Van itt olyan házas ember, aki társával teljes, tökéletes harmóniában felnevelt gyermek (ek) et?

NEkem mindig az jut eszembe, mikor valaki a fél (vagy egész) családját megöli, hogy mindenki azt mondja róluk, hogy pedig soha egy hangos szó...

Én úgy gondolom, ahol soha nincs vita, ott egyik (vagy mindkét) fél magába fojtja a bajokat a békesség kedvéért. Nem hiszem, hogy ez jó.

Én a vitákkal együtt érzem tökéletesnek, bármennyire is hangzik furán... Volt olyan kapcsolatom, ahol csomó komoly konfliktus volt, de ilyen "lassú víz partot mos", lassú, szenvedős beszélgetésekben úsztunk, úsztunk a szarban.

A férjemmel imádjuk és támogatjuk egymást, ha vita van, az hangos, és általában nevetéssel és szerelemmel zárul. A konfliktusaink megoldása általában még közelebb hoz.

Nekem jobban tetszik a vitás, hangos házasság, és harmonikusabbnak is érzem, mint a mindent lenyelős, csendes lassú vizet.

Bár nem felelek meg a tökéletes házasember gyerekekkel kritériumnak, mert nem a saját gyerekeimet nevelem, hanem a testvéreimet, de azt gondolom, hogy a gyerekek és köztem lévő kapcsolat inkább szülő-gyerek mintsem testvérkapcsolat.

Úgy gondolom, olyan nincs, hogy két vagy több ember konfliktusok nélkül, legyen az kisebb vagy nagyobb, tudna együtt élni. Aki azt állítja, hogy lehet, nem mond igazat.

Tökéletes család nincs, hiszen tökéletes ember sincsen. Mindenki a saját életkorának megfelelő problémákkal rendelkezik, és ez így van jól.

Ettől függetlenül lehet szeretet, béke és harmónia. Az, hogy vannak viták, annyit jelent, hogy emberek vagyunk, saját akarattal, elképzelésekkel, aminek nem kell mindig egyezni a másikéval. Azzal nem értek egyet, hogy a házastársak vitáit a gyerekek előtt kell lerendezni. Nem, ahhoz nekik semmi közük, mert nem értik, nem látják a teljes képet, és téves következtetéseket vonnak le, úgyhogy erre én és a férjem is gondosan ügyelünk.

Emlékszem, egyszer a legkisebb tesóm valahogy végighallgatta egy vitánkat - ha veszekszünk, elég hevesek vagyunk -, és megkérdezte, hogy most akkor el fogunk válni, neki vissza kell menni az anyjához? Óránkon keresztül sírt, mire sikerült megnyugtatnom. Mondanom sem kell, rettenetesen éreztem magam.

Tökéletes nincs, és nem is kell, hogy legyen, az úgy olyan unalmas.