Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Tényleg én vagyok a kapzsi?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tényleg én vagyok a kapzsi?

Figyelt kérdés

A párom tehetős családból származik, én szegényből. Most együtt élünk, de mivel nem találok munkát egy ideje, nem engedhetek meg magamnak szinte semmit.

A párom egyik kolléganője szólt neki valamelyik nap, hogy egy ismerőse hagyott nála pár táska ruhát (kinőtték a gyerekei), ha érdekel, nézzünk be érte. A párom már akkor is furcsállta, minek nekem olyan ruha, amit már jó páran hordtak előttem, megvárhatnánk, még találok munkát, és vehetek sajátot. (Bár én még mindig a gyerekkori ruháimat hordom, amik szintén örököltek).

Végül csak 3 nadrág és 2 póló lett jó, azok is csak otthonra, és rájuk fér egy átalakítás. Végül a párom kolléganője mondta, hogy selejtezett ő is egyébként, ha már jövünk, elfogadom e az ő ruháit is. Nincsen semmi bajuk, de már nem hordja őket, csak a helyet foglalják nála.

Egy kis piros egyberuha meg egy táska nagyon megtetszett, hatalmas hálálkodás közben el is fogadtam.


A párom szerint kicsit kapzsi vagyok, hogy más levetett cucca is kell.


N


2014. nov. 21. 16:40
1 2 3
 1/21 A kérdező kommentje:
Meg hogy ha a volt barátnőjének azt mondta volna valaki, hogy használt ruha (elég, ha egyszer sem viselt, címke rajta, de más vette meg), levágja a hisztit, hogy azt csak hagyják meg a csóróknak, én miért nem vagyok ilyen?
2014. nov. 21. 16:43
 2/21 anonim ***** válasza:
100%

Kapzsi?? Szerintem azt hívják kapzsinak, aki mástól nagyon sajnálja a dolgokat.

Nem látok semmi kivetnivalót abban, amit tettél.


Rengetegen turiból öltöznek, ott is más használt ruháit veszik meg, csak éppen nem ismerik őket.

2014. nov. 21. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem akkor volnál kapzsi, ha hisztiznél a párodnak, hogy vegyen méregdrága ruhákat.
2014. nov. 21. 16:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem a párod eleve a szó jelentésével sincs tisztában.
2014. nov. 21. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
95%

a kapzsit nem erre használják.. tehetős családban mások gondolkoznak helyette? milyen undorító dolog már az előző barátnőjét felhozni példának..

ha meg ennyire zavarja,vegyen neked..

te is nő vagy,örülsz új dolgoknak,ebben semmi kivetnivaló nincs..

2014. nov. 21. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
86%
a parod tul hulye hogy nem lat el teged addig meg helyre nem jossz anyagilag. meg felhozza az exet... fuj. ne hagyd hogy mogorva legyen veled.
2014. nov. 21. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
Én sajnállak, hogy ilyen kapcsolatban élsz, de ha neked ez nem gond...
2014. nov. 21. 17:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
30%
Nem, kapzsi nem vagy, mert az mást jelent. De valahol érthető, ha zavarja a párodat, hogy a kollégái levetett cuccait elfogadod. Azért elég kellemetlen lehet neki is.
2014. nov. 21. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:
Alig van mit felvennem, még jó, hogy nem utasítottam el
2014. nov. 21. 17:39
 10/21 anonim ***** válasza:
87%

Nem vagy kapzsi, csak még emlékszel a szegénység árnyoldalaira.

Soha ne is feledd honnan jöttél...

2014. nov. 21. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!