Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Elvennétek egy olyan nőt akinek már 3 gyereke van, vagy komolyan terveznétek vele?
Én ismerek egy párt, a nőnek 3 gyereke volt már, nem is olyan picik. Jött egy pacák, elvette és csináltak még két babát, azóta is boldogok:D
Apám 15 év után szétment nevelőanyámmal, rögtön talált magának egy nőt 3 gyerekkel, 7 éves forma volt a legkisebb. Működött is volna a dolog, ha nő nem állandóan matek dolgozatokat javított volna:D A távolság is gond volt. Mind a kettőnek háza volt hitellel és 40 km távolság volt közöttük. Így csak hétvégén jártak össze, mindig apám ment át. Nem a 3 gyerek miatt mentek szét, hanem az egyéb tényezők miatt.
Az egyik barátom házasodott így.
Kitette a lelkét az új családjáért, azután amikor már felnőttek a gyerekek, elküldték a sunyiba azzal, hogy ő nem az apjuk!!
Erről ennyit.
Anyagi kérdés.
Jelenleg egy gyereket is eltartani sok lenne, ezért sincs.
Ahhoz valami jól fizető cucc kell, 2 sima jövedelemből (200-250 nettó) nem sokat tudunk félrerakni, főleg úgy hogy mindig kell valami kiadás az otthonteremtéshez. Bútorozás, autó is esedékes lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!