A feleségem pótanyát "játszik", de egyre nehezebben viselem. Ti mit tennétek?

A feleségedet nagyon megváltoztatta az édesanyja halála, olyan értelemben, hogy identitás zavara van azóta. Azt gondolom, hogy leginkább egy pszichológus tudna neki segíteni.

A 25 éves öccse nagykorú, felnőtt férfi.

HA nem akar a feleséged segítséget kérni, akkor sztem rá fog menni a kapcsolatotok. Én hosszú távon a helyedben nem tudnám elviselni, hogy egy másik család árnyékában éljek, ez nem egészséges!

Mondd el a feleségednek, hogy neked is vannak igényeid, nem lehet így élni.

A feleséged jobbat érdemel mint te.

Te pedig egy lelketlen nöt , aki mindenkit háta möge tesz, ha érdeke úgy kéri es vegul teged is kiforgat es nem lelkizik sokat!

Négy év ugyan hosszú idő, de még mindig nem sikerült feldolgoznia az édesanyja halálát. Ilyen fiatalon nem is nagyon lehet.

Szerintem azért ragaszkodik ilyen erősen a családjához, mert valahol tudat alatt attól retteg, hogy őket is elveszítheti. Az is lehet, hogy bűntudata van az anyukája halála óta, úgy érzi nem foglalkozott vele annyit amennyit kellett volna. Úgy érezheti elhanyagolta őt, azonban a testvérével és az apukájával nem akarja ugyanezt a hibát elkövetni.

Mindenképpen pszichés eredetű amit írsz és persze részedről 4 év után nehezen tolerálható.

A gyász azonban hosszú folyamat, úgyhogy ha tényleg szereted akkor megpróbálod kizökkenteni. Először talán az öccsével beszélj, hogy Te miket látsz, és nyugtassa meg a tesót, vagy egy-egy hétvégén mondja azt hogy nem érnek rá az apjukkal, így lenne időtök a közös hétvégére. Először lehet hogy rossz lenne neki, de lassan megszokná, hogy nem csak oda, és nem csak velük közösen lehet csinálni valamit.

Szerintem is vidd el pszichológushoz. Biztos anyukája halála miatt van ez a túl erős kötődés, szerintem még nem sikerült feldolgoznia azóta sem a történteket. És mivel most ő maradt az egyetlen nő a családban, kötelességének érzi, hogy ő vegye át a helyét, gondoskodjon a fiúkról. Ő ezt fejben eldöntötte, hiába is mondanád neki, hogy a fiúk élik a maguk életét, nem kell ennyire alárendelni nekik mindent.

Tényleg nem normális dolog, hogy egy több mint 25 éves nő ennyire nem tud leválni a családjáról. Nem azt mondom, hogy ne keresse őket, vagy ne legyenek közös programjaitok, de azért kell némi magánélet is.

Ezen csak valami terápia tud segíteni. Ne állítsd választás elé, mert függetlenül attól hogy biztosan nagyon szeret, szerintem nem téged választana. Kötelességének érzi, hogy gondoskodjon az apjáékról.

Meg kell ezt beszélnetek. Nagyon fájó tud lenni egy szülő halála, de négy év sok idő, képesnek kellett volna lennie ennyi idő alatt feldolgozni. Az öccse felnőtt ember, az édesapja sincs egyedül, így önzőség a részéről, hogy azért, hogy a saját lelkét rendben tartsa, a te életed is megkeseríti.

Szerintem ültesd le, és próbáld megértetni vele, hogy vagy képes a ti kettőtök családjára elsődleges családként nézni, vagy készüljön fel rá, hogy ezt nem bírod a végtelenségig.

Nekem is volt hasonló problémám, csak én a másik oldalon álltam. Nagyon szeretem a férjem, de szinte abnormális szinten ragaszkodtam a családomhoz. Az öcsém tíz évvel fiatalabb nálam, a szüleim mindig is sokat dolgoztak, félig-meddig én neveltem fel, és kicsit a saját gyerekemnek éreztem mindig is. Ráadásul a szüleimhez is olyan szinten ragaszkodtam, hogy volt olyan barátom anno, akit azért dobtam ki, mert anyukám meg mert annyit jegyezni, hogy ő nem találja jóképű férfinak, neki más az ideálja. Olyan is volt, hogy felnőtt nőként végigbőgtem egy fél délutánt, mert vissza kellett utaznom a városba, ahol élek a férjemmel.

Akkor mi még éppen összeköltöztünk, de a férjem hamar leültetett, és arra kért, hogy próbáljak meg elszakadni, ráadásul a szüleim is (így visszagondolva látom) tudatosan verték bele a fejembe, hogy mellette a helyem, nem mellettük. Akkor nem vettem észre, de már tudom, hogy nem volt normális dolog, amit műveltem.

Próbáld megbeszélni ezt vele. Ha más nem, segítséget is kérhettek. Én nagyon szurkolok.

A sok "utálom az anyámat/apámat/testvéremet" kérdés után jó olvasni néha olyan emberekről is, akik ennyire szeretik a családtagjaikat. :)

Szerintem elsősorban ez az óvó szeretet áll a viselkedése mögött, de abban igaza van a többieknek, hogy az anyukája halála után ösztönösen próbálja átvenni az ő szerepét is. Próbálj meg az apjával és az öccsével beszélni, mert ebben a kérdésben leginkább ők tudnának hatni rá. És finoman te is jelezd neki, hogy úgy érzed, nem vagy egyenrangú tag ebben a családban, és szükséged van olyan programokra is amik csak kettőtökről szólnak. Semmiképp ne állítsd választás elé, mert ebből csak te jöhetnél ki rosszul.