még ha csak felületesen is. Meg amúgy is, milyen dolog az, hogy eltitkolom az anyámat...). Nem túl toleránsak az emberek a pszichiátriai esetekkel és családtagjaikkal. (Talán csak a neten arctalanul, anonim, de élőben más.)

Nem teperek, hogy legyen pasim meg gyerekem minden áron. Ha lesz olyan, akivel boldog vagyok, akkor jó, és örülni fogok a szerencsémnek, és hogy valaki nem ítél meg a hátterem miatt, ha nem, akkor tudomásul veszem, hogy ezt dobta az élet, aztán lefoglalom magam valami mással egyedül, és továbbra se fogok tudni ezekhez hozzászólni, és nem fogom részletezni az én esetemet.