Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan kéri a férjem a bocsánatomat a megcsalásáért szexmentesség miatt?
Mindössze az volt a bűnöm, hogy a szülés utáni 6 hétben nem feküdtem le vele. Utána igen, és minden rendben volt, egészen addig amíg meg nem tudtam, hogy megcsalt. A 6 hétből az utolsó négyben volt együtt egy nővel.
A férjem azt akarja hogy ne váljak el, és értsem meg, hogy neki hiányzott a szex, pedig nem jókedvemből volt megvonás hanem a kislányunk születése miatt, ráadásul összebújás volt, és más módon kielégítettem, csak addig nem míg a kórházban voltunk.
Még csak nem is tőle tudtam meg. Bár az sem változtatna semmin. A nőtől kaptam egy smst, hogy ne aggódjak, a szülés után nem volt magányos a férjem. Ezt az üzenetet megmutattam, akkor vallott be mindent sírva, és a nőt szidva.
Ennyit ért neki 6 év együtt, és a kicsink. Én nem tudok és nem is akarok megbocsátani. Kíváncsi vagyok, ti mit tennétek a helyemben. A kicsi most 2 hónapos. Szombaton derült ki ez az egész. Még aznap összepakoltam és eljöttem a legjobb barátnőmhöz a babával, amíg nem találok másik helyet.
Anyósom már hívott, hogy én mégis mit képzelek, azonnal menjek haza a pici fiacskájához. Bár nem tudom milyen alapon szól bele.
Egyrészt az anyósomat leszarnám nagy ívből..
Nekem jó kapcsolatom van az anyósommal, egy értelmes okos nő, szeretjük egymást, soha nem mondana nekem ilyet, helyette jól leb*szná a fiát. HA nem így lenne, akkor meg nagy ívből tojnék rá.
Ami a megcsalást illeti..én alapvetően úgy vagyok vele, hogy amíg nem csinál belőlem hülyét, tehát nem több alkalmas viszonyról van szó, és az eset után szánja bánja, velem akar lenni, akkor nem akarok tudni róla. Számoljon el saját maga a lelkiismeretével, nekem meg ne okozzon feleslegesen fájdalmat. Ha megtudom, akkor sem feltétlenül dobnám ki.
Na hát ez az a helyzet, ahol ezt leszrnám. Normális ez??? Semmi nem indokolta, hogy így viselkedjen.
Te mindent megadtál neki, amit csak tudtál, ennél ő sem kérhetett többet, most szültél basszus...
NAgyon sajnálom ami történt, de én is költöznék.
Egy "sima" megcsalást megbocsátanék, de ezt az árulást nem tudnám.
Nem jogos. Én is ezt tettem volna a helyedben. Az nem férfi aki ennyit nem bír ki. Vagy ha tudta, hogy nem bírja ki, miért nem mondta hogy ő ilyen áron nem akar gyereket?
Anyós még védi is? Szard le. Ha ő tűri a megcsalást, az az ő baja. Neked nem kell. Amúgy az én férjem is minimum kapna egy alapos fejmosást az anyjától, ha ilyet csinálna velem.
Remélem legalább arra volt esze hogy gumit húzzon, és semmi betegséget nem adott át neked. Nagyon szánalmas az is, hogy a nőt szidta amikor az lebuktatta:) mintha az erőszakolta volna meg 1 hónapon át.
6
Szülés előtti napon feküdtünk le utoljára. Kétnaponta voltunk együtt általában. De volt hogy 3 napig minden este. Az én vágyam soha nem szűnt meg, csak nem akartam kockáztatni valami sérülést a bizonyos 6 hét alatt. Még csak túlsúlyom sincs. Tulajdonképp 5 kilóval kevesebb vagyok mint terhesség előtt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!