Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van rá esély, hogy megváltozik valakinek a humorérzéke?
Előre bocsátom, hogy NEM akarom rákényszeríteni a változást, és akkor sem fogom kevésbé szeretni, ha nem változik meg. Csak érdekel.
Szóval, a férjemnek (bizonyos értelemben) elhanyagolt gyerekkora volt két agyonstrapált szülő mellett, a lelki nevelés eléggé háttérbe szorult, és egy kamaszkori döntés folytán, önerejéből, veleszületett intelligenciájával és akaraterejével lett azzá a csodálatos emberré, aki.
Nekem ellenben nagyszerű gyerekkorom volt, minden figyelmet megkaptam, rengeteget beszélgettek velem a szüleim, mesét olvastak, terelgettek, hihetetlen türelemmel mindent, de a világon mindent megbeszéltek velem, főleg a sziporkázó humorú anyukám. Ennél fogva a szókincsem, a humorérzékem szépen kifejlődött, elég gyors észjárású lettem, könnyen tanulok.
A férjem intelligensebb nálam, bár nekem egyetemi diplomám van, de egy csomó mindenben elmaradok tőle.
Viszont vannak dolgok, amik feltűnően hiányoznak belőle. Pl. van humorérzéke, de kicsit olyan jellegű, mint egy 12-14 éves gyereknek. Éretlen, mintha kimaradt volna neki az ilyesfajta szocializáció. Egész más dolgokon nevet, mint én. Mikor elkezdtünk járni, gyakran nem is értette a vicceimet, és idővel kicsit én is leszoktam arról, hogy megpróbáljam bevonni az általam humorosnak tartott dolgokba.
Tévedés ne essék, nem nézem le őt, nem tartom magam felsőbbrendűnek, csak egyszerűen nekem nagyobb volt a kezdőlökés.
Lehet, hogy csak azért tűnik így, mert közben "összecsiszolódtunk", természetesen én is alkalmazkodom hozzá, de mintha megindult volna egy lassú változás, fejlődés e tekintetben. Mintha kezdene "beérni".
Lehetséges, hogy egy 34 éves embernek még változzon a humorérzéke?
Persze! Az ember folyamatosan változik, hülyeség, hogy egy adott életkor után nem változunk. Mindig változunk, egyfolytában.
Ez mindenre vonatkozik. Pl nekem a zenei ízlésem változott meg mióta a férjemet megismertem, de nyilván egy csomó más is. :-)
Szerintem nem. Nekem nőként kicsit "gyerekes" a humorérzékem (kifinomult humorra is vevő vagyok), barátnőmé mindig is visszafogottabb volt, és ez jó sok éve így van.
Amikor elmesélem, hogy a férjemmel miken szoktunk szórakozni, mindig kiakad, hogy milyen "brutálisak" vagyunk.
Nem hinném, hogy valaha is ő változna "oldottabb" irányba, vagy én lennék kevésbé "őrült".
Tud magán változtatni. Simán lehet, hogy halad az úton és már 18 évesé a humora :)
Minden képesség fejleszthető, jobban felfedezhető.
Köszönöm a válaszokat.
"Ez ugyan nem tartozik a kérdéshez, de milyen a humora egy 12-14 éves gyereknek?"
Hmm, amolyan seggreesős-szőkenősvicces. Szóviccekkel tarkítva.
Rám sokkal inkább a cinikus, fanyar, groteszk, ugyanakkor árnyalt humor jellemző. Nem mintha nem tudnám könnyesre nevetni magam pl. Monty Pythonon, imádom a szójátékokat, de valójában olyan dolgokat is viccesnek találok, amiket mások nem annyira, mert én meglátom a helyzetek morbiditását.
Foglaljuk úgy össze: Hrabal humorát csak én értem, Monty Pythonon és a South Parkon mindketten röhögünk (bár nem mindig ugyanakkor), a Gálvölgyi-show-val meg engem vallatni lehetne, a férjem meg egész jól elheherész rajta.
Szerintem nem. Legalábbis én ebben semmiféle változást nem láttam soha senkinél az évek során sem.
Én úgy láttam vannak a teljesen humortalanok, vannak akik leragadnak a pisi-kaki-fingás szintű humorizálásnál és vannak akik veszik a poént.
Ha már szóba kerültek a gyerekek: nekem kettő iskolásom van, kis korkülönbséggel születtek és teljesen egyformán vannak nevelve, ugyanazok a hatások is érik őket, az egyiknek mégis olyan a humora, hogy fetrengenek néha a felnőttek is, azonnal veszi a lapot, a másik meg nem ért semmit. Egy szimpla viccet is magyarázni kell neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!