Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért ír nekem ilyet? Megcsal? Vagy csak bántani akar?
Férjem kint dolgozik Németországban időszakosan. Már egy hónapja nem volt itthon. Van egy két éves kisfiúnk.
Elég sok mostanában a feszkó köztünk, és pár napja eléggé összevesztünk, mert kiderült, hogy két dologban is a "szemembe" hazudott. Az egyikről már konkrétan tudtam egy kinti kollegájától, akit én is ismerek, hogy előző nap hatalmasat buliztak, és a férjem jól berúgott. Másnap megkérdeztem tőle, hogy mi volt tegnap este, és azt mondta, hogy semmi. Munka után megittak egy sört, aztán ment haza. Rákérdeztem még 3x, mindháromszor letagadta, hogy lett volna valami. Amikor elmondtam, hogy tudom, akkor beismerte, és kérdőre vontam, hogy miért hazudik nekem, akkor azt mondta, hogy azért nem akarta elmondani, mert én itthon ülök egyedül a gyerekkel és biztos rosszul esett volna, ha azt látom, hogy ő meg bulizgat.
Tegnap megint kiderült egy hazugság, és kifakadtam neki, hogy hogy várja el, hogy bármit is elhiggyek neki ezek után, és jól összevesztünk, egymás fejéhez vágztunk dolgokat.
Erre ír egy tök hosszú levelet, amiben egy csomó igazságtalan dolgot leírt, és úgy fejezte be, hogy csakhogy tudjam, két nő is van a közvetlen közelében, akikkel bármikor összejöhetne, mégsem teszi. Azóta ez jár a fejemben, és iszonyatosan fáj. Egyfelől az, hogyha tényleg így van, akkor is a tudat, hogy ő bármikor szerezhet magának mást, én meg itthon gürizek, nevelem a gyerekünket, hulla fáradt vagyok, semmi társaságom, nem jutok el kikapcsolódni stb. Másfelől pedig az említett hazugságok tükrében, hogy higgyem el, hogy semmi nem történt? Amióta ezt írta, teljesen kivagyok, és úgy érzem,hogy nem fogja kibírni a házasságunk a kintlétét.
Ha meg tényleg nincs semmi, akkor miért ír ilyet?
ja,és azt kihagytam h még irigy is vagy.. a helyett h találnál magadnak is valami kikapcsolódást,inkább elvárod h neki se legyen. gratula!!!
és még 1: attól h szerinted igazságtalan amiket leírt,még elgondolkodhatnál,mert valami miatt ő úgy látja a dolgokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!