Miért van az hogy manapság kevesen vállalnak házasságot?

Megvan az oka. Inkább okai.

Egyrészt a mi generációnk keresztje a kényszeres önmegvalósítás. Éld ki magad, keresd a tökéletest, mert egyszer élsz csak! Ebben a kontextusban a házasság korlátoz, visszafog. Mielőtt családos ember lettem volna, azt láttam, hogy az egyedülálló emberek élete csupa kaland, a házas, családos embereké pedig csupa monotonitás. Úgy láttam, hogy a velem egyidős emberek közül az érezte csak jól magát házasságban, akinek amúgy sem volt semmi különösebb célja, csak biztonságban létezni.

Másrészt a szüleink generációja is kellően elvette a kedvét az embereknek a házasodástól és családalapítástól. Rengeteg megfeneklett házasság, válás, boldogtalan párok, akik sugallják a gyerekeiknek, hogy ő már ne legyen ilyen meggondolatlan. Nagyon sok emberen azt látom, hogy fél belevágni, mert egész egyszerűen nem lát pozitív példát; a házassághoz csupa rossz érzés társul. Rengeteg kortársamtól hallottam, hogy a házasság csak bajjal jár, mert otthon és a rokonságban is ezt látta. A barátaimnak legalább a fele elvált szülők gyereke, de a nem elvált szülők között is alig van boldog házasság.

Harmadrészt a kortárasink sem adnak éppen boldogító példát erre nézve. Korábban a házasság szinte végleges, felbonthatatlan kötelék volt, ami nem jó. Most meg sokan olyan súllyal kezelik, mint a gimis ballagást. Nem is egy ismerősöm van, aki 25 éves kora körül úgy döntött, hogy itt az idő, majd 2-3 év múlva elváltak. Nagy lagzi, a facebook tele tiarás, habcsókrucis esküvői képekkel, már a lagzi éjszakáján a feleség már xy-né (pontosabban x-y, mert így divat most). Aztán egyszer csak azt látod, hogy a neve a régi, már van másik kapcsolata, a lagzis és közös fotók eltűntek. Mindennek nincs nagy hírverése, csak éppen mintha sosem lett volna házas az illető. Gyakorlatilag nem is elvált asszony, hanem egy ugyanolyan 28 éves "szingli" csaj, mint a többi, csak volt egy lakodalma, mert kb ennyit számított.

Röviden összefoglalva azért nem szeretnek az emberek házasodni, mert azt látják, hogy alig fog plusszt adni az életükhöz, viszont sokkal kínosabb és nyűgösebb, amikor véget ér. Merthogy úgyis véget ér, úgyis elromlik, mert ezt mutatja a példa. Mert alig van előttünk pozitív példa. A szüleink nem tanítanak meg párkapcsolatban élni, boldogtalanságra nevelnek, majd csak annyit mondanak, te ne így csináld. Nem azt, hogy hogyan, hanem, hogy hogyan ne.

A feleségem családja pl egy kivétel: szeretik egymást a szülei, odafigyelnek egymásra, jó a házasságuk. Nem véletlen, hogy sem ő, sem a sógornőm nem félt a házasságtól, komolyan veszik, és véglegesnek tekintik. A feleségem nem lakodalmat akart, hanem a feleségem lenni, mert az a jó, a lagzi csak bónusz. Ő így gondolta, mert ő abban nőtt fel, hogy házasságban élni jó. Én sokkal jobban féltem a dologtól, ami azért érdekes, mert már 10 éve együtt voltunk, nem változott volna semmi, azon kívül, hogy papírra vetjük. Mégis fél az ember, mert ezt már házasságnak hívják.

Szerencsére a házasságunk nagyon jól működik, de ezért már a tiniszerelem idején is meg kellett küzdeni. Sokszor voltunk mélyponton, de meg sikerült oldani. Mielőtt két éve összeházasodtunk, a haverjaim közül nem egy bevallotta, hogy azért van hitük a normális párkapcsolatban, mert mi vagyunk. Mert nincs előttük másik motiváló példa, csak mi. Azóta azt látom, egyre többen kedvet kapnak, komolyodnak a kapcsolatok, kezdődnek a lánykérések. Ennyit számít.

Nekem volt olyan nagynéném, akinek a férje nagyon megváltozott, miután munka terén lecsúszott, inni kezdett, alkoholista lett, agresszívvé vált a családjával szemben (feleség, gyerekek). A nagynéném egy darabig tűrte (szerintem tovább, mint kellett volna), segíteni nem tudott, hogy a férje kikerüljön ebből az állapotból, úgyhogy elvált.

Nem baj, hogy könnyebb válni, mint sokkal régebben.

Viszont ahogy egy korábbi hozzászóló említette, az nekem is feltűnt, hogy "divattá" vált az esküvő. Szóval nem nagyon gondolják át ezt a döntést sokan, és az a kevés, aki felelősségteljesen vág bele, ha már belevág. Persze így is előfordulhat, hogy nem lesz jó vége, de az már más folyamatok következménye.

2010-ben volt a mélypont a házasságkötések számában, azóta viszont növekszik a számuk, még ha lassan is. Nézegess egy kicsit körbe a KSH oldalán.

Lehet, hogy a te ismeretségi körödben kevesen házasodnak, de ez nincs mindenhol így.

Amióta a nő egyre kevésbé függ a férfitől, és nem háztartásbeli, azóta nincs akkora szükség a papírra, ráadásul sokakat eltántorít, ha a szüleiknek rossz a házassága, és a környezetükben sem látnak jó példát. Ma könnyebben elválnak az emberek, a válás pedig nagyon megterhelő tud lenni, akkor már sokaknak egyszerűbb, ha össze sem házasodnak. Aztán olyanok is vannak, akik jól érzik magukat a kapcsolatban, de mégsem akarnak ilyen mértékben elköteleződni.

Miért szomorít ez el téged? Te úgy éled az életed, ahogy szeretnéd, ahogy mindenki más is. A válások száma nem szomorít el?

Én akartam házasságot, igaz, nem mindenáron, viszont jól érzem magam házasként, de nem mindenkinek felel ez meg. Ettől senki sem lesz jobb, vagy rosszabb ember.

"voltak már kapcsolataim de egyik se volt az igazi pedig mind feleségül akart venni"

Ha nem írtad el a korod, ez a nap vicce.

#11 ez borzalmas baromság, a házasság intézménye, amennyire tudni lehet, egyidős az emberiséggel, de az egyház létrejöttét mindenképpen sokezer évvel megelőzi. Az ember pedig ösztönileg "monogám" vagyis páralkotó faj.

Azért vállalnak egyre kevesebben házasságot, mert megtehetik. Csökken a társadalmi elvárás a házasságkötésre, egyre elfogadottabbá válik a házasságon kívüli együttélés, gyerekvállalás. Megtehetik, hát megteszik.

"a házasság intézménye, amennyire tudni lehet, egyidős az emberiséggel"

Komolyan?