Tényleg igaz, hogy egy tragédia közelebb hozz egy házaspárt egymáshoz?

Az "akkori" házasok többsége is rég elvált volna.

Nagyban függ attól, hogy kinek a hibájából vagy hibáján kívül történt a tragédia, és hogyan kezelik egymást a felek a nehéz időszak alatt, ill. képesek-e egymásnak megfelelő vigaszt, támogatást nyújtani. Attól még, hogy szeretik egymást, egy ilyen haláleset elég könnyen mély depresszióba, letargiába taszíthatja valamelyik felet, vagy akár mindkettőt, amiből évek kérdése is lehet kimászni, és sok esetben szakértői segítség nélkül fel sem tudják dolgozni. Szerintem nem a kapcsolatuk hibája, ha valaki ezen nem tud túllépni, hanem egyszerű emberi gyengeség (nem rossz értelemben).

Sok évet dolgoztam gyermekonkológián. Csak azokat a szülőket láttam, hogy szétmentek a gyerek halála után, akik a betegség kezdetén is már válófélben voltak.

A legtöbb szülő úgy van vele ahogyan előttem is írták: csak ők fogják megérteni igazán, hogy mit érez a másik. Egy gyerek halála nem okoz eredendően válást. Ha valaki elválik a gyerek halála után, ott már előtte is voltak problémák.

Nekünk is meghalt egy gyermekünk lassan 6 ève...

Együtt maradtunk. Eleinte nagyon nehèz volt a sajàt fàjdalmunkkal is megbirkózni ès a màsikat tàmogatni. Èn nagyon sokat köszönhetek a fèrjemnek, mert maximàlisan segîtett. Sokszor ès nagyon sokàig sírtam a fiúnk utàn, hol önkívületi àllapotban sírtam, màr-màr nyüszítettem kínomban hogy vissza akarom kapni.

Sokàig nem mentem ki az utcàra se. Utàltam az embereket, utàltam a napsütèst, a madàrcsicsergèst, mindent. A fèrjem "tanított" meg ezekre újra. Először èjszakànkènt sètàlgattunk. Majd meglepett egy kiskutyàval amolyan teràpiàs cèlzattal. Kènytelen voltam kimozdulni nappal is ha nem akartam kutyakakit takarítani a lakàsban. Mintha èrezte volna a blöki hogy baj van velem, extrèm bohóc volt, újra megtanîtott nevetni. Persze sokszor voltam mèg depressziós ès sírós, olyankor elutasîtottam a kutyàt, hogy nem neki kellene itt lennie hanem a fiamnak.

Szóval egy a lènyeg mi együtt maradtunk, sokkal erősebb a kapcsolatunk. Màr van egy 2 èves kisfiúnk is, akit imàdunk, ès visszaadta az èletet nekünk. Most màr tudok örülni a napsütèsnek, a madàrcsicsergèsnek.

De a szívemben mindig ott van minden pillanatban az elvesztett gyermekem. Ès az apukàjànak is.

Manapsag is van eros hazassag, csak ritka! az en parommal is rengeteg rossz dolgon keresztulmentunk, a legtobb pasi mar reg lefarcolt volna, o viszont velem maradt.

elmondasa szerint eszebe sem jutott lelepni, mert o komolyan gondolta az "igent", es a "joban-rosszban"-t is.