Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyire szereti egy férfi a feleségét, ha képes mellette két évig tartó viszonyt fenntertani? Képes naponta a szemébe hazudni, becsapni?
Még annyival egészíteném ki az előzőeket, hogy amikor egy férfi azt próbálja elhitetni a partnerével, hogy őneki igenis szüksége van a változatosságra akkor is, ha kapcsolatban él, olyankor csak "beeteti" a nőt. Az ember ugyan alapvetően nem monogám (hiszen akkor mindenki a legelső kapcsolatával élné le az egész életét), azonban mi a fajfenntartáshoz nem csupán szaporodási ösztönt kaptunk, mint az állatok, hanem szerelmet is. Az utódaink ugyanis nem, vagy csak nehezen nőhetnek fel az apai segítség nélkül.
Igaz, ez a szerelem el is tud múlni pár éven belül, ha túl sokat csalódunk a párunkban. Olyankor pedig ösztönösen elkezdünk keresni egy másikat, egy megfelelőbb partnert.
Ha azonban a felek ápolják a kapcsolatukat, kommunikálnak, akkor a szerelem hosszú időn át megmarad. És nem, nem feltétlenül alakul át szeretetté. :)
Érzelem nélkül pedig nem csak a férfiak tudnak (szeretnek) kufircolni. A nők életében ugyanúgy lehet olyan időszak, amikor nem vágynak kötöttségre. Ez pedig semmivel se rosszabb, vagy elítélendőbb, mintha egy férfi csinálja ugyanezt.
A szerelemben sincs különbség. A szerelmes férfi sem akar senki mással lenni a partnerén kívül. Ha mégis, akkor az NEM szerelem.
Az, hogy a házasságok 99%-ban már nincs, vagy soha nem is volt szerelem, az nem jelenti azt, hogy nem is létezik. És megoldhatjuk a problémát félrekufircolással, meg pótlékok keresésével, de ez nem az igazi boldogság. Ennél még az is jobb, ha inkább soha nem állapodunk meg tartósan senki mellett.
12 éves a kapcsolatom, és a párom előttem kb mindenkivel megcsalta az exét.
Velem soha nem tette meg. Saját elmondása szerint minden megvan bennem, amire vágyik. Szeret. Még mindig. És tudja, hogy mit veszíthet. Mert én nem bocsájtanám meg neki.
Tetszenek neki más nők is, tudni szoktam róla. (Észreveszem rajta.:) ) De nálam jobban senki. :)
Ehhez csak annyi kell, hogy az ember tudja, mit ér. Én nélküle is megállok a lábamon. Ugyanaz a nő vagyok, akibe beleszeretett, nem hanyagolom el magam. És egyáltalán nem vagyok féltékeny. (Ezt utálja is. :) ) És ő maga mondta, amikor összejöttünk, és belém szeretett, hogy ő sem ismer magára, mert nem kíván rajtam kívül senki mást... Pedig alkalma lett volna rá (mutatta az e-mailt, amit az egyik excsaja írt), de lerázta. (A válasz e-mailt is előttem küldte el.)
Ha otthon megkapsz mindent, akkor nem vágysz máshová. Ha máshová vágysz, akkor már nem vagy otthon. :)
jaj, dehogy derül ki minden!
Itt egy csomó beírás olyan nagyképű. Hogy őt soha nem csalták meg. Én is találkoztam sok olyan nővel, akik ezt hangoztatták. Orvosnő, ügyvédnő, tanárnő...Az egyik büszkén állította, hogy bár huszonéve házasok, de őt az orvosférje soha, senkivel.
Az ügyvédnő, szintén kb 30 évnyi házasságban, hogy ő nem is akarja tudni, nem kíváncsi, de azt gondolja, hogy soha nem lépett félre a férje - bár munkájából kifolyólag rengeteg színésznő kerülgeti a férjét.
