Kiút a mélyből a boldogság felé?

Nekem volt ilyen. Voltak problémák a kapcsolatunkban, napi szinten voltak veszekedések, viták. Én akkor lehettem 22-23, ő 8 évvel idősebb. Elég sokat eljárt a barátaival, pedig akkor már együtt éltünk, és én nem szeretem a sok ivászatot. Néha én is elengedem magam, de nem hetente többször. Nagyon sok volt a vita. A lényeg, hogy már nagyon fontolgattam a szakítást. El is távolodtunk egy idő után.

Leültünk beszélgetni (bár több dolog is kellett ahhoz, hogy mindketten észbe kapjunk). Ő sokat változtatott, műszakot váltott, már nem délután dolgozott 9-ig, amikor könnyebb este beülni kocsmába a haverokkal, mint 4-kor.

Ő sokkal többet foglalkozott velem, de részemről is kellett sok változás, főleg érzelmi téren. Én nem vagyok egy érzelgős nő. Nagyon szeretem a férjem, meghalnék érte, de ha egyszer valamiért mérges vagyok, azt azonnal mondom, a stílus nem a legszebb sajnos. Csapkodtam :( Családi vonás sajnos. Én ezekről szoktam le, nem cseszegetem mindenért, bár vannak gyenge pillanataim. Sokkal több mindent megbeszélünk, idomultunk egymáshoz. Én lazább lettem, ő megfontoltabb. Mostmár inkább együtt jártunk bulizni, és sokat segített, hogy én is jó barátnőket találtam, nekem is van életem.

Érzelmileg nekem sokat kellett küzdenem, hogy visszataláljak hozzá. Mert kifelé változtak a dolgok, de befelé nehéz volt, mert csalódtam. Aztán egyszer nagyon sokat gondolkodtam, elmentem sétálni. És felidéztem azokat a pillanatokat, amikor megismertem, és együtt voltunk. Ő ugyan az az ember, akibe akkor beleszerettem, és azt az énjét ugyanúgy szeretem, csak jött egy olyan oldala, amit nem ismertem akkor. Ezt kellett megemésztenem, és egybegyúrnom a szerethető énjével. Lakva ismerszik az ember. És eszembe jutott, hogy mennyi mindent tett értem. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni, de pl. segít otthon, nem szól meg, minden nap elmondja, hogy szeret, kiáll értem és ami a legfontosabb, változtatott értem, mindamellett eltűrte az én fa...szságaimat, amik nekem fel sem tűntek. Szó szerint elsírtam magam, hogy ennyire hülye voltam, ekkor döbbentem rá, hogy nekem is változtatnom kell.

Valamennyire sikerül. Egymáshoz szoktunk így 7 év együttélés után :) Már alig vannak viták, ha van, az is gyorsan elsimul. Jobban tudjuk kezelni egymást.

Na kicsit hosszúra sikeredett, de gondoltam leírom :D

Köszönöm szépen! :) De inkább ez a férjem érdeme, nagyon türelmes velem. Igaz, mindketten változtunk, de ő hozott nagyobb áldozatokat.

Azt gondolom, hogy a mai világban sajnos már nem az a fontos, hogy rendbe hozzák a kapcsolatokat, hanem az, hogy az első vagy második problémánál kilépnek onnan. Csak így nagyon nehéz tökéletes és tartós kapcsolatot találni. Tényleg az segít, hogy ha elfogadod a másikat úgy, ahogy van. Ez azzal jár, hogy neked is változnod kell. Azt gondolom, hogy amíg rózsaszín köd van, addig az emberek hajlamosak ezeket nem észrevenni, vagy még az is cuki, ami egyébként idegesít. Ha már idegesít, és mégsem hagyod el, el tudod fogadni és azt is, hogy neked is változnod kell és megpróbálod, akkor jó úton haladsz.

Én vállalom, hogy nem vagyok már szerelmes. De hogy az az ember a legfontosabb az életemben, nem is tagadom. Úgy érzem, hogy így, hogy már szeretet, ragaszkodás van közöttünk, sokkal tartósabb lesz a kapcsolatunk. Sok mindenen átmentünk együtt, rengeteg dolgot osztottunk meg a másikkal, sokat jelent nekem, nem is fogom egy másik rózsaszín köd miatt elhagyni. Szeretek vele lenni, szeretek tőle tanulni. :)