Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Aki megbocsájtotta a megcsalást, milyen indokkal tette? Mit tett a másik?
Nemrég tudtam meg, hogy megcsal a párom. Hibásnak érzem magam a szex hiánya miatt. De szerintem lehetett volna más megoldást találni, párterápiára menni, vagy bármi, nem átverni több, mint egy éven át, vagy ki tudja mióta. Folyton ezen jár az agyam. Váljak el, fosszam meg az apjától a gyereket (nincs 3 éves)? Fogadjam el a helyzetet? De hogyan bocsássak meg? Nem tudok úgy ránézni, hogy ne jutna eszembe. Hogy ennyire semmibe vett. Hogy hazudozott. Hogy a gyereke helyett nőkkel volt, a családi kasszából erre költött. Ezután hogyan bízhatok meg benne? Bármikor gond adódik, megint megy?
A családot kell összetartanom, vagy vár még rám valaki, akinek fontos lehetek és társ?
Ő elvben nem tudja, hogy én tudom. De mások igen, hogy ő mit csinált. Még a FB-on is ismerősök, akikkel félre...
Legalább titokban csinálta volna.
Azok a sorstársaim akik meg tudtak bocsájtani, hogy sikerült? Mit "néztetek el"?
Légyszi ne tetessétek át szerelem-szex témakörbe, ott tinik vannak.
Jesszus utolsó!
Ilyen a legtöbb házasság? Lótúrót!
De ilyen a 80%-a,és ha a tiéd nem olyan,akkor nagyon szerencsés vagy örülj neki!
Egyébként meg nálunk volt szex kérdező,napi szinten,mégis félrement.Amelyik olyan az félre is fog menni!
A válaszokat nem olvastam el, de sejtem.
Ha egy nő lép félre a szex hiány miatt, akkor, egy utolsó ri@nc, ha a pasi, akkor a kedves partner a hibás.
Én nem bocsájtanám meg. Miért nem tudott kommunikálni?
Az első oldal utolsó válaszával nem értek egyet. Lehet visszautasította, de a férj két dologban hibás. 1, nem beszélte meg a feleséggel, 2, megcsalta.
Nekem is két év kellett, mire visszaálltam az eredetibe, de azért már pár hónap után már hébe-hóba megkívántam a szexet, aztán lassan tért vissza az étvágyam. Szerencsére az én férjem teljesen elfogadta ezt. Én kérdezgettem tőle, hogy én segítsek e neki-nem az első 6 hétben-, de ő mindig is azt mondta, hogy ha nekem nem kell, akkor neki se kell. Szerencsére alapjáraton kis étvágyúak vagyunk mindketten, így több ilyen időszakot túlélt a kapcsolatunk. Volt idő, mikor 5 hónapot voltunk távol egymástól és egyikünknek se jutott eszébe a megcsalás.
Az, hogy valaki egyszer megbotlik, még esetleg, habár azt se bocsátanám meg. De azt, hogy egy éven keresztül....mert még ha kurához járt volna, akkor azt mondom, hogy tényleg csak a szex kellett neki, a szükségletet akarta kielégíteni. Attól, hogy szex nincs egy kapcsolatban, még szeretet lehet. Én eleinte annyit hazudtam a páromnak pár alkalommal, hogy én is akarom, mert neki akartam jót. Egyszer-egyszer, ha nem akarja az ember, azért, hogy a másiknak jót tegyen, el lehet játszani, hogy akarja az ember. Nem azért, mert félsz, hogy megcsal, ha nem teszed meg, hanem csak símán örömet akarsz neki szerezni. Ennyit esetleg meg lehet tenni. De sajnos a legnagyobb hiba a kommunikáció hiánya volt. Nem beszéltétek ezt meg. Most meg már késő. Hiába "bocsátasz meg" neki, legbelül nem fogsz. A kétely most már mindig ott lesz, vagy legalább is nagyon hosszú ideig.
Sokszor megcsalt! Mikor kiderült maradtam.. 3gyermek.. Rideg lettem. Egy házban élünk a gyerekek miatt! 6éve nincs köztünk semmi. Tavaly lett vkim..
Nem tudtam megbocsájtani..
Nem is írok választ miután végigolvastam a többieket.
Undorító hogy a nő sosem lehet hibás, de a férfi bezzeg!
Ha nem csinálsz semmit az is nagy hiba tud lenni egy kapcsolatban. Szerintem váljatok külön.
Ne haragudj, de ha beismered, hogy hibás vagy a szex hiányában, akkor milyen párterápiát akarsz?
Neked kell pszichológus.
Nem gondoltál arra, hogy neki kellene a szex?
A noknek meg kellene erteni, hogyha azt mondjak, hogy faj a fejem, meg faradt vagyok az egy pasinak se tobbet, se kevesebbet nem jelent, hogy
"Nem latlak ferfinek."
Ezt el lehet sutni egy parszor, de ha hosszutavon valaki azt kapja a "parjatol", hogy "nem latlak ferfinek", "nem latlak ferfinek", akkor elobb-utobb elkezd motoszkalni a kisordog, hogy "valoban ilyen rossz lennek?".
Es valamikor a bizonyitas tettekig bizony el is jut...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!