Miért írják olyan sokan minden kérdésre, hogy "Hagyd ott! ", "Válj el! "? Ennyire nem számít már egy házasság? Házasok, akik ilyeneket írnak? A saját házasságukat is így eldobják vagy csak másokat buzdítanak erre, mert ők erre vágynak?

Nem, ez a kérdés nem idejétmúlt, csak félreértetted. Itt nem arról van szó, hogy az emberek nem tartják tiszteletben a holtig tartó esküt. Természetesen ha el kell válni, el kell válni, a kérdező sem ez ellen lobbizik.

A kérdés arra vonatkozott, hogy ha valaki panaszkodik a párjára, mert valami probléma adódott, akkor senki nem a megoldás keresésében segít, hanem azonnal válásra, szakításra buzdítja. Természetesen van az a helyzet, amikor tényleg ez van, de az ezen az oldalon válaszoló emberek jókora része így válaszol.

Nyilvánvalóan igazad van a holtig tartó eskü demagóg és felelőtlen mivoltában, ebben teljes mértékben egyet is értek veled. Jómagam is házas vagyok, és azért abban szerintem megegyezünk, hogy annál azért többet ér a házassági kötelék, mintsem az első komolyabb bökkenőnél a válás legyen az egyetlen megoldás. Márpedig errefelé sok ember így gondolja.

Az érdekes az, hogy felhoztam egy csomó példát, amikor kiderült, hogy van megoldás a párkapcsolatban felmerült problémákra, mégis mindenki válásra buzdít. A legnagyobb megdöbbenésem az volt, hogy lepontoztak a béka segge alá, és egy hozzászóló közölte velem, hogy szerinte ezek mindegyike valóban 100%-os válóok, mert ha az egyik fél nem megengedhetően viselkedik, akkor el kell válni és kész.

Mármint én nem ítélem el ezért, de szerintem ha egy embert méltónak találtam arra, hogy jogilag is egy családdá váljunk, én azért ennél kicsit többet dolgoznék azért az emberért - vagy össze sem házasodom vele. Ha menthetetlennek tartom a helyzetet, akkor elválok, de ha éppen a párom valami lelki problémát féltékenykedéssel, vagy éppen iszákossággal kezel le, akkor én úgy gondolom, még ha nagy balf**sz is, hogy így tesz, mégsem ok nélkül teszi, hiszen én nem egy féltékenykedő, vagy iszákos emberrel házasodtam össze. Számomra valahol megdöbbentő, hogy az ember a saját házastársára úgy tekint, hogy ha annak az embernek elcsúszik az élete valahol, akkor nem azon gondolkodik, hogy hogyan tudná visszatenni, hanem a váláson.

Én nem ebben a szellemben házasodtam. Pontosan azért vettem feleségül a nejem, mert a viszonyunk olyan, hogy ha nem is vagyok éppen fülig szerelmes belé egy adott pillanatban, ha éppen baromira össze is vesztünk, ha éppen a fejem verem szét a falon, hogy hogy lehet ilyen hülye, akkor is a fél karom odaadnám érte. Még a házasságunk előtt volt közöttünk komoly párkapcsolati mélypont, aminek ő volt inkább a ludasa, mint én. Még amikor minden nap üvöltve veszekedtünk, még akkor is jobban aggódtunk a másikért, mint magunkért. Épp ezért, ha elkezdene hisztérikusan viselkedni velem, hétszentség, hogy először megoldást keresnék, nem a váláson gondolkodnék, hiszen tudom, hogy korábban nem volt ilyen, tehát valami történt. Nem azért vettem feleségül, hogy amikor lelkileg mélyponton van, magára hagyjam. Számomra EZT jelenti a házasság.

És az a szép, hogy még le is pontoztok azért :(.