Szerintetek erre rámehet a házasságunk?

#3, ez baromság, nem tudja összeszedni, mondjuk nekem egy klimaxos p|csára hajaz leginkább, de nem is ez a lényeg most. Közösen oldják meg, ez persze senki nem tanácsolja. Egy az, hogy ezen az oldalon kérdez erről, a másik meg, hogy ahol ilyen indulatok és érzelmi rohamok vannak, ott valami nagyon nagy elnyomottság van, más területen is lehet. Megint kaptunk egy szeletet, amire a kérdező sem tudja mit vár, csak jólesik bszélgetni az egész helyzetről. Érdemit erre nem lehet mondani.

Azt nektek kell jobban tudni, hol kellene kutakodni, múltatok mely bugyrában, de biztos, hogy nagy teher egy napi hisztigóc. Legrosszabb tanács ilyenkor az, hogy oldja meg egymagában az illető, nem fogja tudni. Gondolom itt is az önmagad elől való menekülés az adott. Minden ilyen kiütközik valamikor, valahol.

Az is rejtély számomra - mert sokszor ez a gond - hogy saját elvrendszered, saját érzéseid miért nincsenek. Ez is egy ilyen tipikus és buta sztereotip kép, hogy nem fogadunk el másoktól segítséget, mert ha igen, akkor már valami nagy gond van és érezzük pontszerű kutyaguminak magunkat, de mindenképp! Miért, hogyan viszonyulnak a segítő felek? Rosszul? Jól? Miért írja felül a konvencionista "gondolkodás" az adott helyzet realitását és egyediségét? Miért nem a valóságból vett minták alapján gondolsz, érzel és következtetsz?

Az meg, hogy nem vagy te ilyen - hát pontosan, hogy ilyen vagy (lásd: most), elég egy ilyen helyzet, hogy kihozza. A mindennapokban egy külső álarccal, egy külső álarcnak élsz, ezt tartom én sokkal valószínűbbnek, lefogadom, még házasságon belül is ott van ez az arc, ami nem a tied. Ilyenkor, felnőttkorban ébrednek rá sokan, hogy elvárások mentén élték eddigi életüket, személyiségük minden porcikája azok mentén volt felépítve, ilyenkor meg nagy a káosz. Most erre mindenki azt mondja, hogy á, nem, dehogy, hiszen nézzük meg a konkrét eseményt, semmi köze hozzá.. Hogyne, persze. Én ezt mondom, mert ez a megérzésem, meglátásom.