Szóval, nem derül itt mindenre fény. Meg aztán, biztos-e, hogy olyan nagy dolog egy-két félrekufircolás. Elvégre a házasság valami egészen más dolog, semmint csak ágybabújás.
Hát én nem tudok olyan hosszú(!) házasságról, ahol ez igaz lenne. De biztosan van.
Az exnejével nem "közölte", hogy csalja, épp csak sose volt otthon. (És ezerféle ráutaló jelet adott az exnek, nem szándékosan persze, de ő nem is akarta észrevenni.) A szeretők, alkalmi viszonyok tudtak róla, hogy nős, de őket nem zavarta. :(
Mellettem nem járkál el itthonról, büszke rám, inkább ő a féltékeny. Két gyerekünk van, és közösek a barátaink. (Exnél ez utóbbi nem így volt.) Nem vagyok egy cicababa, de 33 évesen is beleférek abba a nadrágomba, amiben 12 éve megismert. :) Csinosan öltözöm, ápolom magam, és nincsenek önértékelési zavaraim. Más férfiak is észrevesznek. (Ez fontos, hiszen nem "kényelmesedhet el" mellettem, nem tulajdonjogot szerzett rám, csak hosszú távú bérletet, ami újra meg újra megújítható. ;) )
Ha mégis megcsalna, és megtudnám, nem gondolkodnék. És ezt ő is tudja. Nem dugnám homokba a fejem, én nem félek egyedül lenni.
Szeretem. Enélkül bele se kezdtem volna az egészbe vele. De a hazugság nem fér bele. Ő akart elköteleződni velem, én nem erőltettem semmit. Valamiért úgy tűnik, bejött. :) Ha görcsölnék rajta, akkor biztosan nem működne.
És még valami, ami az exénék hiányzott; a KOMMUNIKÁCIÓ.
Én nem hagyom rá, ha látom, hogy valami baja van. Kiszedem belőle. (Különben képes lenne hetekig "duzzogni" mindenen.) Néha olyankor is én közeledem hozzá, ha tudom, hogy ő a hibás. Később azért belátja általában, de nem mindig könnyű. De mi a hibáinkkal együtt fogadtuk el egymást.
Képes - sok ilyen van.De igen is el kell hinned, van olyan, hogy egy kis mellédugásért tart a férjed szeretőt. DE TÉGED SZERET - ha ő mondja. Mindenesetre ne feszítsd túl a húrt. Ha sokáig tartod a haragot, ha sokáig eltaszítod magadtól - elmegy. Nem is biztos, hogy ahhoz a mostanihoz (hiszen az is csal!) Ne duzzogj és utálkozz sokáig. Tessék erőt merítened a családból, az elmúlt idők szépségéből. Tessék rendbe szedni a kapcsolatotokat, megbocsátani és menni tovább. És tudd, hogy a pasik ilyenek. MIND! Amelyik mégis évtizedekig tartó házasságban sem kefél félre, az általában valamiért nem is kell nekünk, nőknek. Persze nem úgy értem, hogy előbb megkérdezzük: figyusz, te is félre fogsz járni?
Nincs hosszú házasság fájdalmak nélkül! Ez is a Te életedet gazdagítja. Egyszer még büszke leszel rá, hogy ezzel együtt is megtartottad a házasságodat. Azért ne bátorítsd, de tudd, hogy a férfiak nem nőből vannak. Gondold már egyszer ezt végig! Nagyon mások. Szinte elmegy az agyuk ( a szó szoros értelmében), amikor kapható nővel találkoznak. Még a szerető mellett is félremennek, ha módjuk van rá - és egyáltalán nem úgy értékelik, mint a nők. Nekik ez SEMMI. Biológiai igény. Orrfújás. Ürítőhely!
Légy büszke, csinos, de ne kihívó, hanem MAGABIZTOS. Mint akinek van mire tartással bírni! Mert te feleség vagy, hitves, egész világ előtt vállalt és akart nő! nem holmi akármikor eldobható "szeretőcske"
Rajta, fel a fejjel és menni fog!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!