Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Le tudja így egy fiatal nő élni az életét?
Igen ez a történet rólam szól, nem tagadom hisz hiába való lenne.
Van egy férjem, 7 éve vagyunk együtt.
Nagyon szerettük egymást, elmondhatatlanul. Első komoly kapcsolat volt mindkettőnknek, nekem az első férfi is az életemben.
El vett feleségül, és én örömmel hozzá mentem.
A kapcsolatunk olyan semmilyen, nem vagyok vele sem boldog sem szomorú, szerintem az egész már egy megszokás, szeretem, és tisztelem, de lehet hogy nem vagyok bele szerelmes???
Nem tudom magam sem, ezt csak akkor tudnám meg ha valamilyen úton módon elveszíteném, amit viszont kifejezetten nem akarok.
Nagyon hálás vagyok neki, nagyon tisztelem őt amiért ennyit tett értem. Úgy érzem hogy soha nem tudnám őt megcsalni, és nem is akarom. Nem köt le a szex, szerintem mással sem lenne nekem jó.
Egyébként ha magamnak csinálom nagyon jó, vele is csinálom de szeretek rajta hipp hopp túl esni, nagyon sokat szeretkeztünk fiatal korunkban és szerintem kiégtem.
Szóval a kérdésem az hogy le tudom úgy élni a hátra élő éveimet úgy hogy vele vagyok, "boldogok" vagyunk, tiszteljük egymást, és együtt öregedünk meg.Nagyon tisztelem őt, és megbízik bennem hisz épített egy házat ahol én vagyok a tulajdonos, haszonélvező, az autóinknak is én vagyok a tulajdonosa, mivel ő bár listás volt anno a szülei miatt ami nem lett fizetve na és lefoglalnák tőle. Szóval a fejemben meg sem fordul az hogy kisemmizem, előbb lőném magam fejbe.
Még gyermekünk sincs, úgy hogy ez is érdekelne hogy születhet-e ilyen körülmények között gyermek??!!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Sajnálom, ha ki kell ábrándítsalak, de a fellángolás része a szerelemnek (a kezdeti szakasza) MINDIG elmúlik. Akik összetartoznak, és túlélik ezt, és utána is boldogok, azok az igazi szerelmek. Akik meg ilyenek után azon aggódnak, hogy hol a tűz meg a láng, az a kapcsolat nem ér sokat.
Vagy tisztázd magadban, hogy nem vagy már 17 éves tini, vagy váljatok el. Más tanácsot nem fogsz tudni kapni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Köszönöm mindenkinek a választ! Szerintetek akkor egy csöppség hiányzik a mi kis életünkből???
Egyébként nincs rossz kapcsolatunk, nem veszekedünk sokat, persze apró viták vannak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Lehet így gyermeketek,azaz szüljél magatoknak gyereket,gyerekeket.
Az első hozzászóló jól mondja és az azt követő is jól mondja.
A szex meg ,egyszer ilyen ,egyszer olyan. Szerintem időszakonként változik.
Más férfitől sem kapnál nagyobb csodát szex terén.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szervusz!
Szerintem nincs javíthatatlan baj a kapcsolatotokkal egyelőre. Akkor lesz baj, ha már kicsit unjátok az állóvizet mindketten, vágytok a kalandra, és éppen be is jön valaki a képbe, aki ígér fűt-fát, stb., és valamelyikőtök elcsábul. Én ennek látom a veszélyét, és ez ellen most kéne tennetek.
Magaddal kezdd - az embernek mindig saját magán kell kezdenie, ha változtatni akar. Mi az, amit meg tudnál adni a férjednek, amit amúgy nem szokál, de örülne neki? Tudod, hogy mi a férjed szeretetnyelve? Ha nem, nézz utána. Arra, hogy mi lenne ez a dolog, példákat tudok mondani, de neked kell ismerned saját magatokat. Példa lehetne, hogy talál a férjed egy sört a hűtőben szombat este, vagy meleg vacsorával várod, süteményt sütsz, vagy elmentek együtt az állatkertbe. Heti két-három kisebb-nagyobb dolog szerintem elég, de persze okosan kell őket megválasztani, a férjedet ismerve.
A férjeddel is beszélhetsz, mondd el, hogy nagyon szereted, de félsz, hogy ellaposodik a kapcsolatotok. Ha nem ismeri az ilyesmit, akkor beszéljetek a szeretetnyelvekről, és a szükséges mértékben buzdítsd, hogy ő is hívjon meg havonta moziba, hozzon néha virágot meglepetésként stb.
Ezen kívül fejben is figyelned kell erre. A szerelem jön-megy, de a szeretet és a bizalom nagyrészt a fejedben dől el. Gondolj sokat arra, mikor a férjed örömet okozott neked, unalmas perceidben próbálj minél több ilyet összeszedni. Mindig úgy gondolj a férjedre, hogy örökre vele leszel, és hogy őt akarod boldoggá tenni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia!
Még akartam írni, hogy én előbb tataroznám a kapcsolatotokat, és csak utána vállalnék gyereket. Egy gyerek élete túl nagy érték ahhoz, hogy egy kicsit is bizonytalan kapcsolatban kockáztassuk.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Szó szerint megfogalmaztad az én érzéseimet, mi is 7 éve leszünk együtt pár hónap múlva, nekem is ő volt az első férfi az életemben, nekünk sincs baba. Csak nekünk nincs házunk, most gyűjtünk rá, de az érzések szinte ugyanazok.
Én azt érzem, hogy nekünk a baba hiányzik. Nagyon szeretne, én azt szeretném, ha ő boldog lenne, mert akkor szerintem én is jobban érezném magam, és igen, én is vágyom egy picire, de sajnos egészségügyi okok miatt még nem jött össze.
Én azt gondolom, hogy lehetsz boldog, nekem nem is a férjemmel van a gond, hanem inkább a monotonitással, ami megöli a kapcsolatot. Ez ellen kell nekünk tenni.
Hogy nektek ilyen téren mi a helyzet, nem tudom, de szerintem igen, lehet szülni ilyen kapcsolatba. Én szerintem inkább már az van, hogy elmúlt a kezdeti lángolás, ami nem is baj, mert ha annak hiányában is át tudtok lendülni a problémákon együtt, akkor az igazi mély érzések még jobban össze fognak kötni benneteket! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!