Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem lépnek ki a rossz kapcsolatokból?
Dove081 Én is láttam már olyan házasságot, ahol csak a fogadalom miatt maradtak együtt, mert komolyan veszik, legalábbis a nő. De ez többnyire a régi világ hülyeségében gyökerezik, ahol szégyen volt a válás és igazából attól rettegtek, azért maradtak együtt, mert szégyellték volna azt, hogy nem sikerült a házasság és elválnak. A gyereküknek is nagyon rossz volt, hogy együtt maradtak, pszichológushoz is járt emiatt és sok lelki sebet kapott. Ennyit a fogadalomról. Nagyon kevés ember veszi igazán komolyan! A legtöbben önzőek és csak a szégyentől félnek, meg az egyedülléttől. Szerintem sokkal korrektebb az a férfi, aki megmondja, hogy ő csak alkalmi kapcsolatot akar pl, csak szexet és nem veszi el egy másik nő életét. Így nem lesz értelmetlen házasság a kapcsolatból sok megcsalással.
Egyébként szerintem az az igazi bátorság, ha valaki kiáll magáért egy agresszív barommal szemben, aki még rosszindulatú is. Mert az ilyen zsarnok férjek általában rosszindulatúak, csak jól adják el magukat és a külvilág azt hiszi, hogy milyen jófejek. Pedig se normálisan gondolkodni nem tudnak, se érezni. Az ilyennek kár megbocsájtani, segíteni rajta, vagy egyáltalán meghallgatni a problémáit. Hagyni kell legurulni a lejtőn, nem érdemes semmit se feláldozni érte. Úgyis csak azon lehet segíteni, aki segíteni AKAR magán. Aki nem akar, azzal mindegy, mit csinálsz.
A fogadalom miatt maradnának együtt? És ha pl az a szituáció, hogy a férfi megcsalja a nőt, az pedig a férfival marad mert fogadalmat tett?
Ugyan hagyjuk már... és a férfi fogadalma olyankor hol volt amikor bedugta a micsodáját egy másik nőbe? A hűség fogadalma akkor hol volt?
Mű - mártírkodás ez, semmi más...
Az emberek félnek egyedül maradni, mert manapság nagyon nehéz igazi társat találni.
Ismerek ilyen párt. Orrba szájba megcsalják egymást, amióta a férj számára kiderült, hogy a felesége megcsalta. Mindennaposak az ordítozós anyázós veszekedések, volt többször szét, majd újra összeköltözés, a pasit többször is kidobta a nő otthonról, de nem válnak mert még mindig jobb ha van egy házastárs, mint ha egyedül vannak....plusz macerás lenne elválni...így szenvednek egymás mellett. Felváltva bukik le egyszer a nő, egyszer a pasi a félrelépésekkel. A nőnek már a saját anyja sem érti mi a francért nem válnak el....az összes családtag, ismerős, barát tudja mi folyik köztük. Ami szerintem még megalázóbbá teszi a dolgot....na jó...számomra megalázó lenne ha mindenki tudná hogy ilyesmi zajlik zárt ajtók mögött, mégsem válok...
A csajnak egyébként annyira savanyú volt a szőlő, már az esküvőjük előtt is, hogy még nekünk is beszólt a férjemmel (akkor még csak jártunk), hogy a mi kapcsolatunk nem fog sokáig tartani...érdekes mód az ő házasságuk egy kalap szar, nem a miénk....
Ismerősi körömben azért nem lépnek ki a rossz kapcsolatból, mert egyedül esélyük sincs életben maradni. Csak a férj dolgozik, és így is kb az éhhalál szélén vannak.
Azt nem tudom hogy a feleség miért nem dolgozik, nem is kérdezem meg mert megsértődnének.
És persze gyerek is van, mert miért ne lenne egy ilyen csodás helyzetben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!