Mégis hogyan kéne ezt kezelnem?

A helyzet az, hogy külföldön élek, a férjem idevalósi. Nem is Európában vagyunk, de azért gondolom érthető, hogy szeretem magamat tartani a magyar szokásokhoz (vagy nem épp magyarokhoz), mert mégiscsak ott éltem le huszon akárhány évemet. A gond az, hogy erre a férjem totál nem vevő.

A karácsonynál voltak viták, nagyon sok család itt is állit karácsonyfát, plázák szintén tele vannak vele, oké, hogy munkaszüneti nap nincsen, de ne mondja már, hogy "ez itt nem ünnep...", de végül hagytam magam, nem akartam emiatt veszekedni, igy én főztem aznapra finom vacsorát, olyat amit anyu szokott otthon...

Afelett is elsiklottam, hogy már 3. alkalommal megyek majd haza, és még mindig nem jön velem, hogy egyátalán megismerje a családomat, a kúltúrámat, a városomat...

A szilveszter felett is szemet hunytam, mert végülis néztünk valami tüzijátékot a tévében, de a magyar barátainkat éppenhogy mi vittük fel a fővárosba az utcai buliba, és ő meg képes volt engem inkább hazahozni, minthogy lett volna egy jó kis kiruccanásunk szilveszter alkalmából.

De... viszont nekem minden kötelező hülye hajbókoláson meg kellett eddig jelenjek, el kellett mennem vele vidékre a a "családjához", pedig ő sem akart, de "ez a szokás". 5 napos itteni ünnepből ott kellett ülni és jópofát vágni 3 napon keresztül, és én türtem ezt, próbáltam mindenkivel kedves lenni...

Most az,hogy egy ilyen "jelentéktelen" ünnepen szakadt el a cérna, mint a nőnap, az már csak véletlen.

Előtte való nap direkt "szóltam", hogy képzeld, ez van, meg az van, még cikket is mutattam róla, hogy miért, meg mi értelme, semmi nagy felhajtás, a pasik adnak egy szál gazt. Erre azt mondta, amit a karácsonyra, szilveszterre, hogy SZERENCSÉRE ez itt nem ünnep.

Ja, mondom akkor jó. És befordultam aludni.

Persze semmi jelét nem mutatta egész nap annak hogy én mondtam neki este akármit, szintén elrángatott egy "szokás"-ra, és VIRÁGOSNÁL is voltam vele. Még én választottam ki neki a virágokat...

Szóval este amikor hazaértünk, és közölte velem, hogy reggel 5 30 kor kelünk, mert menni kell MEGINT egy itteni hagyományra, megint a szemét családdal akik szét akartak minket régen szedni, és mindig látom, hogyan néznek rám, ha ottvagyok.

Szóval erre csak azt mondtam, hogy még jó, hogy nálunk ez nem ünnep... akkor úgy tünt értette, hogy mivan, de reggel, felkeltem vele, és szólt, hogy akkor öltözzünk, megyünk, néztem rá, mint Rozi a moziban, és akkor mondja,hogy "Ja, hogy nem akarsz jönni?" Felöltözött, és elment.

Hozzáteszem, ez a nőnaphoz képest sokkal tovább tartó, hajbókolós, számomra megalázó ünnep(féle)... sirlesöprés napja, és azzal totál semmi bajom nem lenne, ha ki akar menni a temetőbe, de megint a csacsika családdal, 50-en, MINDEN ŐSNEK hajbókolni, és az én hagyományaim magas ivben le vannak tojva, felejtse el, hogy én erre hajlandó vagyok, több órán keresztül...

És persze mindezt úgy, hogy én nem vagyok vallásos, meg sem vagyok keresztelve, a két kezemet nem tettem össze soha, mégis hajbókoltam eddig, de elegem lett!

Mit gondoltok erről?