Házasságon belül mennyi hazugság fér bele?

Max annyi amennyi egy egy meglepetés eltitkolásához kell..más hazugság elfogadhatatlan..

Azt mondom van pár dolog, amit nem muszáj elmondani, mert felesleges.../ pl valaki beszólt a munkahelyen olyat..felesleges megemlíteni, mert felesleges féltékenységet szülhet, pedig ok nélküli, mert arról nem tehet az ember, hogy valakinek tetszik...pl ez olyan, amt én elmondanék a férjemnek,mert neki lehet, de van akinek nem, csak egy példa volt/

Viszont hazudni nem elfogadható, ha rákérdezne az előbbi példát sem szabadna letagadni..

Hemmingway azt mondta: A hazugság megöli a szerelmet, de csak az őszinteség öli meg igazán.

A között, hogy nem mondasz el minden apróságot és a között, hogy hazudsz nagy a különbség.

Képzeld magad a helyébe: te hasonló helyzetben szeretnéd tudni az igazat, vagy inkább maradtál volna a boldog tudatlanságban.

Ezen kívül: csak az kezdjen hazudni, akinek jó a memóriája és tudja, hogy attól jó egy hazugság, ha az igazságtól csak egy hajszál választja el. Ha ezek bármelyike nem megy neked, felejtsd el és hallgass! De ha beszélsz, monddj igazat!

Alapvetően szerintem szinte semmi. Sokan úgy gondolják, hogy amit nem tudunk, az nem fáj, és kész, de nekem az az álláspontom, hogy egyrészt az ember igenis tudjon elszámolni a tetteivel, másrészt válasszon magának olyan párt, aki elfogadja és értékeli ezt.

Minden kis hazugság, minden kicsi titok ami kiderül, teljesen mindegy, mennyire bagatell, mennyire apró téma, akkor is az egy icike-picike kis szög a bizalom koporsójába. Teljesen mindegy, milyen apróságon füllentesz, vagy milyen lényegtelen ígéreted szeged meg, a párodban akkor is meginog valami. Lehet, hogy ő észre sem veszi, de akkor is kételkedni kezd.

Ez az, amit az emberek amúgy nem nagyon tudnak magukról. Hiába nem vesznek tudomást az apró kis csalódásokról, az valahogy mégiscsak ottmarad tudat alatt, és elkezdi végezni a lassú, de annál hatékonyabb munkáját. Elkezd kopni a tisztelet, a bizalom, ráadásul olyan lassan, hogy alig észrevehető.

Érdemes megfigyelni egy-egy ilyen veszekedést, mert sokszor a felek nem tudják megfogalmazni, mi a bajuk. Mert az a helyzet, hogy teljesen mindegy, milyen apróság a téma, a partnered leszűri a konzekvenciát: képes vagy neki hazudni, és megvan benned a motiváció, hogy bizonyos dolgokat inkább elhallgass. Csomó ember észre sem veszi, de akkor is ottmarad benne a tüske, és elkezd gondolkodni. Legközelebb, ha valami gyanús lesz, már tudja, hogy benne van a pakliban a csalás: nem bízik benned. Ezt ő nem mondja ki, nem foglalkozik vele, de a viselkedése, a gondolkodása veled kapcsolatban megváltozik. Nem nagyon, először csak egy ici-picit, de elkezd máshogy tekinteni rád. Szép lassan elkezdődik...

Sosem felejtem el, hogy volt egy nagyon necces megingásom tizenéves koromban. Egy korábbi plátói szerelmem tárgya kezdett ki velem, én pedig centikre voltam attól, hogy megcsaljam a barátnőm. Végül nem tettem, de azért a szituáció még így is igencsak kínos pontig ment el, ami már határozottan szürke zóna. Úgy döntöttem, ezt én bizony nem fogom elmondani otthon, mert végső soron nem történt semmi, minek bonyolítsam hát? Aztán belenéztem a szemébe, és nem ment, szépen elmeséltem neki. Ő meg szépen rám csapta az ajtót.

Aztán gondolkozott pár percet, és leesett neki, hogy valójában az igazi tanulság itt az, hogy a számomra legnagyobb kísértést jelentő nőre nemet tudtam mondani még akkor is, amikor pucéran mászott rám, és mindezt elhallgatni sem voltam képes előle, mert nem tudok neki hazudni. Akármennyire megharagudott is rám, utólag elmondta, hogy hosszú távon megalapozta a bizalmat a viselkedésem. Ennek tíz éve, azóta a feleségem és a gyerekem anyja.