Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek lehet egy ilyen férfit tisztelni?
Van egy gyerekkori barátnőm, és pár éve úgy is alakult, hogy egy utcába költöztünk. Most mind a ketten itthon vagyunk gyeden, azért heti 2-3 alkalommal összeülünk valamelyikünknél egy kávéra, meg dumálni fél órát.
Azt már az elején észrevettem, hogy náluk másképp van leosztva, hogy kinek mi a dolga otthon, a gyerekekkel, de komolyabban nem beszéltünk erről a témáról. Ma azonban teljesen kibukott a barátnőm, és részletesen beszámolt, hogy hogyan mennek a dolgok náluk. Én hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, de aztán végül annyit mondtam neki, hogy ha tényleg igaz minden, amit elmondott, akkor váljon el. Azt persze nem akar, csak kicsit panaszkodni szeretett volna, úgyhogy ennyiben is maradtunk.
Nekem azóta is ezen kattog az agyam, mert egyszerűen fel nem tudom fogni, hogy mit lát a férjében a barátnőm. Mit lehet tisztelni egy ilyen emberben?
Félre ne értsetek, mindenki úgy él ahogy akar, ha neki ez megfelel (márpedig valamennyire csak megfelel, ha válni nem akar), akkor éljenek így, az ő dolguk. A kérdésem annyi lenne, hogy mások szerint is ennyire hajmeresztő ez a kapcsolat, vagy csak én látom ennyire gáznak?
- Mindketten dolgoznak, a férj csak a rezsi rá eső részét (negyedét) adja haza, a többit a feleség fizeti (sajátja, meg a gyerekek része).
- Kajapénzbe nem ad bele egy fillért sem, ha valamiért tőle kell kérni, akkor kiabál, hogy hova szórja a pénzt a feleség.
- A háztartásba egyáltalán nem segít be, szerinte az női munka, de ha nincs makulátlan rend, akkor beszólogat.
- Elvárja, hogy minden nap legyen friss meleg kaja, és minden nap legyen hús benne.
- A gyereknevelésből kivonja magát, az szintén női dolog, ha valamiért hisztiznek, vagy valami rosszat csinálnak, akkor a feleségével üvöltözik, hogy még nevelni sem képes a gyerekeket.
De amin én teljesen lehidaltam:
- Ha nem rakja ki a tányérba az ételt a nő, akkor nem eszik, és dühöng.
- A fürdővizet a feleség engedi meg neki, mert ő nem tudja beállítani a hőfokot megfelelően, meg egyébként is fáradt.
- Ki kell neki készíteni reggel a ruhát, amit fölvesz, mert neki nincs idegzete keresgélni a szekrényben.
Tudom, tudom, a barátnőm egy hülye, hogy ezt tűri, meg képes csinálni, ezt meg is mondtam neki. Én sem lennék hajlandó erre, de ha mindezek ellenére válni nem akar, akkor egye meg, amit főzött. Csak elgondolkodtam, hogy mégis mit lát egy ilyen férfiban? Mit tud tisztelni benne? Szerintetek?
Ez nekem nagyon meredek, és egyetértek veled, egye meg, amit főzött.
Valószínűleg úgy nevelték a barátnődet, hogy neki ez a természetes, mert ilyen a nők sorsa.
Nem tudom, nem én élek azzal a faszival, de nem lehet, hogy a barátnőd csak mérgében mondta ennyire sarkítva a dolgokat?
Ha valaki dühös, kibukik akkor sok mindennek csak az árny oldalát látja és azt is meséli el.
Ha ez mind igaz amit mond. Akkor nem tudom miképpen szeretett belé annyira, hogy hozzá ment és még gyerekeket is szült neki.
Mert az a pali nem férfi, hanem valami agyament hisztis mutáns.
Tipikus esete annak amikor a jólnevelt teetős család lánykája kalandvágyból hozzámegy egy szegény, igénytelen, aluliskolázott fiúhoz. Elsőre jónak tűnik a nagy szabadság meg hogy nem kell tökéletsnek lenni, de aztán csak kisül hogy a pasi valójában 2 forintot nem ér.
Ez nem család, hanem lakótársi viszony. Én tuti nem csicskáznék neki. Ha ilyen önálló hogy mindent maga fizet maga után, legyen önálló abban is hogy szed magának enni.
Én tuti nem hagynám. A rezsi 1/4-ét még ki lehet spórolni valahogy, akkor már fizesse az egészet az anyuka, és dobja ki a pasit. Legalább annyival kevesebbet kell majd kajára költenie.
Nem kamu, illetve, ha kamu, akkor a barátnőm kamuzott.
Az is lehet, hogy kicsit sarkítva, vagy túlozva mondta el, ezt sajnos csak ő tudna megmondani, nekem mindenesetre őszintének tűnt.
Ami biztosan igaz, az a háztartás, gyereknevelés rész, ezt hangoztatja is a férj, hogy az női munka.
A pénzes részt azért tartom valószínűnek, mert gyakran csodálkoztam is, hogy miért jönnek ki ennyire szűkösen, hisz nem keresnek rosszul. Viszont ha csak a barátnőm pénzéből élnek jóformán, akkor valahol érthető.
A többiben viszont csak a barátnőm szavaira tudok hagyatkozni, mert ilyen szinten nyilván nem látok bele az életükbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!