Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Tényleg én vagyok a kapzsi?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg én vagyok a kapzsi?

Figyelt kérdés

A párom tehetős családból származik, én szegényből. Most együtt élünk, de mivel nem találok munkát egy ideje, nem engedhetek meg magamnak szinte semmit.

A párom egyik kolléganője szólt neki valamelyik nap, hogy egy ismerőse hagyott nála pár táska ruhát (kinőtték a gyerekei), ha érdekel, nézzünk be érte. A párom már akkor is furcsállta, minek nekem olyan ruha, amit már jó páran hordtak előttem, megvárhatnánk, még találok munkát, és vehetek sajátot. (Bár én még mindig a gyerekkori ruháimat hordom, amik szintén örököltek).

Végül csak 3 nadrág és 2 póló lett jó, azok is csak otthonra, és rájuk fér egy átalakítás. Végül a párom kolléganője mondta, hogy selejtezett ő is egyébként, ha már jövünk, elfogadom e az ő ruháit is. Nincsen semmi bajuk, de már nem hordja őket, csak a helyet foglalják nála.

Egy kis piros egyberuha meg egy táska nagyon megtetszett, hatalmas hálálkodás közben el is fogadtam.


A párom szerint kicsit kapzsi vagyok, hogy más levetett cucca is kell.


N


2014. nov. 21. 16:40
1 2 3
 11/21 anonim ***** válasza:
100%
Nyugodtan fogadd el, amit jó szívvel adnak. Én magam rengeteg ruhát kaptam, magamnak és a gyerekeknek is. A barátnőm anyukája nagy begyűjtő. Mindent elfogad, és továbbadja. A kicsi ruhákat a kisgyerekeseknek, a felnőtt ruhákat meg annak, akire jó.
2014. nov. 21. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/21 anonim ***** válasza:
100%

Jól tetted, hogy elfogadtad!


Ebben semmi kapzsiság nincs! A párod idióta,ha így gondolja.

2014. nov. 21. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/21 anonim ***** válasza:
100%
Nem vagy kapzsi. De szerintem páron nem igazán szeret téged.
2014. nov. 21. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/21 anonim ***** válasza:
100%
Könnyen ítélkezik az, akinek szórni való pénze van. Ha ennyire ragaszkodik ahhoz, hogy sznob légy, költsd az ő pénzét vadonatúj ruhákra, amiket egyszeri használat után kidobsz.
2014. nov. 21. 19:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/21 anonim ***** válasza:
86%
Önértékelési problémáid vannak az látszik. Azért is vagy ilyen selejt emberrel. Jutna neked ennél sokkal jobb is, kár, hogy leragadtál itt. Remélem egyszer rájössz.
2014. nov. 21. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/21 anonim ***** válasza:
100%
A párod nem szeret az biztos. Ha tehetős mért nem vett neked pár ruhát? Talán fél hogy csinosan öltözve megjön az önbizalmad és rájössz hogy milyen szánalmas fillérmolesztáló is ő. Ne tervezz vele hosszú távra mert nem leszel boldog és egyenrangú ebben a kapcsolatban. Te nem vagy kapzsi, ő annál inkább hisz kaparja a pénzt de kiadni zsugori-a párjára legalábbis. Pénze van de esze az nem sok,szíve meg semmi.
2014. nov. 21. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/21 anonim ***** válasza:
100%
A barátod a kapzsiság fogalmával szerintem nincs tisztában. Mi is szoktunk a családban, barátok között ruhákat elajándékozni ill. cserélni, pedig bőven az átlag felett keresünk. Egyszerűen azért, mert ha megvettem egy ruhát egy szép összegért, volt rajtam kétszer mert valamilyen oknál fogva mégsem tetszik annyira, nem kényelmes nekem vagy kinőttem vagy akármi, attól még más nagyon örülhet neki és nem muszáj rá egy valag pénzt kivágnia...
2014. nov. 21. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/21 anonim ***** válasza:
100%

A párod valószínűleg magára szerette volna mondani hogy kicsit kapzsi, csak rosszul fejezte ki magát.

Tehetős családból származik, és van pofája ELVÁRNI, hogy majd a saját fizetésedből újítsd fel a ruhatárad?

Ha nem tetszik neki, az a minimum hogy kézen fog és elvisz vásárolni.

Ha ez nem szerepel a tervei között, akkor meg hogy merészel ilyen elvárásokat támasztani feléd?

2014. nov. 22. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/21 anonim ***** válasza:
100%

A kapzsi szónak nem ez a jelentése, a párod nincs vele tisztában.

Amúgy mi barátnők között szoktuk egymásnak ajándékozni a gyerekek kinőtt ruháit, pedig egyikünknek sincs olyan értelemben anyagi gondja, hogy ne lenne pénz a gyerekeknek újat venni ha kell. Cipőkön és fehérneműn kívül én is mindent szívesen adok és elfogadok.

2014. nov. 22. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/21 anonim ***** válasza:
100%

Összefoglalva, párod tehetős családból származik, nincsenek anyagi gondjai. Együtt éltek, de neked alig van ruhád, amit felvegyél....no komment!!!

Gondolkodj!!!

2014. nov. 22. 05:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!