Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Komolyan ettől fog tönkremenni a házasságunk?
A feleségemmel néhány dologban nem értünk egyet. Én nagyon szeretem ha rend van körülöttem és mindennek van pontos helye. Ha már két méterrel arrébb találok valamit, nagyon ki tudok akadni. A párom viszont szereti ha "egészséges kupi" van körülötte, ő ezt látja át. E mellett pedig nem viseli el, ha valami koszos, poros, tehát azt nem lehet mondani, hogy igénytelen lenne.
Mi úgy oldottuk meg az összeköltözést, hogy amit tudtunk elfeleztünk. Pl.a nappali egyik fele az én ízlésem szerint van berendezve, a másik része a feleségem ízlése szerint. A konyhában pedáns rend uralkodik, ott ő sem tűri a rendetlenséget.
Nekünk ez így tök jó, boldogok vagyunk, jól érezzük magunkat. De pár rokon szerint ezt a "fertőt" azonnal fel kell számolni mert így mentálisan beteg gyerekeink lesznek. Ti erről mit gondoltok? Valóban olyan szörnyű?
Kit érdekelnek a rokonok? Ha nektek ez így jó, nem okoz folyamatos konfliktust, tudjátok felnőttek módjára kezelni, akkor semmi gond.
Egy apróság, azt remélem tudod, hogy egy gyerek (vagy kettő) mellett minden lesz, csak rend nem? Ha nem tudsz kicsit lazítani magadon 0-24ben ki leszel akadva.
Fél nappali barokkos, a másik fele minimalista, vagy mi?
Szerintem az nálatok a legnagyobb gond, hogy nem tudtok normálisan egyezni egy ilyen pitiáner témában, inkább megfelezitek a lakást, mint a gyerekek.
Egyébként ha ti így vagytok boldogok, akkor minek írsz ide? Ha a többség azt válaszolja, hogy "ez valóban olyan szörnyű", akkor rendet raktok, vagy mi?
én tudom,hogy a tárgyak szabadságra vágynak,:) de pl nem is tudnék azon aggódni,hogy pont nincs elmosva egy pohár vagy jézusúristen ott van a székkarfán egy felső.
Az a lényeg,hogy ti megtudtok egyezni ,és nektek ez így jó , másnak meg nincs hozzá köze
Szerintem ügyesen megoldottátok, a lényeg az, hogy ha sikerült ezzel elérni a lelki békét, kompromisszummal, sikerült egymás külöbözőségét elfogadni.
Mások meg mindig bírálni fognak, ha nem olyanok vagytok, mint ők.
"Nekünk ez így tök jó, boldogok vagyunk, jól érezzük magunkat."
Ez a lényeg!
A gyereknek 1000000000 szer jobban számít, ha a szüleik szeretik egymást, békesség van, úgy biztonságban érzi magát. Én úgy nőttem fel, hogy a szüleim ordibáltak egymással. Szerinted milyen volt?
Nem kell foglalkozni senkivel sem.
Megjegyzem én rendmániás vagyok, a férjem is valamennyire az, na ez megváltozott amikor elkezdett járni a gyerek... azóta örülök, hogy élek, próbálom magamban elfojtani a dolgokat, tűrök mert tűrni kell, egy két éves pakol...
Szóval a gyerek arrébb fogja vinni a dolgaid, ebbe már most belenyugodhatsz, és egy két-három évest nem is lehet még olyan pedáns rendre szoktatni.
Ez fantasztikus: "mentálisan beteg gyerekeink lesznek"
Fábry, vagy a heti hetes egyből alkalmazná!
Elég furcsa pár lehettek, de hát ha megy, akkor menjen.
Mindenféle helyzetben a nagyon mechanikus döntéshozatal (hogy pl mindennek a fele-fele) nem szokott jóra vezetni, ahogy korábban írta valaki: az nem közös döntés, az két döntés egymás mellet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!